DR. TÓTH JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Azt hiszem, hogy ha az ember egy ötéves vagy akár csak négyéves beruházási tervet vagy elképzelést készít, én még nem találkoztam olyannal, hogy az maradéktalanul mind megvalósult volna.

Szerintem a beruházások egy részének elmaradásában ok-okozati összefüggés található. Azért csak szeretném emlékeztetni önt, tisztelt képviselőtársam, hogy 2010-ben félévkor kiderült, hogy a költségvetésben van egy 500 milliárdos lyuk, és 2010 közepén még lényegében igazából azt se tudtuk, hogy milyen helyzetben van az ország. Most nem akarok a makrogazdasági mutatókra kitérni, de azért azt mindenféleképpen el kell ismernie, hogy először a pazarló, adóssággeneráló költségvetés szerkezetét kellett átalakítani. És ehhez alaptörvény-módosítás kellett, ehhez kétharmados törvények módosítására volt szükség, és utána, ha lényegében ezek a vállalkozások sikerültek, akkor lehet majd előrelépni.

(15.30)

Az, hogy a külgazdasági környezet is ilyen, amilyen, és tényleg meg kell nézni Európa országait, Portugáliát, Görögországot, Olaszországot, Máltát és így tovább, tudnám sorolni, bennünket azért ne Nyugat-Európához, ne Svájchoz tessék hasonlítani, hanem azokhoz az országokhoz, amelyekhez reálisan kell bennünket sorolni. Ilyen súlyos örökség mellett egyáltalán nem szabad csodálkozni azon, hogy a beruházások és az ígéretek maradéktalanul nem voltak beválthatók. Mi a realitásokból indulunk ki.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu