GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Az előbb jeleztem, hogy oktatásügyben valószínűleg találnák közös nevezőt, az osztatlan ügyében azért nem vagyok olyan biztos. Ezért azért szeretném hangsúlyozni, mert azt én nagyon rossz ötletnek tartottam, amikor két ízben is elterjesztette a Fidesz, hogy aki kéri, kimérik neki az osztatlan közös tulajdonát. Nyilván, ki az az ember, aki nem gondolja úgy, hogy ez jobb lenne, ha 1/1-es lenne. Mindenki jelentkezett erre, tehát itt indult az első felelőtlenség. Kettő: én nem gondolom, hogy ezt mindet ki kell mérni. Azért nem gondolom, mert egy csomó helyen a kimérés másnapján kihúzzák a karót, aztán műveli ugyanúgy tovább az az ember, akinek még arra, mondjuk, 15 éves bérlete van, ugyanis nem kellett nyilatkoznia annak, aki kimérést kért, hogy ő maga akarja művelni.

Én sokkal jobbnak láttam azt a módszert, ami úgy volt - egyébként hasonló kerettel, jó, nem 2 milliárddal, 400-500 millió forinttal évente -, hogy aki használni akarta, bejelentette, hogy ő használni fogja a saját földjét, megelőlegezte a kimérést, hogy ez komoly legyen - egyébként nagyjából másfél hektárnyi uniós támogatás összege egy nagyobb tömb kimérése, csak szeretném jelezni, hogy nem a világ legnagyobb összegébe kerül -, és beadta a kérvényt, és még abban az évben visszatérítettük az árát. Szerintem sokkal komolyabb lenne az ilyen megoldás, lehetne erre több pénzt szánni, mert valószínűleg a földtörvény és egyéb okán többen akarják használatba venni, amivel nekem semmi bajom.

Tehát senki olyannal nincsen bajom, aki ki akarja méretni, mert maga akarja használni a földjét, de azzal viszont igen, hogy csak azért akarja kiméretni, mert úgy gondolja, hogy 20-30 százalékkal magasabb összegért tudja eladni. Tehát én erre az ágra biztos, hogy nem tennék több pénzt, hanem más technikát alkalmaznék, és ezt ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogy vegyük komolyan azokat az embereket, akik tényleg használni akarják. (Az elnök csenget.) Méressék ki ők maguk, és utána ezt adjuk nekik vissza egy kérvény alapján.

Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István tapsol.)

Forrás: parlament.hu