GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az 1112., de sorolhatom a 102-estől a 104-esen keresztül, a 105-ösön, a 106-oson, és még 38 tételszámot tudok mondani, amely tekintetében csak azok az elvárásaim fogalmazódnak meg kormánypárti képviselőtársaim irányába, hogy ne tekintsék semmisnek a saját maguk által valamikor oly fontosnak tartott fejlesztési kérdéseket. Főleg azért ne, mert az emberek négy évvel ezelőtt komolyan gondolták azt, hogy ezeket a fejlesztéseket önök meg fogják csinálni, és ez minden bizonnyal befolyásolta azt, hogy a leadott szavazatok tekintetében is olyaténképpen alakult a helyzet, mint ahogy az kialakult.

Egy szó mint száz, azt akarom önöknek mondani, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a megyét érintően, mint ahogy Káli Sándor is szólt róla, gyakorlatilag azok az infrastrukturális fejlesztések, amelyek a gazdaságfejlesztéshez, fejlődéséhez is mértékadó módon hozzájárulhatnak, jelesül Miskolc-Kassa, Kassa-Miskolc viszonylatában történő infrastrukturális fejlesztések, ezek oly fontossággal bírnak, amelyek elengedhetetlenek. Úgyhogy azt kérem önöktől, vegyék komolyan a döntésnél akkor, amikor az utolsó költségvetésüket készítik.

De hogy ne csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintő javaslatot hozzak szóba, ezért a 4-es, 5-ösnél, ami a jogsegélynyújtás kérdéskörét érinti, szeretném megemlíteni, hogy Lázár János és Répássy Róbert közös benyújtott módosítóját sem lenne baj, ha támogatnák, ami 3 ezer forintról 5 ezer forintra emelné a jogsegélynyújtással kapcsolatos szolgáltatási díj mértékét. Egyébként erre Bárándy Gergőnek is van beadott módosító javaslata. De az sem lenne baj, ha mondjuk, a köztisztviselők, közszolgálatban dolgozók illetményalapjával kapcsolatos tétel vonatkozásában is képesek lennénk elmozdulni, amely 38 650 forinttal négy éve változatlan formában az önök időszakában fennáll.

Elnök úr, köszönöm szépen, tehát csak címszavakat említettem.

Forrás: parlament.hu