GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A gátlástalan sikerpropaganda része az is, amikor ön a májust hasonlítja össze az októberrel - ez azt mutatja, hogy vagy lövése nincs arról, hogy azonos időszakokat kell összehasonlítani egymással (Moraj, közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Az elnök csenget.), vagy ha van, akkor cinikus módon megteszi azt, hogy egymással nem összehasonlítható időtartamokat hasonlít össze. Ennyit az önök tisztességéről e tekintetben. Elveket képesek deklarálni, de arra, hogy kikényszerítésre kerüljön, hogy az megvalósuljon, már nem hajlandóak.
Egyébként pedig mindaz, amit csinálnak a gazdaságpolitikájuk kapcsán, ha szabad ilyet mondani, idézőjelbe tetten, azt hozza magával, hogy igenis Magyarországon sajnos kevesebben dolgoznak, mint három évvel ezelőtt. Egyszerű a dolog: a 2003-as statisztikai képet úgy lehet felfesteni, hogy akkor 80 ezer ember volt, aki külföldön dolgozott, most meg 500 ezer ember, és ennek a nagy részét beleszámítják ebbe a statisztikába. Közben a bér tekintetében pedig annyit lehet elmondani, hogy az emberek által megkeresett bér reál-vásárlóerőértékben kevesebb, mint ami volt három évvel ezelőtt. Ezt csinálják önök. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Erre nem kell olyan büszkének lennie.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés