DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyjából mindent elmond a Fidesz alkotmányossághoz fűződő viszonyáról, hogy amikor bejön egy közjogi saláta az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításokról, amik valóban nem kisebb tétekről szólnak, mint a választási eljárás, illetve az alkotmánybírák jogállása, akkor a KDNP-frakcióból egyetlen képviselő van itt, a jegyzőn és az államtitkáron kívül összesen négy Fidesz-képviselő tartózkodik a teremben... (Sáringer-Kenyeres Tamás: Hárman vagyunk!) Négy Fidesz-képviselő tartózkodik a teremben úgy, hogy egyetlen szakpolitikus nincsen. Tehát az alkotmányügyi bizottság fideszes... (Folyamatos közbeszólások. - Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Hol van a Gulyás Gergely? - Az elnök csenget.) Tehát az alkotmányügyi bizottság fideszes... (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Vas Imre képviselő...!) Vas Imrét én is hiányoltam, Gaudi képviselőtársam. Tehát az alkotmányügyi bizottság fideszes tagjai közül senki nem tartózkodik a teremben. Magyarul, önök úgy kívánnak vitatkozni erről a törvényről, hogy nem kívánnak vitatkozni.

(17.00)

Pontosan tudom, hogy egyetlen olyan kormánypárti képviselő sem tartózkodik itt, aki a bekiabálásokon meg az anyázásokon kívül érdemben ehhez a vitához hozzá kíván szólni. Ez nagyjából az önök hozzáállásáról mindent elárul.

Maga a törvényjavaslat egyébként rengeteg olyan részletszabályt tartalmaz, ami részben technikai, részben pedig abszolút indokolható, okszerű változtatás, illetve pontosítása az alaptörvény ötödik módosításának, illetőleg végrehajtása az odatelepített törvényalkotói kötelezettségnek.

Most az alkotmánybírói korhatárt egy kicsit később venném szemügyre. Ami a legnagyobb hibája ezenkívül ennek a törvényjavaslatnak, az az, ami ebben nincs.

Egyrészt államtitkár úr is pontosan tudja, hogy nyáron kisebb polémia pattant ki abból, hogy a levélben történő szavazás esetén nem zárt a rendszer, nem küszöböli ki azt, amit Navracsics miniszterelnök-helyettes úr volt szíves egy írásbeli kérdésemre adott válaszában úgy megfogalmazni, hogy többé-kevésbé hivatalos személynek látszó személyek gyűjtik össze a leveleket.

Államtitkár úr, én azt gondolom, hogy Baja után legalábbis lett volna indoka arra a kormánynak, hogy megpróbálja rövidre zárni ezt a helyzetet, ne legyen olyan, hogy hivatalos személynek látszó személyek gyűjtenek össze leveleket, és ki tudja, mi lesz ezeknek a leveleknek a sorsa.

Pontosan, ahogyan itt belföldön is, ahogyan Baján is elejét kellett volna annak venni, hogy emberek utaztassanak másokat, mi erre törvényjavaslatot nyújtottunk be egyébként, ugyanúgy a levélben történő szavazásnál is elejét kellene annak venni, hogy közjogi felhatalmazás nélkül, önszorgalomból valakik másoknak a szavazócéduláját összegyűjtsék, ha úgy tetszik, sértsék ezáltal a választójog közvetlen gyakorlásának elvét.

A másik hiányosság pedig az, hogy lehet itt sokféle megoldást alkalmazni arra, hogy a közszolgálati médiában meg a kereskedelmi médiában ki hogyan kaphat helyet a választási kampányban, de addig, amíg a kormány részéről nincs rizsacsökkentés, ennek a szabályozásnak túl sok értelme nincs. Magyarul, amíg be nem tiltják a kormánypropagandát, addig itt kampányszabályokról beszélni egyszerűen porhintés.

Ezt elkezdték önök 2001-2002-ben, folytatta az álbaloldal a 2006-os választás előtt, illetve a 2002-es önkormányzati választásnál - jól emlékszünk, amikor a száznapos program hirdetéseivel matricázták, plakátolták tele a várost a 2002-es önkormányzati választás előtt -, és csinálták a 2006-os választás előtt is. Most önök ugyanebben utaznak.

Nincs még választási kampány. Elméletileg elfogadott a parlament egy kampányfinanszírozási törvényt, viszont nagyon szépen meghackelik ezt a rendszert, meghackelik azt is, ami itt még elfogadva sincs, tudniillik kormánypénzből, a Miniszterelnökség büdzséjéből... Végre megérkezett Vas Imre képviselőtársam, szerintem ennek mindannyian nagyon örülünk. (Dr. Bárándy Gergely: Lesz fideszes vezérszónok!) Tehát a Miniszterelnökség sorból kormánypropagandával gyakorlatilag megtolják a Fidesz kampányát. Erre nem vonatkozik a kampányfinanszírozás, nem vonatkozik a választási törvény.

Az lenne a korrekt magatartás, hogyha egy törvénnyel, amelyre szintén adtunk be javaslatot, egész egyszerűen megtiltanák azt, legalább a választási kampány idejére, hogy a kormány, kormányzati szervek politikai propagandát folytassanak.

Ami ma látszik az utak mentén óriásplakátokon, az szégyen, gyalázat. Volt képük behozni egy kampányfinanszírozási törvényt, és ömlengeni a sajtóban arról, hogy itt 25 éves adósságot törlesztenek azzal, hogy rendbe teszik a kampánykasszát, és közben pedig az történik, hogy öntik bele a milliárdokat a Miniszterelnökség kasszájába, és szórják tele a süket dumájukkal az utak menti óriásplakátokat! Erről van szó! Innentől kezdve arról beszélni, hogy a közszolgálati médiában meg a különböző médiumokban mi hogyan néz ki, teljesen fölösleges.

Még egy hiányosság, amit elmondtunk már a kampányfinanszírozási törvénynél. Addig, amíg nincs a törvényben rendezve a közterületi hirdetési piacnál a listaár, tehát nincs előírva az, hogy a listaárakat közölniük kell ezeknek a cégeknek, szintén fönnáll a veszély, hogy egyetlenegy szabály fog érvényesülni a közterületi hirdetési piacon: "csak a Fidesz". Tudniillik, pontosan tudjuk, illetve ne tudjuk, ki az, aki rendelkezik a közterületi hirdetési felületekkel. Ehhez képest önök leraknak pár milliárd forintot Orbán Viktor, pontosabban Habony Árpád keze alá, hogy ebből a Miniszterelnökség kormánypropagandát toljon. Innentől kezdve ez az egész, ez a kampányszabályozás egyszerűen szemfényvesztés. Teljesen mindegy, hogy itt mi van leírva, sok milliárdból pluszkampánybüdzsét hasítanak ki maguknak a jövő évi költségvetésből, és ráadásul semmilyen olyan biztosíték nincs elsősorban az ellenzéki pártok kezében, ami meggátolná azt, hogy a közterületi hirdetési piacon monopol- vagy éppen oligopolhelyzetben lévő vállalkozások ne tudjanak sakkozni a rivális pártokkal.

Elérkeztünk ennek a törvényjavaslatnak a leggyalázatosabb szabályához. Én őszintén csodálkozom, hogy államtitkár úr bármilyen szinten ehhez a nevét adja. Arról van szó, államtitkár úr, hogy természetesen lehet érvelni amellett, hogy töröljük el az alkotmánybíráknál a felső korhatárt, hogyne. Zárójelben megjegyzem, hogy van egy alkotmánybírósági döntés, tudom, hogy ez újabban önöket már hivatalosan nem érdekli, amikor volt egy beadvány arról, hogy az alkotmánybírák 70 éves korhatára alkotmányellenes, és az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy ez a szabály azért nem diszkriminatív és azért nem alkotmányellenes, tehát nem sérti a hivatalviseléshez való jogot, és a többi, és a többi, mert fölsorolták, hogy milyen általános emberi tényezők következhetnek be - most virágnyelven szólva - 70 éves kor felett, ami indokolja azt, hogy mondjuk, 70 éves korban, ugyanúgy, ahogy az egyetemi tanároktól, az alkotmánybíráktól is búcsúzzunk el. Az Alkotmánybíróság - részben egyébként azok a bírók, akik akár érintettek is lehetnek - azt mondta, hogy jó ok van arra, hogy a 70 éves maximális felső korhatárt megtartsuk.

Ezzel együtt semmi kétségem nincs, hogy államtitkár úr nyilván remek nemzetközi példákat tud arra mondani, hogy hány olyan ország van, az amerikai legfelsőbb bíróságtól kezdve, ahol nincs felső korhatár, és kihalásos alapon vannak ott a bírák, tehát még a mandátum is korlátlan. Ilyen is van, valóban.

Az a helyzet, hogy ha itt nem megint a sötétben szaladgálnának, hanem tisztességes szándékok vezetnék a kormányt, akkor mondjuk azt, hogy már az alkotmánybírósági törvény megalkotásánál, illetve az alaptörvény megalkotásánál ki lehetett volna mondani azt, hogy az önök jogfelfogása szerint és az önöknek kedves nemzetközi összehasonlító jogi példák szerint nem szükséges, hogy az alkotmánybíráknál legyen felső korhatár.

Répássy államtitkár úr, miért nem tették ezt meg 2011-12 folyamán? Most mitől lett ennyire baromi sürgős? (Dr. Bárándy Gergely közbeszól.) Önök alkottak egy ércnél maradandóbb alaptörvényt, egy gránitszilárdságú alaptörvényt. Önök azt mondták, hogy három-négy hét elég arra, hogy kellően megfontoltan megalkossák az ország új alaptörvényét. A parlament megalkotott egy alkotmánybírósági törvényt, amely rendelkezik az alkotmánybírák jogállásáról. Miért nem ott jutottak államtitkár úr eszébe ezek a nemzetközi példák?

De menjünk tovább! Amit Gaudi képviselőtársam is elmondott, az általános bírák esetében önök nem csekély nemzetközi konfliktust is vállaltak azzal, hogy egy miniszterelnöki intésre - mert hát valljuk be, erről volt szó annak idején 2011 áprilisában - a bírák korhatárát hirtelen 70 évről 62 évre leszállították. Most hagyjuk azt, hogy ez egyébként a jogászszakma megbecsült tagjaival szemben milyen megalázó eljárás volt, és valóban, Gaudi képviselőtársam, még csak nem is a nemzetközi európai véleményekre kívánok hivatkozni. Önök tudniillik nemcsak nemzetközi fórumokon vállaltak konfliktusokat, önök a magyar emberekkel is konfliktusok sorába kerültek azzal, hogy egyetlen ilyen teljesen irracionális húzással, hogy az alaptörvényben rögzítsük a bírák korhatárát 62 évben, perek sokaságát húzták el. Egyidejűleg 30-40 ezer ügyet kellett e miatt a teljesen irracionális húzás miatt átszignálni. Tehát önök azt is felvállalták, hogy perek tömegei húzódnak azért, mert hirtelen a bírói szakmában egy tömeges cserét kell végrehajtani. És itt nem álltak meg, hanem elkezdték befenyíteni az egészségügyi szakma dolgozóit, hogy ott is bevezetnek egy szigorú fölső nyugdíjkorhatár-szabályt.

(17.10)

Hogy van az, hogy néhány hónappal ezelőtt önök körömszakadtáig védik belföldi politikai vitákban, illetve külföldön is azt, hogy a bíráknál miért nem megfelelő a 70 éves felső korhatár, sőt konfliktust vállalnak az orvostársadalommal is, majd hirtelen kitalálják azt, miután megszületik az új alaptörvény, megszületik az alkotmánybírósági törvény, hirtelen egy ilyen salátába burkolva kitalálják azt, hogy az alkotmánybírák esetében nem kell felső korhatár?

Államtitkár úr, ennek egész egyszerűen nincsenek jogpolitikai indokai, és ahogy Gaudi képviselőtársam is helyesen mutatott rá, önök az indokolási kötelezettségüket is megszegve, gyakorlatilag érdemi indokát ennek a változtatásnak nem adták. Az, hogy odaírnak betűket, vagy szavaknak látszó betűhalmazokat odagépel valaki egy sorban, ez nem érdemi indokolás, államtitkár úr.

Arra is ki kellett volna térni, hogy mi az a közbülső körülmény, ami indokolja azt, hogy megváltoztassanak egy olyan szabályt, amit egyébként önök alkottak meg 2011-12 folyamán. Erre válaszoljon, államtitkár úr! A nemzetközi példákkal én torkig vagyok. Nem érdekel, hogy mi van az Egyesült Államokban, nem érdekel, hogy mi van más európai országban, önök minden mesterkedésük mellé tudnak nemzetközi példát állítani.

Azt mondja meg, hogy az elmúlt két évben milyen olyan változás történt, ami indokolttá tette, hogy pontosan ellentétes irányba mozogjanak az alkotmánybírák esetében, mint ahogy azt tették az általános bírák, illetve az orvosok esetében. Erre adjon választ!

Én egyetlenegy dolgot tudok. Miniszterelnök úr jelölt vagy öt alkotmánybírát az utóbbi egy évben, és pontosan annyi alkotmánybírának jár le a 70 éves korhatár miatt a következő ciklusban a mandátuma, ami befolyásolhatja az Alkotmánybíróság döntéseit önök által feltételezve nem jó irányba.

Ez egy rendkívül aljas húzás. Ez egy rendkívül aljas húzás! És ez leginkább az Alkotmánybíróság tagjait sérti. (Sáringer-Kenyeres Tamás közbeszól.) Igen, Sáringer-Kenyeres úr, ez egy rendkívül aljas húzás! Tudniillik önök pontosan az önök által, illetve a miniszterelnök által jelölt és önök által megválasztott bírákat hozzák rendkívül megalázó helyzetbe.

Erről beszélt Bárándy képviselőtársam, ettől hangos a sajtó is, hogy vannak fideszes bírák, akiknek a 70 éves életkoruk be fog következni a következő ciklusban, ezért van szükség erre a szabályra.

Csak abban tudok bízni, hogy azok a bírák, akik teljesen mindegy, hogy milyen politikai megfontolásból kerültek a Ház elé megválasztásra, rendelkeznek annyi méltósággal és rendelkeznek annyi szakmai önbecsüléssel, hogy függetlenül attól, hogy egy ilyen szabállyal gyakorlatilag az ő kedvükben is kíván járni a miniszterelnök úr, a döntéseiknél mégsem fogják követni a miniszterelnöki, illetve a fideszes akaratot. Csak ebben lehet bízni. Mert az önök tisztességében egy ilyen szabály után nem lehet bízni.

Azok után, hogy önök hoznak egy alaptörvényt ennek az országnak három hét alatt, átszabják az ország közjogi rendszerét másfél év alatt, megalkotják az új alkotmánybírói jogállási szabályokat, nem jut eszükbe, hogy eltöröljék a 70 éves korhatárt, és még egy: mind ez idő alatt a bírák korhatárát leszállítják, ráadásul más szakmákat is betámadnak azzal, hogy leszállítják a nyugdíjkorhatárt, és utána hirtelen előjönnek azzal, hogy az alkotmánybírák esetében nem kell korhatár, ez egyszerűen tisztességtelen és elfogadhatatlan húzás.

Ha Sáringer-Kenyeres képviselő úr ezzel nem ért egyet, akkor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azt kérem, mentse meg a KDNP becsületét, és mondja el a KDNP álláspontját. Kíváncsian várom az álláspontjukat.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu