BERÉNYI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dolog biztos: a demokrácia egyik fő fokmérője az, hogy a hazai nemzetiségeknek milyen jogot biztosítunk. Én személy szerint azért választottam a Fideszt, mert mélyen vallásos felmenőim erre tanítottak, hogy ilyen értéket képviseljek, másrészről, úgy gondolom, a racionalitás és egyben a humánusság megjelenik a Fidesz szövetségi politikájában.
Hogy Farkas Flórián miért nincsen itt, erre egy kérdéssel válaszolnék önöknek, jobbikos képviselőtársaim: miért nincsenek nemzetiségi képviselők, köztük cigányok az önök soraiban? Lehet, hogy jobban megértenék azt, hogy miről szól a történet. (Szilágyi György felé:) Gondolkodjanak el ezen nyugodtan, kedves képviselőtársam.
Lendvai Ildikónak csak annyit üzenek, hogy nem kell aggódnia azért, mert feleannyian vannak bevallottan Magyarországon a romák, mint ami a becsült adat. A kisebbségi önkormányzatok meg fognak alakulni ott, ahol ezt innen belülről gondolják a roma állampolgárok, és majd amikor ez a regisztrációs időszak lesz, akkor ezt be is fogják bizonyítani.
Osztolykán Ágnes képviselő asszonnyal pedig, azt hiszem, ilyen formán nem foglalkozom. Ha megvárta volna a napirend végét, akkor válaszoltam volna a kérdésére.
(19.20)
A kormány és az Országos Roma Önkormányzat az ország gazdasági potenciáljának fejlődésében azt látja, hogy egy rejtett tartalék a magyarországi cigányság. Ezért az Országos Roma Önkormányzat is tesz, és a kormány a programjával is kifejezi ezt. Ez a kétéves program pedig, amit ma értékeltünk, arról tesz tanúbizonyságot, hogy azokból a különböző kezdeményezésekből, amelyek alulról jöttek és kormányszintre vittük, mi valósult meg. Én azt látom, hogy a nemzetiségi kérdésben jó irányban haladunk. Nem a múltat követjük, amikor nehéz volt cigánynak lenni, nehéz volt akármilyen nemzetiséginek lenni, ma a szabad nemzetiségi öntudat viselése nem jelent jogi procedúrát számunkra, ezért jó úton járunk.
Visszatérve a roma közösségre: örülök annak, hogy van Érpatak, Zákányfalu, Babócsa, Mohács, Komló és még olyan települések, ahol sikeresek, annak ellenére, hogy meghatározó a roma közösség. És örülök annak is, hogy Magyarországon sokkal többen vannak azok, akik - ezt mindig szoktam hangsúlyozni - befogadók, és mindegy, hogy milyen nemzetiségűek, az embert látják, a humán értéket. Szociológusként el kellene gondolkoznia Mirkóczki képviselőtársamnak arról, hogy a magyar parasztságnak hány száz év kellett ahhoz, hogy eljusson erre a szintre.
S azt is tessék végiggondolni, jobbikos képviselőtársaim, hogy ha nem indultak volna el a folyamatok, akkor még mindig túrnánk a földet, és emberszámba se vennének bennünket! Tessék ezen elgondolkozni! Amikor az állam belefeccelt a magyarországi parasztságba a jövő érdekében, felszámolta az analfabétizmust és iskoláztatott, az is pénzbe került. Ez a jövőben való támogatásnak a hite. Ez megvan most a cigánysággal kapcsolatban is. Ha azt nézzük, hogy egy fogyó Magyarországon a roma gyerekek megjelennek a vidéki falvakban, az egyrészt a vidéket erősíti, másrészt a társadalom munkaerejét biztosító olyan potenciál, amire nagyon figyelemmel kell lenni. Higgyék el nekem, hogy nem akarunk se Gyöngyöspatát, se Kislétát, se semmit. Ez önöknek se jó, meg nekünk se.
Az egyik személyes beszélgetésünkkor azt mondtam, hogy Isten ments és őrizz, hogy a Lungo Dromban nagyon normálisan gondolkodó emberek olyan gondolkodásmódot kövessenek, ami ilyen dolgokat eredményez. Én azt gondolom, hogy ma jó úton járunk. Ha a következő időszakban a társadalmat illető feladatokat, programokat valóra váltjuk, és a mechanizmusba beépített ellenőrző rendszer nagyon normálisan működik, és az arra irányzott pénzeszköz, forrás odajut a célkitűzések megvalósításához, akkor ebből eredmény lesz, és a következő kétéves beszámoló során majd megállapíthatjuk azt, hogy ilyen és ilyen eredmények születtek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés