ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én ahhoz a ponthoz szeretnék szólni, amelynél Gaudi-Nagy Tamás és Lendvai Ildikó képviselő asszony is az anonimitást próbálta meg tulajdonképpen az adakozás esetében vagy erősíteni, vagy pedig leválasztani róla.
Most gondoljunk bele abba, hogy hány millió adózó van, és ebből mennyien abszolút nem is rendelkeznek az 1 százalék befizetéséről. Na most, ha ezt névvel együtt tenné meg és kapná meg, akkor lehet, hogy sokkal kevesebb lenne, lehet, hogy sokkal kevesebb lenne. Tehát én is azon vagyok, hogy aki adakozni akar és adni akar, az lehet, hogy név nélkül sokkal szívesebben megteszi, mint ha a nevét odaírnák, mert utána jönnek azok a viták, amelyeket a képviselő asszony is mondott, hogy X. Y. adott, anyagi helyzeténél fogva adott esetben csak ennyit adott, és a másik, amelyik meg tehette volna, nem adott. Tehát én is azt mondom, hogy ebből a szempontból teljesen meg kell őrizni annak a szükségességét, hogy ne legyen mögötte név, lakcím és személyiigazolvány-szám, mert onnantól fogva furcsa helyzetek alakulhatnak ki.
Tehát én is azt szeretném mindenképpen javasolni, hogy ez úgy maradjon, ahogy eddig is. Inkább arra kellene ösztökélni az embereket, hogy amire lehet rendelkezni, akkor arra valóban rendelkezzenek: egyházi támogatásra, civil szervezetek támogatására, hisz elég széles a paletta, és mindenki maga el tudja dönteni, hogy az 1 százalékot hova szeretné eljuttatni, hisz annak alapján állítja ki azt a papírt, amellyel rendelkezik az 1 százalékról. Nincs értelme annak - hogyan mondjam -, hogy a címzett is megkapja adott esetben a nevet, lakcímet, személyiigazolvány-számot, tehát ennek nincs értelme.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés