ROMÁN ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásom elején, kérem, engedjék meg, hogy Magyarország Alaptörvényéből idézzek néhány idevonatkozó passzust. Az alapvető jogok biztosa alapjogvédelmi tevékenységet lát el, eljárását bárki kezdeményezheti. Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltatja, orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez. Az alapvető jogok biztosát és helyettesét az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választja. A helyettesek a jövő nemzedékek érdekeinek, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét látják el. Az alapvető jogok biztosa és helyettesei nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.

Amint ez a néhány passzusból kiderült, az idézett alaptörvény igen tág kereteket enged a Magyar Országgyűlésnek, a jogalkotónak arra, hogy kialakítsa az alapvető jogok biztosának az intézményét, annak a szervezeti kereteit és jogszabályi környezetét. Az alaptörvény tehát az alapvető jogok hatékony, egységes szemléletű és legteljesebb védelmének érdekében az egységes ombudsmani rendszer feltételeit teremtette meg. Az Országgyűlés élt a lehetőséggel, és az alapvető jogok biztosáról szóló törvényi szintű szabályokat elfogadta. A jogszabály ugyan átalakította az ombudsmani intézményt, valamint annak szervezeti és eljárásrendjét, azonban meghagyta eredeti funkcióját, az alternatív emberi jogi szemléletű reagálást az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokra.

A legfontosabb szervezeti változás, hogy a négy önálló ombudsman helyett egységes ombudsmani intézmény jött létre két szakmai biztos helyettessel. A jogalkotói szándék egyértelműen a hatékonyság növelése volt, ezzel együtt az alapjogok érvényesülésének még teljesebb körű biztosítása.

Az eltelt másfél évben bizonyos mennyiségű tapasztalat összegyűlt a működéssel kapcsolatosan. Azt gondolom, hogy ez a másfél év arra talán nem elegendő idő, hogy nagy mélységű kritikákat, észrevételeket fogalmazzunk meg, azonban arra mindenféleképpen alkalmas, hogy áttekintsük, ahogy azt Gulyás Gergely képviselőtársunk meg is tette, a működést, azzal kapcsolatos javaslatokat tegyünk meg az Országgyűlésnek, és módosítsuk az elmúlt időszakban felmerült észrevételek alapján a törvényt.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképpen ennek a másfél évnek a tapasztalatait gyűjti össze akkor, amikor szélesíti az alapvető jogok biztosa és a helyettesek együttműködésének formáit. Pontosítja a helyettesek megválasztásának szabályait. Biztosítja, hogy az alapvető jogok biztosa és helyettesei feladatköreinek ellátása a megbízatás időtartamának lejártát követően is folyamatos legyen.

Fontosnak tartom kiemelni végezetül, hogy a jövőben a jövő nemzedékek érdekei védelmét ellátó, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek védelmét ellátó helyettes a szószóló címet is viselheti. A jövőben így az egyszerűbb megszólítás végett beszélhetünk jövő nemzedékek szószólójáról, illetve nemzetiségi jogok szószólójáról. Az elnevezés a magyar jogrendszerben éppen a nemzetiségek kapcsán honosodott meg, mely jogintézményt a választójogi törvényben rögzítettük nemrégiben. A helyettesek szószólói elnevezése tehát hűen tükrözi az intézmény legfőbb fegyverének, a nyilvánosságnak az erejét, mellyel a két tisztségviselő a jövőben talán még hatékonyabban élhet akár hazai, akár nemzetközi fórumokon.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem a javaslat támogatását. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu