GÚR NÁNDOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. A kisebbségi vélemény keretei között négy-öt gondolat az, amit tolmácsolnom kell a Parlament falai között képviselőtársaimnak. Az első alapvetés az, hogy a Magyar Szocialista Párt minden olyan törvénytervezet révbe jutását támogatja, amely a családos gyermekek, ilyen értelemben a gyermekek javát szolgálja. Ezzel nincs baj, ezzel nincs probléma. Talán ott kezdhetném, a probléma ott van, hogy az elmúlt 3,5 esztendő történése hogyan és miképpen alakult ki.

Több gyermek - ugye, ez a vágy, több gyermek kell az országban, több gyermek szülessen. Szeretném jelezni, hogy ezen esztendő elmúlt 8 hónapjának, első 8 hónapjának statisztikai adatai azt támasztják alá, hogy 57 ezer gyermek született, ami kevesebb, mint tavaly ugyanezen időszakban, ami meg kevesebb, mint az azt megelőző esztendőben. Szóval, ez a 3,5 év úgy telt el, úgy van a hátunk mögött, hogy a született gyermekek száma folyamatában egy csökkenő trendet, tendenciát rajzol. Nyilván fakad ez a kormány politikájából, családpolitikájából fakadóan is, arra is ráültethető. Nem véletlenszerű, hogy ha nincs biztonság, ha nincs kiszámíthatóság, akkor a gyermekvállalási kedv, hajlandóság megbicsaklik. Ez az egyik része a történetnek, ami hiátusként, hiányérzetként fogalmazódik meg. Tehát önmagában az, hogy egy ilyen törvénytervezet az asztalra kerül, a parlament asztalára kerül, az jó, de egyrészt ennek nem most, hanem 3,5 évvel ezelőtt kellett volna, ha komolyan gondolták volna azt, hogy e tekintetben lépéseket akarnak eszközölni, és nem olyan egyéb más intézkedéseket kellett volna foganatosítani, amelyek pont ezzel hatást gyakoroltak, és ellentétes eredményekre jutottak.

Ugye, ennek a törvénytervezetnek a kapcsán a formai részt is lehet vitatni, hogy jó-e az, ha úgy kerül benyújtásra a Parlament falai közé, hogy igazából a parlamenti képviselőknek az alkotmányos joguk gyakorlása sem adatik meg, a tisztességes felkészülés, rákészülés sem történhet meg - szerintem nem jó. De foglalkozzunk inkább a tartalmi kérdésekkel! A tartalmi kérdések tekintetében jónak tartom azt, hogy a gyes melletti munkavégzés lehetőségét behozza a rendszerbe. Csak szeretném jelezni, hogy ezt 2011-ben ez a kormány, a Fidesz kormánya szüntette meg, a kereszténydemokratákkal karöltve. Ilyen értelemben tehát, ami volt 2006 és 2011 között, hogy a gyes mellett a munkavégzési lehetőség adott volt, azt megszüntetve 2011-ben, a Fidesz most azt állítja helyre, amit 2011-ben elrontott. És mellé egy kis hozsannázást még hozzátesz. Nem kellene; a hibát kellene beismerni, hogy nem volt jó az a döntés, és most annak a korrekcióját tették meg.

A gyeshez, gyedhez kapcsolódó extra kérdések tekintetében csak és azt szeretném megfogalmazni, ami a foglalkoztatási bizottság ülésén is elhangzott, megfogalmazódott, hogy a 2014. január 1-jét követő születésekre vonatkoztatja a törvény a lehetőség igénybevételét. Azt gondoljuk, hogy ez azért nem jó, mert a gyermek kihordási ideje 9 hónap, tehát ilyen értelemben a márciusban született gyermekek gyakorlatilag elesnek attól a kedvezménytől, mármint a szülőkön keresztül, ami őket egyébként megérinthetné. A három és három gyermeken túli családok esetében az a támogatás, ami a munkaadókat érinti a szociális hozzájárulás és a szakképzési hozzájárulás mértékének 2-ről 3 évre történő emelésének vonatkozásában, hogy ott nem kell ezt megfizetni, utána pedig, a 4., 5. évben pedig az 50 százalékát, ezt jónak tartjuk, jó intézkedésnek tartjuk.

(12.10)

De rögtön hozzá kell tennem, hogy ugyanúgy, mint ahogy ez a szociális bizottság ülésén is elhangzott, a puffert, a mozgásteret, a gyermekvállalási hajlandóság alakítását - ha szabad ezt mondani - e tekintetben nyilván nem itt, hanem főleg és legkiváltképp az egygyermekesek körében az egyről két gyermek, a kétgyermekesek körében a kettőről három gyermek vállalása tekintetében lehet megtenni.

Ezek voltak azok a kérdések, amelyek gyakorlatilag a tartózkodó álláspontot is életre hívták.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Pál Béla tapsol.)

Forrás: parlament.hu