HORVÁTH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról vitatkozunk itt most már lassan jó néhány órája, és engedjék meg nekem, mielőtt a sok-sok törvényről beszélnék, amit ezt a jogszabály magába foglal, a sok-sok módosításból kiemelném azt a két jogszabályt, amivel részletesebben is szeretnék foglalkozni. Ezek a szociális törvény és a gyermekvédelmi törvény változásai. Ezért engedjenek meg nekem néhány gondolatot az elmúlt néhány perc témáihoz kapcsolódóan.

Nyikos elnök úr hosszasan taglalta, hogy jó-e, ha az állam átveszi az önkormányzatok adósságát. Ha a tegnapi nap eseményeire gondolunk, akkor azt gondolom, hogy az önkormányzatiság a rendszerváltás után komoly szakaszához ért. Elmondhatjuk majd, hogy az önkormányzataink megtisztultak attól a több száz milliárd forintnyi adósságtól, amit az elmúlt időszakban fölhalmoztak, függetlenül attól, hogy ezeket az önkormányzatokat éppen az aktuális kormányzat színeiben lévő polgármesterek, testületek vezettek vagy éppen ellenzéki képviselők voltak.

(12.00)

Akkor járunk el helyesen az én megítélésem szerint, ha megnézzük, hogy ezek az adósságok miképp keletkeztek, és tudunk-e majd figyelni az elkövetkező időszakban arra, hogy még egyszer ne lépjünk be ugyanabba a helyzetbe.

Mitől is alakultak ki ezek a hiányok? Két típusú hiány jelentkezik egy önkormányzat költségvetésében, az egyiket működési hiánynak, a másikat fejlesztési beruházások után keletkező hiánynak soroljuk. Mitől alakul ki működési hiány, tisztelt képviselőtársaim? Abból alakul ki, hogy a jogszabályokon keresztül az állam feladatot ad egy önkormányzatnak, a költségvetési törvényen keresztül pedig finanszírozást ad. Azonban a két tétel, már az intézmények működtetése és a hozzá kapott állami szubvenciók a mindenkori költségvetésen keresztül nincsenek egyensúlyban. Keletkezik egy hiány. Amikor én önkormányzati vezető lehettem a Baranya megyei önkormányzatnál, és egy normatíva átlagos lefedettségét néztük, azt láttuk, hogy száz egységnyi kiadáshoz jobb esetben 60 egységnyi bevételt kaptunk. Keletkezett egy 40 százaléknyi űr. Mit tudott tenni ilyenkor az önkormányzat saját bevétele híján, vagy a saját bevételek csekély volta esetén? Elment a bankjához, és felvett különböző típusú hiteleket, legyen az likvid hitel, folyószámlahitel, és ebből próbálta működtetni az intézményrendszert tehetsége szerint. Ha ezeket a számokat összeadjuk, azt látjuk, hogy egy önkormányzati hiány a működés oldaláról nézve kitette a teljes hiány 60-70 százalékát. Tehát miből alakult a hiány? Abból, hogy a mindenkori állam feladatokat adott, de a forrásoldalát nem tette hozzá.

Amikor a költségvetést nézzük, azt látjuk, hogy elindult egy újfajta szemlélet, egy újfajta gondolkodásmód a költségvetés tekintetében, és a normatív oldalról próbálunk átállni egyfajta feladatfinanszírozási rendszerre. Ez azt jelenti, hogy nem egységes normatívát adunk, amely vagy jól van belőve, vagy nem, de azt látjuk, hogy körülbelül a működési kiadások 60 százalékát tudja fedezni, hanem átállunk egy feladatfinanszírozási rendszerre, feladat oldaláról közelítjük meg a rendszert, és azt mondjuk, hogy ha feladatot adunk, ahhoz a feladatfinanszírozás rendszerén keresztül odaadjuk a megfelelő forrást is.

Ez önmagában is már keletkeztethet egy olyan típusú változást, hogy megakadályozzuk a működés oldalán az újratermelődő hiányt. Azonban van egy másik fontos történet, ami a beruházásokat illeti. Az önkormányzatok elsősorban a 2007-2008-as európai uniós költségvetésben 8000 milliárd forintnyi fejlesztésre tudtak pályázni. Minden önkormányzat a maga jól felfogott érdeke, képessége, lehetősége alapján pályázott, ezekhez a pályázatokhoz pedig önerőt kellett biztosítani. Normál esetben egy önkormányzat 15-20-30 százaléknyi önerőt tett hozzá, azonban megint, ha rátekintett a költségvetésére és nem talált hozzá forrást, beruházási hitelért folyamodott a számlavezető bankjához vagy egyéb pénzintézethez. Ergo megújítottak egy teret, felújítottak egy intézményt, az ehhez szükséges önerőért pedig befáradtak a bankhoz és felvették hitelben.

Itt is történt egy nagyon komoly változás 2010 óta, mióta az Orbán-kormány újragondolta a fejlesztéspolitikai lehetőséget. Innentől kezdve közintézményi beruházások esetében már nem szükségeltetik, nem szükségeltetik önerőt biztosítani, ha pedig igen, akkor sokkal tágabbra nyitottuk a lehetőségét az úgynevezett Önerő Alapnak, megteremtettük annak a lehetőségét és csatornáját, hogy az önerő az önkormányzatoknál rendelkezésre áll. Nagyon fontos, hogy így az új feladatfinanszírozás rendszerében egy ilyen típusú fejlesztés, beruházás állami támogatása már szintén nem keletkeztethet adósságot az önkormányzatnál. Bár a puding próbája az evés, majd az elkövetkező időszakban kiderül, hogy ezek a lépések elegek voltak-e ahhoz, hogy ne termelődjön újból az önkormányzatok ilyen típusú adóssága. De ezek a folyamatok egyértelműen arra mutatnak, hogy újból nem fordulhat elő az a helyzet, hogy az önkormányzatok működésképtelensége, pénzügyi nehézsége miatt a felhalmozott hitelek súlya alatt nyögő önkormányzatok jellemzik a magyar önkormányzati rendszert. Ezt próbáljuk minden eszközzel megakadályozni, ha már egyszer kezeltük ezt az óriási adósságállományt. Az is fontos, hogy jogszabályi változáson keresztül hitelt immáron már csak a kormány jóváhagyásával tudnak felvenni az önkormányzatok. Azt gondolom, hogy az önkormányzat és az állam ilyen típusú együttgondolkodása szintén pozitív fordulatot fog keletkeztetni.

Amikor pedig fejlesztéspolitikáról beszélünk és az elkövetkező időszakról, akkor azt is látnunk kell, hogy talán egy-egy önkormányzatnak végig kell gondolni a fejlesztési elképzeléseit. Végig kell gondolni, hogy főteret kell-e felújítani. Azt mondom, hogy ez nemcsak az önkormányzat felelőssége, mert természetesen minden lakos az adott város szép, felújított főtéren szeretne átmenni. De a pályázat kiírójának a felelőssége, tisztelt hölgyeim és uraim, fennáll-e, amikor egy 7 éves költségvetési periódusra, mondjuk, a regionális operatív programokon keresztül milliárdokat biztosítottunk főtérfejlesztésre és minimális forrásokat biztosítottunk helyi gazdaságfejlesztésre. Azt gondolom, hogy ezek az arányok nem voltak helyén.

Éppen ezért, amikor az új európai uniós költségvetés lassan elkezdődik, hiszen 2014 és '20 között egy új európai uniós fejlesztési periódus kezdődik meg Magyarországon is, végig kell gondolni az ilyen típusú fejlesztéseket, közösen az önkormányzatok, a gazdaság szereplőivel, és meg kell találni azokat az egészséges prioritásokat, ami a helyi gazdaságnak, a helyi önkormányzatnak, a helyi embereknek jó. Ezért pozitív változás az, amikor az elmúlt, 2007-13-as ciklus 16 százalékos gazdaságfejlesztési felhasznált forrásához képest terveink szerint egy 60 százalékos gazdaságfejlesztési programot fogunk végigvinni a 2014-20-as operatív programokban. Nemcsak a GINOP-ra gondolok, hanem minden egyéb típusú fejlesztési programra, ahol a helyi gazdaság szereplői forráshoz tudnak jutni.

Szeretnék még egy kérdésre reagálni, ami felmerült a vidéki főiskolákkal kapcsolatban. Az én megítélésem szerint fontos szereplői a mai magyar felsőoktatásnak a vidéki főiskolák. Azonban itt is végig kell gondolni, hogy mire is kellene őket jó értelemben használni, mi az a tudás, mi az a speciális tudás, ami náluk jellemző és egy fővárosi egyetemen nem. Ertsey Katalin képviselőtársam mondta azt, hogy a kormánypárt be kívánja csukni ezeket a vidéki főiskolákat. Ez nem igaz. Minden vidéki főiskolának helye van az oktatás rendszerében. Azonban azt gondolom, meg kell találni azt a speciális igényt, végig kell gondolni elsősorban megint a helyi szükségletekre, a helyi gazdaság igényére, a helyi közigazgatás igényére, hogy milyen típusú felsőoktatási tudással bíró humán erőforrásra van szükség. A felsőoktatás az én terminológiám szerint nem szociális ellátórendszer, ahogy ezt Ertsey Katalin itt kifejtette. A felsősoktatás nem más, mint olyan típusú, magasan képzett humán erőforrás biztosítása, amely holnapután az iskolapadból bizonyítvánnyal kimenve az életbe nem munkanélküliként kezdi meg a pályafutását, ha egyáltalán hívhatjuk azt pályafutásnak. (A mikrofonja leesik. - Varga Zoltán: A mikrofon is megőrült ettől!) Elnézést, egy kis technikai malőr következtében leesett a mikrofonom. Próbálok majd nem annyit hadonászni.

De hogy befejezzem ezt a vidéki főiskolai gondolatsort, az én megítélésem szerint arra a típusú tudásra, amivel ők rendelkeznek, igenis szükség van a felsőoktatási szakképzésben, felnőttképzésben, elsősorban vidéken, és a vidékben a mezőgazdaságot is mindig benne értem, szükség van és helyük van a felsőoktatás rendszerében.

A családi napközik talán egy órát is elvittek ebből a vitából. A családi napközik rendszerét nem is tudom, hogy ma hova kellene berakni. Egy nagyon furcsa helyzet, hiszen nem oktatási és nem kisgyermekkori ellátás. Azért nem oktatási rendszer, bár a napközi szót magán viseli, merthogy ez egy gyerekjóléti alapszolgáltatás a '97-es gyermekvédelmi és gyermekjóléti törvény alapján. Szükség van ezekre az intézményi rendszerekre, de azért mondtam, hogy ezek nem kisgyermekellátásra vonatkoznak, mert nem a 0-3 éves korcsoportot célozzák meg, hanem a családi napközik elvileg 28 hónapos kortól 14 éves életkorukig tudnak maximum öt gyermeknek nappali szolgáltatást biztosítani. Ha van a gondozónő mellett egy segítő, akkor maximum ez a szám felmehet hét főre.

(12.10)

Megítélésem szerint van helye és van lehetősége ezeknek az intézményeknek, elsősorban azokon a kistelepüléseken, ahol ma már iskola sincsen, de például a tanítás után a gyerekek haza kívánnak menni a kistelepülésre. Ott igenis lehet egy ilyen típusú rendszert, sőt kell is ilyen típusú rendszert működtetni, ehhez viszont az államnak normatív oldalon hozzá kell tennie a megfelelő finanszírozást, ahogy hozzá is teszi. Itt nagyon érdekes megfigyelni, hogy kik is a fenntartók. Ezek az intézményeket működtető fenntartók zömében önkormányzatok vagy önkormányzati társulások. Amikor arról beszélünk, hogy a budapesti kerületekben is az elmúlt időszakban gomba mód nőttek ki ezek a családi napközik, és megnézzük, hogy kik a fenntartói, elsősorban magánvállalkozások. Itt merül föl a kérdés, hogy ahol a bölcsődei ellátás rendelkezésre áll, ahol az iskolai ellátás mögött megfelelően biztosított napköziotthonos ellátás van, és a szülők mégis úgy döntenek, hogy az ilyen típusú ellátórendszerben szeretnék a gyermekeik mindennapját ellátni, kell-e, és ha igen, milyen szinten kell állami támogatást biztosítani.

Ahogy képviselőtársaim elmondták kormányoldalról, nem az a szándék, hogy ezek, az ilyen típusú intézmények ne tudnának funkcionálni. Dehogyisnem! Azonban meg kell nézni, hogy a rendelkezésre álló költségvetési forrásainkat milyen arányban biztosítjuk erre. A kistelepüléseken, én azt gondolom, egy önkormányzati fenntartásba vélhetően oda kell rakni ezeket a forrásokat, a másik oldalról pedig el kell gondolkodni, hogy ennek az aránya milyen típusú lehessen.

Részben belekapcsolódom most már az előttünk lévő, a költségvetést megalapozó egyes törvényekbe is, hiszen a szociális és a gyermekvédelmi törvénynek van egy olyan passzusa, ami részben érintheti ezeket a családi napköziket is, mert azt mondja a törvény, hogy amikor valaki megnyer egy európai uniós forrást - vagy svájci alapost vagy norvég alapost -, és ilyen típusú fejlesztéseket hajt végre, akkor ezeket automatikusan be kell fogadni a finanszírozás rendszerébe. Most, amikor a 2014-es költségvetést készítjük elő, elsősorban fejlesztési oldalon és hétéves keretben gondolkodva, már most érdemes végiggondolni, hogy milyen típusú humáninfrastruktúra-fejlesztéseket kell megvalósítanunk, de természetesen mögé kell gondolnunk azokat a fenntartási költségeket is, amelyek ezekkel a kapacitásnövekedésekkel megjelennek. Ennek függvényében lehet eldönteni, hogy meg tudjuk-e, érdemes-e ezeket az intézményeket fejleszteni, legyen ez akár családi napközi, bentlakásos idősek ellátása, pszichiátriai vagy szenvedélybetegek nappali intézménye. Bármiben gondolkodunk is, már most be kell árazni ezeknek a majdani működési költségeit éppen azért, mert minden egyes ilyen típusú, közösségi forrásból megvalósult fejlesztést öt esztendeig kell fenntartani. Innentől kezdve nem kérdés, hogy akarjuk-e ezeket a rendszereket működtetni, hanem kötelmünk van.

Éppen ezért ez a törvényjavaslat azt mondja, hogy fogadjuk be őket, de én nagyon remélem, hogy amikor a fejlesztési időszak csomagját tesszük össze, és elsősorban itt az emberi fejlesztések operatív programja lesz, amelyik megteremti ennek a tárházát, úgy tervezünk humánerőforrás-fejlesztést infrastruktúrában, hogy számba vesszük azokat a fenntartási, működési költségeket, és így nem fordulhat az elő, hogy megépítettünk valamit, majd holnapután nem tudjuk őket fenntartani.

Elnök úr, köszönöm szépen a szólás lehetőségét. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu