GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Mile Lajos képviselőtársam által elmondottakhoz a nemzetbiztonsági szolgálatokról és a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonnyá tételéhez szükséges módosításáról szóló törvénymódosításhoz illesztetten első mondataimban azt kell elmondanom, hogy egyetértek képviselőtársammal a tekintetben, hogy a különféle vizsgálóbizottságok előtti megjelenés komolyan vétele mindegyikünk számára fontos.

A törvényjavaslatban, amelyet képviselőtársam előterjeszt, gyakorlatilag a megjelenés kötelezővé tételét hangsúlyozza a vizsgálóbizottságok előtt. Úgy gondolom, hogy ez rendjén van e tekintetben is, meg rendjén van a tekintetben is, hogy a parlamenti demokrácia egyik legfontosabb vívmánya nyilván az is, hogy a mindenkori kormányok az Országgyűlés előtt számon kérhetőek legyenek, és a számonkérhetőség mellett nyilván az elszámoltathatóság is ugyanilyen értelemben, jó értelemben vetten megadassék. Nyilván az átláthatóság vagy épp a vitatható kérdések tekintetében így lehet értéket alkotni adott esetben az aktuális kormányok működéséről is.

Mindezekre figyelemmel a Magyar Szocialista Párt minden olyan kezdeményezést támogat, ami a parlament ellenőrzési eszköztárát bővíti, és az eszközeinek a hatékonyságát javítja, ezt tűzi ki célul. Úgy látjuk, hogy Mile Lajos képviselőtársam javaslatai ezt hordozzák magukban, ezért gyakorlatilag a támogatást mi a magunk részéről adjuk. Persze, hozzá kell tennünk rögtön, hogy úgy, ahogy maga a képviselőtársam is jelezte, a törvénytervezetben megfogalmazott kitételek sokaságával a kérdés még önmagában nem oldódik meg.

A nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében, ezt nem kell önöknek mondani, mindegyikünk tudja, gyakorlatilag különösen nagy jelentőséggel bírhat ez a dolog, hiszen az Országgyűlés ellenőrzési jogköre nem mindegy hogyan és miképpen van meg. A nemzetbiztonsági szolgálatok ugyanis, nem mondhatok mást, természetükből fakadóan abban a helyzetben vannak, hogy a nyilvánosság vigyázó tekintete elől úgymond elzártan, rejtetten végzik a tevékenységüket.

Mindegy, hogy közigazgatási, mindegy, hogy ügyészi vagy bármilyen más igazságszolgáltatási kontrollt említünk, ezek gyakorlatilag nemigen érvényesíthetők a titkosszolgálatok tekintetében és irányában.

A nemzetbiztonsági bizottság az a bizottság, ahol legerősebb, mondhatom, az ilyen speciális ellenőrzési jogosítvány, a ténymegállapító vizsgálat lefolytatásának a lehetősége mellett. Azt gondolom, hogy mindezekkel együtt persze, hogy ez ilyen értelemben adott, a nemzetbiztonsági törvény egyik legnagyobb hiányossága - és erre szeretném képviselőtársam figyelmét felhívni -, hogy nem tartalmazza részletesen a ténymegállapító vizsgálat eljárási szabályait. Márpedig, ha az eljárási szabályok ilyen értelemben nem tiszták, nem világosak és egyértelműek, az elég sok gondot és problémát jelenthet.

Az előttünk lévő törvénytervezetet ilyen értelemben én személy szerint hiánypótlónak tartom, tehát egy hiány kiküszöbölését végzi el, ugyanakkor azt hiszem, nem ringathatjuk magunkat abban a hitben, hogy ez a szükséges, de kicsinynek, aprónak mondható módosítás valóban alkalmas a törvényjavaslat címében megfogalmazott cél eléréséhez. Ehhez, hogy a törvényjavaslat címével megfelelő nemzetgazdasági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonyabbá tételéhez szükséges módosításról beszélhessünk, azt gondolom, hogy ennél többre van szükség.

Álláspontunk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok parlamenti ellenőrzésének hatékonysága a ténymegállapító vizsgálatra vonatkozó szabályozás újragondolásával, és mint amit már említettem, az eljárási szabályok rögzítésével javítható érdemben, hiszen ez az egyik legnagyobb hiányossága, az eljárási szabályok nem rögzítettsége. Ez azonban meggyőződésünk szerint csak egy megfontolt, megalapozott, rendkívül alaposan előkészített munka eredményeként, azt hiszem, hogy a nemzetbiztonsági törvény átfogó módosításának a keretében képzelhető el. Tehát mindaz, ami képviselőtársam által előterjesztésre került, szerintem csak egy részmegoldás e tekintetben.

Mindezen fenntartások mellett jelzem, hogy a Magyar Szocialista Párt támogatja a törvényjavaslatot. Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu