DR. TÓTH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Én az előbb említettem, hogy milyen fejlesztések valósultak meg, vagy mi van a szerződés szakában, de azért valóban, Heves megye déli részén az úthálózattal volt a legnagyobb probléma. Az előbb említettem, hogy az egyiket teljes egészében kijavítottuk, a másik, természetesen mondtam, hogy a támogatási szerződés aláírásának időszakában volt.

Az időmbe nem fért bele, de mondanám. Az M3-as-Erdőtelek közötti útszakasz kijavításához hozzáfogtak, a kivitelező fölvonult. Hamarosan, hacsak a mai napon már nem fogtak hozzá, a Pély-Tarnaszentmiklós járhatatlan útszakasz felújításához is hozzáfogtak vagy napokon belül hozzá fognak fogni. Nem igaz, hogy Heves megyébe nem érkezett az elmúlt három, három és fél évben forrás; közel 200 milliárd beruházási forrás került Heves megyébe az elmúlt időszakban.

Az kétségtelen, hogy a négy évvel ezelőtti elképzelésekhez képest van arányeltolódás, de akkor sem igaz az, hogy Heves megyében egyáltalán nem, és én ugyan ezzel a statisztikai adattal nem rendelkezem, hogy hányadik helyre és hogyan csúszunk vissza vagy előbbre kapaszkodunk-e, de az kétségtelenül igaztalan állítás, hogy nincs fejlődés a megyében.

És ha azok a pályázatok, amelyeket megnyertünk, megvalósulnak - márpedig bízom benne, hogy a választási ciklus végéig megvalósulnak -, az állampolgárok össze tudják hasonlítani valóban, hogy milyen fejlődés volt annó a Gyurcsány-kormány idején, a Bajnai-kormány idején és esetleg a mostani kormányzat idején.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu