DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány érvükre szeretnék reflektálni. Először is Bárándy képviselő úr és Schiffer képviselő úr is, de hát gyakorlatilag mindenki érintette az alkotmánybírák korhatárának eltörlését mint a javaslat egyik elemét. Ezzel kapcsolatban szeretném kifejteni azt az álláspontomat, hogy meggyőződésem, hogy a korhatár eltörlése a függetlenség irányába ható döntés. Amennyiben egy alkotmánybírónak gyakorlatilag a teljes mandátuma végéig, vagy ha úgy tetszik, itt időskorú alkotmánybírókról van szó, akár aktív működésének a végéig teljes, egzisztenciális függetlenséget biztosít ez a törvény, akkor az egyáltalán nem a befolyásolás irányába, hanem a függetlenség, a független működés irányába hat.

Tehát mindazok, akik azt állítják, hogy a kormánypártok részéről ez ezeknek az alkotmánybíráknak a befolyásolására történik, azok szerintem, hangsúlyozom, a saját véleményem ez, azok nagyon tévednek, valójában ezek az alkotmánybírák az egzisztenciális függetlenségük miatt teljes egészében szabadon fognak dönteni és mindenféle befolyástól mentesen.

Egyébként maga az Alkotmánybíróság a rendes bíráknak a nyugdíjkorhatárával kapcsolatos döntésében is pontosan erre az összefüggésre utal, hogy minél inkább távoli időpontban szűnik meg egy bíró mandátuma, minél inkább magasabb életkorban szűnik meg egy bíró mandátuma, megbízatása, annál inkább ez a bírói függetlenséget garantálja. Tehát erre az összefüggésre éppen az Alkotmánybíróság mutatott rá, mint ahogy mondtam, a rendes bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatos határozatában.

Elhangzott egy vita Dúra Dóra képviselő asszony egy mondatával kapcsolatban, nekem is megütötte a fülemet. Azt mondta, hogy boldog-boldogtalan elindulhat a választásokon. Kedves képviselő asszony, ennél nagyobb dicséretet még nem hallottam a kormánnyal szemben, hogy olyan választójogi törvényt nyújtott be az Országgyűlésnek, olyan szabályokat javasolt, amely alapján kiszélesítette a választásokon való részvétel lehetőségét. Nagyon kérem, hogy ezt ismételgesse majd akkor is, amikor a Szanyi Tibor által (Dúró Dóra: Amikor lenyúlják a pénzt, fogom ismételgetni.) a mai napon bejelentett EBESZ-megfigyelők Magyarországra érkeznek, akkor mondja el ezeknek az EBESZ-megfigyelőknek, ha ilyen választási megfigyelők érkeznek, hogy bizony-bizony, itt Magyarországon boldog-boldogtalan elindulhat a választásokon, és a választópolgárok teljes szabadsággal választhatnak közülük.

Staudt képviselő úr felszólalásában említette, és nemcsak ő, mások is említették azt, hogy a kereskedelmi médiumok nem kötelesek közzétenni politikai hirdetéseket. Igen, de ha meg éppen ezt írtuk volna elő, hogy kötelesek közzétenni, és meghatároztuk volna, hogy milyen mértékben, akkor pedig egyesek a sajtószabadság sérelmét látnák ebben a szabályban. Éppen ezért úgy gondolom, hogy nagyon helyes az a szabály, hogy a kereskedelmi médiumok eldönthetik. Ha belegondolnak abba, hogy milyen kereskedelmi csatornák léteznek Magyarországon, vannak olyan tematikus csatornák, amelyektől teljesen idegen a politikai szerepvállalás. Miért kéne nekik előírnunk azt, hogy ők politikai hirdetéseket tegyenek közzé?

Még egy mondat Staudt Gábor képviselő úr felszólalására reakcióként: az Országos Bírói Tanácsra vonatkozó módosítást érezte elégtelennek. Itt szeretném azt leszögezni, hogy az alaptörvény ötödik módosítása az Országos Bírói Tanácsot nemcsak megemlíti, tehát nemcsak az alaptörvényben határozza meg az Országos Bírói Tanács intézményét, hanem annak az alapvető feladatát is meghatározza, és itt nem történik más, mint hogy a bírósági szervezeti törvényben ez az alaptörvényben megfogalmazott alapvető feladat kerül megfogalmazásra. De szeretném azt jelezni, hogy ez egyébként csak a tényleges helyzetet deklarálja, mert az Országos Bírói Tanács ténylegesen, a legutolsó bírósági szervezeti törvényi módosítások miatt ténylegesen részt vesz a bíróságok igazgatásában. Tehát az Országos Bírói Tanácsnak számos olyan jogköre van, amellyel igazgatási feladatot lát el, vagy együttesen, az Országos Bírósági Hivatal elnökével együttesen dönt bizonyos kérdésekben, vagy pedig önmaga önállóan igazgatási feladatot lát el. Ezért helyes a bírósági szervezeti törvénynek ez a módosítása.

Összességében köszönöm szépen a hozzászólásaikat. Viszonylag kevés támogató felszólalás hangzott el, de az bőven elég ahhoz, hogy az Országgyűlés elfogadja ezt a törvényt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Kontur Pál és dr. Vas Imre tapsol.)

Forrás: parlament.hu