NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt országgyűlési Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezen a nyáron egy újabb nevet kellett megjegyeznünk a kiszivárogtatók névsorából. Edward Snowdenről beszélek, aki ebben az évben, ettől a nyártól kezdve, pontosabban ezen év elejétől felhívta a figyelmünket, az egész világ figyelmét arra, hogy az NSA, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szolgálata miképpen végzi globálisan elektronikus megfigyelési gyakorlatát, miképpen figyeli meg a globális társadalmat, miképpen figyeli meg az államokat, miképpen figyeli meg egyes államok intézményeit, egyes államok vezetőit és egész társadalmunkat.
Ekkor, már nyáron több állam is reagált ezeket a kiszivárogtatott dokumentumokra, többek között Olaszország, Németország, Franciaország, az Európai Unióban is több egyezmény felmondásának esetleges következménye született meg, így a SWIFT-egyezmények felmondása, a transzatlanti kereskedelmi megállapodások tárgyalásának felfüggesztése. De Magyarországon ezekben a hónapokban nem történt semmi. Pedig itt olyan dolgokról beszélhetünk, hogy az NSA és szövetségesei, a GCHQ, a brit hírszerző szolgálat miképpen hallgatta le egész Európát; az Egyesült Államok miképpen nevezte az európai intézményeket támadási célpontnak a kiszivárogtatott dokumentumok szerint, miképpen hallgatta le a transzatlanti kábeleket, ahol, ugye, magyar adatforgalom is áthalad az Egyesült Államok és Európa között, miképpen hallgatta le telefonbeszélgetéseinket, miképpen fogta be, térítette el e-mailjeinket, miképpen tárolja chatbeszélgetéseinket, miképpen jut hozzá a dokumentumainkhoz, miképpen jut hozzá az SMS-einkhez, amiket egymásnak küldünk.
Vagy éppen arról is beszélhetünk, hogy milyen óriásvállalatok működnek együtt az NSA-vel vagy a GCHQ-val. Gondolok itt a Microsoftra, gondolok itt a Google-re, gondolok itt a Facebookra. Vagy arról is beszélhetünk, hogy azon óriásvállalatok rendszereibe, szervereibe, amelyek a nyomás vagy a pénz ellenére nem működtek együtt az NSA-val, nem szolgáltatták ki felhasználóik adatait, így például a magyar kormány adatait, mivel a magyar kormány stratégiai partnere a Microsoft, erőszakkal hogyan férkőzött be az NSA vagy a GCHQ, és hogyan szerezte meg, ha kellett, erőszakkal, feltöréssel is állampolgárok, kormányok vagy államok vezetőinek adatait.
A Jobbik ekkor, már júliusban, az amerikai függetlenség napjának 237. évfordulóján a parlamentben beszélt erről a felháborító eseményről. Akkor egy szinte sablonválaszt kaphattunk az akkori válaszadótól, miképpen az Egyesült Államok minden törvényt betart, illetve a külügyminiszter úr kérdéseket tett föl az amerikai nagykövet asszonynak, amelyekre azóta is várjuk egyébként a választ. Miképpen a körülbelül kétheti interpellációra Németh Zsolt államtitkár úr elmondta azt az Amerikai Egyesült Államok által sablonválaszként definiálható valamicskét, miszerint valóban, az Egyesült Államok nem végez semmilyen kémtevékenységet Magyarország ellenében sem, Európa ellenében is betartja azokat a megállapodásokat, jogszerű megállapodásokat, amik köttettek.
Ezek a válaszok kicsit nevetségessé váltak pár nappal azután, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok Budapesten is és több európai nagyvárosban lehallgató központokat működtet. Így valószínűleg az amerikai nagykövetségen is található egy ilyen lehallgató központ. Ezt onnan sejthetjük, hogy a Snowden-dokumentumokban egy térképet is láthatunk, ahol Budapest is jelölve van mint egy lehallgató, átjátszó állomás földrajzi egysége. Ekkor államtitkár úr még az interpellációmra egy számomra nehezen érthető mondatot mondott, hogy ne fessem az ördögöt a falra, hiszen az megjelenik. Államtitkár úrnak ezek szerint igaza volt, hiszen rá két nappal tudható volt, hogy valóban, az NSA lehallgató központot működtetett Budapesten. Így kérdésként merülhet fel, hogy hogyan ne fessük az ördögöt a falra. Hiszen ezek szerint az ördög már jó előtte itt volt, hiszen ez a térkép 2010-es adatokat mutatott.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Jobbik mindent megtesz annak érdekében, hogy tisztázzuk ezt a pártokon fölül álló kérdést, tisztáznunk kell a helyzetet, hogy az Egyesült Államok miképpen hallgat le esetleg magyar állampolgárokat, magyar vezetőket. Ezért a Jobbik nyomására a nemzetbiztonsági bizottság már foglalkozik a mai napon az üggyel. A tegnapi napon én is indítványoztam a külügyi bizottságban, hogy hallgassuk meg az amerikai feleket, az amerikai nagykövetség szóvivőjét, illetve a Külügyminisztériumtól is szeretnénk, ha beszámolnának az illetékesek erről az Egyesült Államok által végzett agresszív kémtevékenységről.
Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés