GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. A foglalkoztatási bizottságban hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, mint ahogy Varga Zoltán képviselőtársam az előbbiekben említette már: elkésett, két év semmittevéssel párosuló folyamat van a hátunk mögött. Gyakorlatilag az elmulasztott idő nagy veszteségtartalommal bír.

Az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Tanács szerepével kapcsolatosan egy összehasonlítás, amely a korábbi Országos Területfejlesztési Tanács működéséhez illeszkedő volt. Ez a mai fórum, amely életre hívásra kerül, alapvetően érdekegyeztetési fórumként jelenik meg, és azon korábbi döntési kompetenciákat, amelyek az aktuális kormányok döntési pozíciója előkészítésének a lehetőségét hordozták magukban, azt kilúgozták. Ilyen értelemben vannak olyan vélekedések is, hogy a jelen törvénytervezet keretei között életre hívandó Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Tanács kvázi gittegyletként működik, hiszen elveszíti azokat a kormányzati döntés-előkészítési pozíciókat, amelyeket a korábbi Országos Területfejlesztési Tanács bírt. Ez megítélésünk szerint nem jó.

A történet másik része az, hogy a megyei önkormányzatok pozicionálása, bizonyos döntési kompetenciákkal való felruházása tisztázatlannak tűnik számunkra. A részükre átadott ilyen-olyan felületek megjelölése, a nagyságrendek érzékeltetése és sok minden egyéb más gyakorlatilag kimarad még a gondolkodás csíráiból is. Sok tekintetben a rendeleti szabályozás ismert, a rendeleti szabályozás és az országgyűlési határozat keretei közötti szabályozás kezd uralkodóvá válni. Például a kedvezményezett területfejlesztési statisztikai kistérségek megjelenése rendeleti keretek között történik, vagy hogyha azt mondom, hogy egy országgyűlési határozat keretei között kívánják akár az országos, akár a regionális fejlesztési koncepciót életre hívni, ezzel önmagában nincs baj, csak ugyanebben a határozatban egy kiemelt térségi körrel, a területfejlesztési támogatások rendszerével, a decentralizáció alapelveivel és minden egyéb mással kívánják felütni.

Azt gondolom, érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy az elmúlt közel négy esztendő decentralizációs politikája hogyan zajlott, mert itt képviselőtársaim beszélnek szubszidiaritásról, beszélnek olyan döntési pozíció megfogalmazásáról, aminek ott kell történnie, ahol leginkább ismerettel bírnak az adott szakmai körök, de ha megnézzük az elmúlt 3-3,5 év történéseit, azt látjuk, hogy ez messze nem így történt. Nyilván mondhatok számtalan ilyen példát, mondjuk olyat, amely a területfejlesztés következményeként a foglalkoztatásban tükröződik vissza, a valamikori Munkaerő-piaci Alap, most már Nemzeti Foglalkoztatási Alap tekintetében érdemes megnézni, államtitkár úr, a decentralizáció működésének a mikéntjét, valamint a szubszidiaritásét; azt, hogy hogyan és miképpen vettek el döntési pozíciókat források felett azoktól, akik döntési helyzetben voltak, akik közelebb voltak a döntés kapcsán, mint a kormányzati szervek. Ezeket mindenképpen javaslom szem előtt tartani, mielőtt a törvénytervezet döntéséről fognak majd álláspontot rögzíteni.

S még egy egyszerű dolog, ami a regionális fejlesztési ügynökségek kérdéskörét érinti. Itt egy kérdőjel mindenképpen benne van a történetben. A régióban lévő azon megyeszékhely tekintetében, ahol elhelyezkednek az ügynökségek, ott kívánják ezt rendezni. Nincs ezzel baj szerintem, a kérdés igazából az, hogy mi a helyzet a megyei jogosultsággal bíró városok szerepvállalásával e tekintetben, és hogyan fog érvényesülni gyakorlatilag a regionális fejlesztési ügynökségek munkája nemcsak a megyék, hanem a megyei jogú városok viszonyrendszerében.

Sok aggály, sok kétely fogalmazódott meg, illetve nem fogalmazódott meg és kerül kibontásra a mai nap a Parlament falai között. Ezért volt a döntésnél 2 nem szavazat, amelyet jelezni szeretnék az Országgyűlés felé.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu