GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen; megtisztelő, elnök úr. Azt mindnyájan tudjuk, hogy ez a költségvetés a stadionépítők vagy a stadionépíttetők költségvetése. Én a forráshelyek megjelölésénél - hasonlóképpen, mint ahogy Tukacs képviselőtársam - gyakorlatilag ezeket a presztízsberuházásokat vagy éppen a kormányzati kommunikáció kérdéseit helyezem elsődleges szempontként a figyelmükbe, illetve a módosító javaslatoknál is ezek jelentek meg.
Említettem a korábbi megszólalás kapcsán, elnök úr, hogy rengeteg módosító javaslattal kapcsolatosan tudok, tudnék kiegészítő ajánlásokat tenni, hogy miért érdemes azokat megszavazni; most ezeket szűkítem, és csakis célfelületeket jelölök.
1112-es, oktatással, iskolafejlesztéssel kapcsolatos beruházások; ez csak egy példa, számtalan ilyet tudnék mondani, amely tekintetében ígérvények voltak, teljesülések nem voltak. Ha az önök számára az oktatás, az oktatáspolitika és e keretek mellett az intézményi háttérfejlesztések nem fontosak, akkor nyilvánvalóan ezzel egy üzenetet foganatosítanak a társadalom felé, hogy a jövő sem fontos az önök számára, márpedig a cselekedeteikből ez tapasztalható. Egyébként az önök kormányzását megelőző időszakban - csak olyan példát mondok, amelynek megélője voltam -, ahol én egyéni képviselőként dolgoztam, ott egy ciklusidőszak alatt több mint tíz intézmény több százmillió forintos egyenkénti fejlesztését hajtottuk végre. Ez nem volt specifikus és egyedi, országos értelemben vetten fogható volt, hogy rengeteg forrást áldoztunk intézményfejlesztésekre, egyszerűen azért, hogy a gyermekek mindennapjai jobbak legyenek. Önök számára ez - mint ahogy látom - nem fontos; ígérni tudnak, teljesíteni viszont nem.
Idegenforgalom: Borsod-Abaúj-Zemplén megye szempontjából egy fontos tétel. Nem véletlenszerűen említettem Miskolctapolca fejlesztési történését. A választásokat megelőzően ők 7 milliárd forintos nagyságrendű fejlesztési ígérvényt fogalmaztak meg, menet közben 3-ról beszéltek, majd most itt - az új választásokat megelőzően nem sokkal - biztos 1 milliárd forintról a 7-ből, aztán ott tartunk a nullánál. Körülbelül ennyi, ami az oktatáspolitika kapcsán, fejlesztések vonatkozásában és az idegenforgalom tekintetében is az önök ígérete: nulla egyenértékű ígéret. De nyugodtan hozzátehetem, hogy ez nemcsak oktatáspolitika, idegenforgalom, hanem infrastrukturális fejlesztések tekintetében is igaz. Tekintsenek vissza az önök előtti kormányzás időszakában az autópálya-fejlesztések nagyságára, mértékére, és nézzék meg, hogy mit csináltak önök e tekintetben. Nemhogy autópályát, autóutakat vagy három számjegyű utak rendbetételét, nemhogy újak megtételét, de rendbetételét sem csinálták meg.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés