DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a mezőgazdasági bizottság véleményét hallhattuk és a mezőgazdasági tárca terjesztette elő ezt a javaslatot, ez sokkal inkább jogi tartalmú javaslat, és egyébként az alkotmányügyi bizottság is tárgyalta, bár nem első helyen kijelölt bizottságként. Hozzáteszem, hogy azért a benyújtás - mert mindig ezzel kell kezdeni a felszólalást, a benyújtás körülményeivel - cseppet sem mondható elegánsnak, több szempontból sem, lévén, hogy ez pénteken került benyújtásra, és ilyen formában a bizottsági meghívóban, legalábbis az alkotmányügyi bizottság meghívójában nem szerepelt, de gondolom, jelentős eltérés nem lehetett a mezőgazdasági bizottság meghívójával, napirendjével kapcsolatban sem; nem gondolom, hogy ott szerepelt volna. És nem csak ez volt az egyetlen ilyen napirend, amely esetében felmerült az, hogy bizony az utolsó pillanatban nyújtották be és az utolsó pillanatban vették napirendre ezeket a javaslatokat, ami levon az értékükből. És ráadásul nem arról van itt szó, hogy valami sürgős körülmény indokolta volna ennek a benyújtását.
Önök már tavasz óta tudják, hogy új polgári törvénykönyv fog hatályba lépni jövőre, jövő márciusban, és ennek ellenére azt láthatjuk, de ezt már többször jeleztük az ilyen, polgári törvénykönyv hatálybalépésével kapcsolatos salátatörvényeknél, hogy azt látjuk, hogy az utolsó pillanatban ömlesztik be ezeket a törvényeket, ami vagy azt jelenti, hogy nem kezdték el időben ezeknek a megalkotását, vagy tulajdonképpen nem is érdekelte önöket az, hogy lesz-e erről érdemi vita.
Persze ez a javaslat rövidebb, és erre lehet azt mondani, hogy ez könnyebben áttekinthető, de hogyha az új polgári törvénykönyv hatálybalépését és az ahhoz kapcsolódó törvényeknek a kodifikációját nézzük, akkor ez is egy újabb sarokpontnak tekinthető, amelyet egyébként ugyanennyi erővel valamelyik gigasalátába is beleerőszakolhattak volna. Tehát egyfajta koncepciónélküliséget kell látnunk abban, ahogy a kormányzat ezt előterjeszti. Arról már nem is beszélve, ahogy mondtam, hogy itt különböző tárcák esetében nem is látom az átfogó koncepciót, amit esetleg a kormányzat jobban átlát. De véleményem szerint inkább azért nem látjuk, mert nincs is ebben a tárgykörben.
A javaslat önmagában támogatható ennek ellenére, hogyha az érdemi részét nézzük, de hozzáteszem, mindig nagyon óvatosan nyilatkozom az általános vitában a támogathatóságról, mert számos esetben beömlesztenek még az adott törvényhez nem illő módosításokat, amelyek egyébként külön általános vita tárgyai lehetnek. Tehát nagyon óvatosan fogalmazok, mert lehet, hogy ahogy az előző Ptk.-módosításnál a honvédségi ingatlanoknak a külföldi kézre játszása, úgy itt is megjelenik vagy megjelenhet valami energetikai tárgyú vagy halászati, vagy nem tudom, milyen szabályozás, vagy atomenergia vagy bármi tulajdonképpen, tehát ezt ugyanúgy be fogják bizottsági módosítóként rakni, és ebben az esetben természetesen nem fogjuk támogatni.
De rátérnék a részletek kifejtésére. Alapvető koncepció az, hogy hol és mit szabályozunk. Én úgy gondolom, hogy az új polgári törvénykönyv kapcsán már elmondtuk, hogy ha egy jogterület a polgári jogon belül túlságosan széttagoltan kerül meghatározásra, az a jogalkalmazást nem fogja könnyíteni, hanem nehezebbé teszi, annak ellenére, hogy ez indokolható valamiféle jogi hierarchiával, hogy bizonyos alapelvek a polgári törvénykönyvben legyenek kifejtve, mert ez nagyobb fajsúlyt, nagyobb nyomatékot, nagyobb elvi, dogmatikai súlyt ad neki.
(14.10)
Viszont jelen pillanatban az ingatlan-nyilvántartás kapcsán most már három törvényt kell részleteiben is majd alkalmazni jövő márciustól: az új polgári törvénykönyvet, a közigazgatási eljárásokról szóló törvényt, a Ket.-et, illetve az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényt.
Véleményem szerint az, hogy a polgári törvénykönyvben, azon belül az ötödik, dologi jogi könyvében bizonyos esetekben túl mélyen került szabályozásra az ingatlan-nyilvántartás, ez azt a nehézséget fogja teremteni, hogy bár az alapelvek és azon túli szabályok is lefektetésre kerülnek, de egy jogászon kívül szerintem senki nem fogja megérteni, hogy az említett három törvényt egymás mellé, és nemcsak egymás mellé, hanem egymáshoz hierarchikus viszonyban elhelyezve pontosan melyik szabályt és hogyan kell alkalmazni. De továbbmegyek: általában a földhivatalok is elég gyakran ezt nem szokták tudni. Tehát itt olyan egyszerű összefüggésekről van szó - aki jogász, az szerintem ezt meg tudja erősíteni -, hogy sokszor a jelen állapotban, amikor a közigazgatási eljárásoknak az alapvető szabályai, és mondjuk, az ingatlan-nyilvántartási törvény alkalmazható, mondjuk, egy eljárás felfüggesztése esetében vígan hivatkoznak a földhivatalok adott esetben a Ket.-re, és nem használják az ingatlan-nyilvántartási törvényben lévő eltérő jogszabályokat. A nagyobb gond az, hogy nemcsak, hogy az ügyintéző téved, hanem sokszor a hivatalon belüli hierarchia vagy panaszok, fellebbezések benyújtása kapcsán sem érti a hivatal, hogy tulajdonképpen mi ezzel a probléma.
Tehát, amíg ezt látjuk, hogy a jogalkalmazó szervek, jogászok, hivatalok elrontják a jogalkalmazást, akkor én ezt nem tenném még bonyolultabbá, hogy még a polgári törvénykönyvbe is belehelyezzük ezeket a szabályokat. Egyébként jogilag túl nagy értelme nincs, vagy a magasztos jogcélokon kívül, ahogy mondtam, nem segíti ezeknek az alkalmazását.
A további részletszabályokba belemenve, az, hogy az ingatlan tulajdona, az építmény tulajdonjoga könnyebben el tud válni a föld tulajdonjogától, önmagában nem feltétlenül rossz. Jelen pillanatban ezt tartalmazza a polgári törvénykönyv. Hozzáteszem, a jogászi tapasztalatok alapján - utánakérdeztem napi szinten gyakorló jogászoktól, azt mondták, hogy ezt nagyon nehéz bejegyezni, és annak ellenére, hogy ez a lehetőség eddig megvolt, ezzel a lehetőséggel tulajdonképpen szinte lehetetlen volt élni. És nagyon sok esetben ez egy hasznos dolog, és nemcsak a tulajdonváltás esetén, hanem, hogyha a tulajdonos önmaga tesz egy olyan nyilatkozatot, hogy ő a saját tulajdonában lévő, felépítménnyel rendelkező ingatlan vonatkozásában ketté kívánja választani az épület és a föld tulajdonjogát, ezt tehesse meg.
De rávilágítok még egy területre, amire esetleg nem gondoltak, de fontos lehet, és a nem túl nagy számban jelen lévő, viszont nagyon sok polgármestert és önkormányzati vezetést adó kormánypárti képviselőknek ajánlanám, hogy ha ez a szabályozás valóban létrejön - márpedig jöjjön létre -, akkor azokban az esetekben, ahol az önkormányzatok sokszor eladtak önkormányzati tulajdonokat - sajnos nálunk a XXII. kerületben is megesett az, hogy a kerületi piac fejlesztése során az önkormányzat - illetve még ez most is folyamatban van, mert hál' istennek a rendkívül kedvezőtlen szerződési feltételektől elállt az önkormányzat, amit meg kívánt kötni egy vállalkozóval -, ennek során csak és kizárólag abban tudtak gondolkodni, nálunk, a XXII. kerületben, de ez országos példa is, hogy egy önkormányzati ingatlant el kell adni, hogy jöjjön egy fejlesztő, aki majd épít ott valamit, néhány év garanciát vállal rá, hogy ott majd mondjuk, piac céljára fogja ezt a területet használni, aztán letelik a 10-20 év, és utána semmiféle garancia nincsen erre, és akármit, akár egy lakóparkot is lehet építeni vagy egy plázát.
Ezt kiküszöbölendő, többször feltettem a kérdést a jelenlegi jogi szabályozás tükrében is több helyen önkormányzati vezetőknek, miért nem gondolkodnak abban, hogy csak az építendő épület tulajdonjogát ruháznák át, és a föld használati jogát, ameddig az épület fennáll, a vállalkozó beruházó megkapná, de ha az épület 10-20-30-50-100 év múlva már nem arra a célra hasznosul vagy lebontásra kerül, akkor a föld tulajdonjoga nem kerül ki az önkormányzat tulajdonából. Ezekben az esetekben általában nagy boci szemekkel néztek rám, és az se tudták vagy nem akarták tudni, amikor én ezt felhoztam, hogy ilyen lehetőség van. Persze lehet, hogy ez az eljáró ügyvédeknek is köszönhető, hogy csapnivaló ügyvédekkel dolgoznak elég borsos árakon az önkormányzati szektorban - azt már nem is merem felhozni, hogy valószínűleg milyen érdekkörből kerülnek ki ezek a jogászok, főleg annak tükrében, hogy pont (Dr. Schiffer András közbeszól.) önök voltak azok, akik eltörölték a közbeszerzési kényszert a jogi szolgáltatások esetében. (Dr. Schiffer András: Vajon miért?) Vajon miért, ezt hozzá lehetne tenni.
De a lényeg az, hogy ha ez a szabályozás létrejön, akkor legyenek szívesek az itt helyet foglaló polgármesterek és önkormányzati többséget adó képviselő-testületek képviselői is tudatosítani, hogy a jövőben a fejlesztéseket kéretik úgy megvalósítani, hogy ingatlant ne adjunk a beruházónak, csak mondjuk, tulajdonjogot az általa épített ingatlanon; használjuk ki, ha már ez a lehetőség megadatik.
Szintén üdvözlendő az, hogy az elidegenítési tilalom külön is kiköthető, tehát nem csak elidegenítési és terhelési tilalomként. Ez a jogügyletek nagyobb szabadságát irányozza elő, hiszen könnyű belátni, hogy abban az esetben, ha valaki elidegenítési tilalmat szeretne kikötni, még nem biztos, hogy az terhelési tilalommal is együtt kell hogy járjon. Tehát ez egy rugalmas szabály, ami bevezetésre kerül.
Amit én üdvözölni tudok, hogy nem kerül bele az új Ptk. szabályai alapján, illetve a hatályos ingatlan-nyilvántartási törvényből kikerülnek a törölt zálogjog ranghelyének fenntartása, illetve a törölt zálogjog ranghelyével történő rendelkezésre utaló szabályok. Ez azért fontos, mert sokszor ez nem túl tisztességes sakkozásokhoz vezethetett, és a ranghelyben valaki után lévő zálogjogosultak igényeit csorbíthatta, és bizonyos előzetes eljárásokkal lehetett elérni azt, hogy valaki lemondjon arról a jogáról, hogy a megszűnő zálogjog helyére majd újat alapítson. Úgy gondolom, hogy az ingatlanok esetében azért az a tisztább helyzet, ami így előállt, a jogalkalmazókat és a nem jogász és sokszor a jogász jogalkalmazókat is egy tisztább helyzet elé állítja, és a visszaéléseknek, akár egyébként a banki hitelezés területén is talán egy kicsit gátat tud szabni, vagy egyértelműsíti a helyzetet. Tudom, hogy egy apró lépés ez, de mégiscsak egy fontos korrekció lehet.
A termőföldtulajdon átruházása kapcsán nem nyitnám újra az előző napirendnél kialakult vitát. Viszont logikus, hogy ha már valamiféle hatósági jóváhagyáshoz kötésre került a termőföld megszerzése - most ebbe tényleg nem mennék bele, hogy ez mennyire valós vagy mennyire nem -, de valóban, ha ez nem kerül kiadásra, vagy egyéb ügyészi vizsgálat, felhívás kerül kibocsátásra, akkor nyilván ezt törlési indokként kell feltüntetni. De mondom, most nem nyitnám újra a termőföldvitát.
(Z. Kárpát Dániel elfoglalja jegyzői helyét.)
A végére még a 10. §-hoz szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy amit a bevezetőmben elmondtam, és ez talán jó keretet adhat, jól rámutat arra, hogy amíg az új Ptk. nem rendelkezik - bár ahogy elmondtam, az alapszabályokat leírja - a tulajdoni lap és a térkép adatbázisáról, illetve annak a tartalmáról kiadható másolatokról, és ezt is külön törvénybe, az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénybe kell iktatni, ezért láthatják azt a helyzetet, hogy mennyire elválnak az anyagi jogi szabályok. És ha valaki, mondjuk, annak a jogalapját keresi, hogy hol van meghatározva a tulajdoni lapnak, mondjuk, a tartalma, és hol van meghatározva, hogy ebbe ki és milyen formában tekinthet bele, akkor két teljesen különálló jogszabályt kell elővennie. Ez persze a jogászoknak, ügyvédeknek, lehet mondani, hogy jó, mert ők majd tudni fogják a know-how-t, de a jogkövető állampolgároknak vagy akár a hivataloknak, akik szeretnék ezt megfelelő módon kezelni, biztos, hogy nem lesz jó.
(14.20)
Bár, ahogy elmondtam, dogmatikai indokok felhozhatók, de azért legtöbbször a napi jogalkalmazásra kell felhívni a figyelmet, és ha az pontosan működik, akkor felülírhatja a dogmatikai finomkodásokat és jogászkodásokat; itt, ebben az esetben sajnos ez nem sikerült.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés