DR. ARADSZKI ANDRÁS, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A fenntartható fejlődés bizottsága is megvitatta az előttünk lévő törvényjavaslatot 2013. november 18-án. A vitában az ellenzéki képviselők elsősorban azt hangsúlyozták, hogy az atomenergiáról szóló törvényben megfogalmazott módosítások esetleg csorbítják az ügyféli jogkört, esetleg korlátozni kívánják az eljárásban részt vevők körét. A kormányzati álláspontot megismerve az a többségi vélemény alakult ki, hogy ellenkezőleg, az eljárás bizonyos szakaszában, az engedélyezési eljárás bizonyos szakaszában a benyújtott törvényjavaslat inkább tágítja az ügyfélkörét, nem módosítja, hanem pontosítja az eddigi gyakorlatot.

Ezen kívül a vitában elhangzott az is, hogy szükséges ez a törvényjavaslat, szintén technikai jellegű módosításokat és értelmezési módosításokat tartalmaz, ennek következtében igazából a tartalmi részeket leszámítva az atomenergiáról szóló rendelkezéseket... - nem alakult ki, ezért a bizottság elfogadta a törvényjavaslatot, mégpedig 4 ellenszavazattal és 14 igen szavazat mellett.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu