GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előbbi kétperces gondolatsorba talán belevettem az innováció térbeli terjedésének a szükségszerűségét és annak az elősegítését, mint a területfejlesztés egyik fontos eszközét. Szeretném jelezni, hogy ha nem mást, mint azt nézzük, hogy mondjuk, a kutatás-fejlesztés tekintetében hogyan néznek ki Magyarországon a ráfordítások, Magyarországon hét régió viszonyrendszerében vizsgáljuk ezeket a dolgokat, akkor látható módon óriási különbségek vannak, mondjuk, Közép-Magyarország, Észak-Magyarország viszonylatában, de más relációban is. Nagyon nagy különbségek, például egy főre vetítetten több mint 70 ezer forintos Közép-Magyarországon az egy főre eső kutatás-fejlesztésre fordított pénzeszközök nagyságrendje, míg Észak-Magyarországon ez a 10 ezer forintot sem elérő mérték. Ez a több mint 1-7-szeres különbség gyakorlatilag nyilván nem azt szolgálja, hogy a területfejlesztés tekintetében a területi különbségek csökkentése kialakuljon. Vagy a fenntartható fejlődés megteremtése vonatkozásában nézzük meg azt, hogy hogyan néz ki Magyarországon az egy főre jutó külföldi tőke letelepedése, megragadása. Nagyon egyszerű a történet, szintén ilyen egy főre jutó ezer forintos arányokat mondok. Közép-Magyarországon meghaladja az egy főre eső összeg a 3600-as értéket, míg Észak-Magyarországon a 400 ezer/fő értéket súrolja, 1-9-es a különbsége a történetnek. Szeretném kérdezni önöktől: ez az, ami ahhoz vezet, hogy a területi különbségek minimalizálódjanak?

No, ezek az értékek azok az értékek, amelyek az önök kormányzásának az időszakából fakadóak, és ezek nem kisebbek, mint egy korábbi kormányzás időszakában voltak. Azt szeretném tehát mondani ezzel, hogy az államtitkár úr bevezető gondolataiban az előző kormányokról nem túl kecsegtető képet próbált felvázolni. A legjobb és a legpozitívabb mondata az volt, hogy kis hozzájárulással, egy kis előrelépéssel, de egyébként mellette voltak negatív értelmű gondolatok. Azt szeretném jelezni és kérni államtitkár úrtól, hogy kicsit búvárkodni kellene, mondjuk, e tekintetben, hogy hogyan és miképpen nézne ki a kutatás-fejlesztésre vagy a külfölditőke-áramlásra vonatkozó térségek közötti források megoszlása.

Ha a szociális piacgazdaság kiépítését, annak az elősegítését akarjuk megtenni, ehhez illesztetten talán három dolgot mondanék: egyrészt a társadalmi, másrészt a gazdasági és a környezeti céloknak megfelelő térbeli szerkezet formálását, kialakítását. Engedjék meg, hogy hadd kezdjem a társadalmi kérdésekkel. Államtitkár úr is látja, tudja, ismeri, hogy például Magyarországon a szegénység kérdésköre hova és hogyan alakult az elmúlt három és fél esztendőben, csak az önök kormányzásának az időszakára orientálódva. Azt szeretném mondani, hogy míg egy korábbi kormányzás időszakában a szegénység tekintetében a legkevesebbet kereső 10 százalék és a legtöbbet kereső 10 százalék, tehát az alsó és a felső decilis közötti különbség a 7,2-szeres értéket képviselte, ez igen nagy, hozzáteszem, az én értékítéletem szerint, addig a mai kormányzásból fakadóan ennek a kialakulása, ennek az alakulása oda vezetett, hogy több mint 9-szeres ez a különbség. A területfejlesztés és a szociális piacgazdaság kiépítésének az elősegítése és a szegénység tekintetében való előremozdulás nem ez az irány. Csak azt akarom mondani, hogy három és fél év alatt mit értek el e vonatkozásban. Ezt sikerült elérniük.

A területi különbségek mérséklése tekintetében Varga Zoltán képviselőtársam szólt a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség kérdésköréről. Szólt arról, ami a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben jelenítődik meg. Szeretném jelezni, hogy itt nemcsak a térségek szenvednek el hátrányt, hanem emellett a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben élők is, mert nagyon sok esetben az ő lehetőségük önmagában korlátozta időben előremenve azt, hogy ki tudjanak törni abból a helyzetből, amelybe beleragadtak. Ennek a kitörésnek a lehetőségét nem kapták meg ebben a három és fél esztendőben sem. Most, a kormányváltást megelőző néhány hónappal, mondjuk, ilyen téli közfoglalkoztatás címszó alapján akarnak önök kitörési lehetőségeket biztosítani ezeknek az embereknek. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy igencsak politikai ízű a történet, és nem az emberek érdekét szolgáló.

A területfejlesztésnek nyilván nemcsak az aktuális problémák kezelése a feladata, hanem valahol az is, hogy további problémák kialakulásának a megakadályozását is szolgálja. Tehát egyfajta prevencióként is kell hogy működjön és üzemeljen ez a történet. Még egyszer szeretném mondani, hogy a társadalmi esélyegyenlőség biztosítását vagy arra való törekvést is magában kell hogy hordozza.

Államtitkár úr, a társadalmi esélyegyenlőség kialakulása tekintetében számtalan példát tudok mondani, de csak egyet mondok, hogy ne kelljen sok mindenre válaszolnia. Ön szerint az a fajta metódus, metodika, ami az elmúlt három és fél esztendőben érvényesült, hogy például az oktatás rendszerében jelen lévő, meglévő források folyamatos csökkenést mutatnak, no nemcsak nominális értelemben vetten, hanem az abszolút számok tekintetében is, nemcsak reálértelemben, hanem abszolút számok tekintetében is, tehát példaként, mondjuk, amikor a felsőoktatás rendszerében a kormányváltás előtt 186 milliárd forint volt, addig most ez a tavalyi, az idei esztendőben 123 milliárd forintra zsugorodott, de a 2014. évre vonatkozó költségvetésben is 146 milliárd forintos nagyságrendet súrolja. Egy szó, mint száz, 40-60 milliárd forinttal kevesebb forrás volt adott esztendőben a felsőoktatás rendszerében, mint amennyi a korábbi, a kormányváltás előtti időszakban. Ez ön szerint bármilyen területfejlesztési logikával vagy bármilyen fajta fejlesztési logikával olyaténképpen vág-e egybe, ami ennek az országnak az érdekeit szolgálja? Azért kérdezem ezt, mert úgy gondolom, és ez nemcsak a felsőoktatásra igaz, hanem a középfokú oktatásra, az általános oktatás szintjére is, hogy ha ezen a területen forrásinvesztíció nincs olyan értelemben, mint amilyen értelemben szükségszerű lenne, akkor nyilván ennek kihatása van a munkaerőpiacra, nyilván ezzel szemben bármilyen fajta gazdasági intézkedési sort, infrastrukturális fejlesztést, sok minden egyéb mást lehet tenni, térbeli szerkezet összehangolása mellett akárhogyan, ennek az eredménye null egyenértékű lesz, mert a munka világában, a foglalkoztatáspolitikában nem tud visszaköszönni, hiszen nem lesz olyan kézzelfogható munkaerő, aki a fejlesztésekből fakadó invesztíciókhoz párosítottan el tudná látni azokat a feladatokat, amelyeket el kell látni.

(10.50)

Egy szó, mint száz, szerintem alapvető hibát követtek el akkor, amikor az oktatás rendszeréből ilyen értelemben és ilyen nagyságrendekben forrásokat vettek ki.

Az Európai Unió kohéziós politikája - nem kell hogy mondjam, hiszen mindnyájan tisztában vagyunk vele - nyilván arra orientálódik, hogy ezeket a fajta, már korábban általam említett területi különbségeket próbálja minimalizálni. Ebben a gondolkodási körben 2007 és 2013 időszakában az emlékképeim szerint 347 milliárd eurós nagyságrendű forrás állt rendelkezésre, ez a teljes európai uniós költségvetésnek, úgy tudom, több mint az egyharmada. Most ez a 2014-20-as időszakban meghaladja - kevesebb valamivel, mint a 347 milliárd - a 320 milliárd eurós nagyságrendet, de szeretném jelezni, hogy a Magyarország számára rendelkezésre álló forrás az én emlékképeim szerint húsz egész egynéhánytized-millió eurós nagyságrendet takar. Ez a pénz gyakorlatilag jóval kisebb mértékű, mint a korábbi időszakban.

Tudjuk azt is, hogy Magyarországot legalább a besorolások alapján a háromfajta régiós minősítésből kétfelé lehet bontani: van a fejlett régiók vagy fejlettebb régiók köre, az átmeneti régiók és a kevésbé fejlett régiók. A fejlettebb régiók körébe Közép-Magyarország tartozik, tehát Budapest, ahol a GDP egy főre eső európai uniós átlagát érintő, 90 százalékot meghaladó mérték van; nem emlékszem a pontos számra, százvalahány százalékos nagyságrendű. A másik hat régió tekintetében pedig azt kell hogy elszenvedjük, hogy gyakorlatilag a kevésbé fejlett régió kategóriájába tartozunk, hiszen itt az egy főre eső GDP-hez illesztetten a 75 százalékos mérték alatt vagyunk, mind a hat régióban 40 és 57 százalék közötti mértékkel, tehát tennivaló ilyen értelemben van forrásfelhasználás vonatkozásában.

Tartalmilag nekem ott van a legnagyobb aggályom, hogy azt látom, hogy hiába a hét régióból hat régió ebben a helyzetben van és leledzik, mégis úgy látom, hogy a regionális források nagyságrendjét az elkövetkezendő időszakban a direkt leosztás tekintetében csökkenteni kívánják. Tehát olyan helyzetet teremtenek, állítanak elő, ami egyrészt - még egyszer hangsúlyozva - a szubszidiaritásnak és nyilván a helyben való források felhasználásának lehetőségét szűkíti.

Az a baj, tudja, államtitkár úr, hogy a szubszidiaritás és a decentralizáció likvidálásával gyakorlatilag azt érik el, hogy ebből a hét regionális térségből az a hat, amelyik egyébként is hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben van, még további vereségeket fog elszenvedni, még további nehézségekkel fog szembenézni. Azt gondolom, alapvetően váltani kellene, változtatni kellene ezen a filozófián, és oda kellene forrásokat telepíteni és annak a felhasználási lehetőségét a helybeli döntéshozás kompetenciáival bírók körére bízni, ahol erre a legnagyobb szükség van, és ahol ehhez a döntési kompetenciák rendelkezésre állnak.

Azt szeretném még befejezésképpen megemlíteni, hogy egyrészt a regionális szintek - amiről az előbb beszéltem - és a kistérségi szintek megítélésem szerint nagyon fontosak ebben a kérdéskörben és ennek a feldolgozását érintően. Szeretnék két tételt mondani ehhez illesztetten. Ha a fejlesztések, ha az oktatás, ha a foglalkoztatás és a végén a munka világához érünk el, annak kérdését nézzük, akkor megint visszatérek egy közép-magyarországi és mondjuk, egy észak-magyarországi összehasonlításhoz.

A bruttó átlagbérek alakulása nagyjából úgy nézett ki, és most 2011-12 időszakában nagyjából úgy néz ki, hogy Közép-Magyarországon ez ilyen 260-270 ezer forintos nagyságrendet ér el, míg Észak-Magyarországon nagyjából ilyen 180 ezres nagyságrendet; látható módon 20 százalékos mértékű különbség van. Tudja, a munkanélküliség tekintetében legalább 2-2,5-szeres differenciák vannak. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, ha bármilyen társadalmi mutatószámot sorba állítunk egymás mellé, akkor láthatóan az elmúlt három és fél esztendőben leszakadás, elszakadás történt a régiók viszonyrendszerében, a hátrányos és a fejlett régiók tekintetében.

Értem és egyetértek azzal, hogy ami fejlődni képes, ott a fejlődés lehetőségét nemcsak hogy meg kell hagyni, hanem segíteni is kell, de nem hiszek abban, hogy úgymond a fejlődésre ítélt térségek azok, amelyek majd a fejlődést követően fogják megoldani azokat a problémákat, amelyek a leszakadásból adódnak, nem hiszek benne. Nem hiszek benne azért, mert Magyarország adott térségei ma olyan helyzetben leledzenek, hogy egy további leszakadás és elmaradás azt hozza önmagával, hogy képtelen lesz az adott térség, kistérség, nagyobb régió a fejlődés azon útját bejárni, ami ahhoz tudna vezetni, hogy kiegyensúlyozott és a térségi különbségek minimalizálásával felütött képet mutasson ez térszerkezetileg.

Éppen ezért még egyszer és hangsúlyosan azt szeretném javasolni, államtitkár úr, hogy át kellene mértékadó módon újra gondolni azt, hogy az adott regionális felületeken a forráslebontások tekintetében annyi és olyan mértékű forrás álljon rendelkezésre, amely arányaiban is, másrészt a fejlődés lehetősége tekintetében, harmadrészt a szorításokból való kirobbanás (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), a szorításokból való kiszabadulás lehetősége tekintetében is megadja azt az utat, ami gyakorlatilag azt szolgálja, amit a területfejlesztésnek önmagában szolgálnia kell: a térségi különbségek minimalizálódását, kiegyenlítődését.

Ezt szeretném nagy tisztelettel kérni, hogy ezeket érdemes lenne végiggondolni, és ilyen értelemben újrahangolni ezt a törvénytervezetet, mert ami ma ebben van, az meggyőződésem szerint nem ezt szolgálja, hanem pontosan ennek az ellentettjét, a további szétszakadást, a további elkülönülést, a további mélységeknek, a szegénységnek és sok minden egyéb másnak a növekedését, az pedig nem lehet egyetlenegy országnak, egyetlenegy kormánynak se az érdeke, még ennek a kormánynak se, aki három és fél éven keresztül szerintem semmit nem tett ennek ellenében.

Elnök úr, köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu