SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Annak ellenére, hogy képviselőtársamnak száz százalékig igaza van abban, amit előttem elmondott, folytatnám tovább, amit az előbb abbahagytam a kutatással kapcsolatban.
Ebben maximálisan egyetértünk Varga Géza képviselőtársammal: az agrárágazat kutatására többet kellene fordítani a lehetőségek szerint, bár itt egy kicsi magyarázatot annyiban ad a dologra, hogy az ilyen típusú kutatások rendkívül magas uniós résszel támogatottak, tehát viszonylag alacsonyabb saját erővel is nagymértékű kutatásokat lehet támogatni. Ennek ellenére azt kell hogy mondjam, hogy van benne igazság, hogy a kutatásokra sokkal többet és hasznosabban kellene elkölteni a pénzeinket. Én ezt mindig azzal magyarázom, hogy a jelenlegi keretből nem áll rendelkezésre több, hogy erre tudjunk szakítani. És ezt az érvet kénytelen vagyok elfogadni.
Többek között azért is vagyok kénytelen elfogadni, mert csak Varga Géza 1,2 milliárd forintot csoportosított át a nem tudom, hány perces hozzászólásában. Ha mind a 360 képviselő beadna 1,2 milliárdos módosító javaslatot, hogy hova szeretne pénzeket átcsoportosítani, az körülbelül 1200 milliárd körül lenne. Én ezt elképzelhetetlennek tartom, hogy ezekből a kérdésekből mindegyik teljesíthető legyen. Azt javaslom, hogy a mezőgazdaság vonatkozásában válogassuk ki azokat, amelyek a legfontosabbak, és úgy ítéljük meg, hogy melyik a legintenzívebb fejlesztés.
Például Gőgös képviselőtársammal és Varga Géza képviselőtársammal már találtunk egy közös pontot, hogy például az oktatás lehet egy ilyen szegmens, de hogy minden, amit felsorolt, öntözéskutatás, osztatlan közös tulajdon kimérése s a többi, egyszerre nem fog menni. Képviselőtársam azt is tudja, hogy az osztatlan közös (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) tulajdonnal kapcsolatban van Vas megyében egy elvégzett felmérés, hogy hogyan kell csinálni. (az elnöki ismét csenget.) Szerintem a rendszer bele fog bolondulni ebbe.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés