LENGYEL SZILVIA (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Font elnök úr szájából hangzott el szó szerint, hogy a benyújtott indítványra szükség van. Én azt gondolom, hogy ezt előttem szóló képviselőtársaim sem vitatták, ugyanis ha van már egy kétharmados földtörvényünk, akkor nyilvánvalóan kell, hogy mellérendelődjenek ezek a technikai szabályozók és a segédtörvény. De én sem tudom megkímélni önöket attól, hogy néhány szót ne ejtsek arról a módszerről, arról az eljárásról, ahogy ez a törvényjavaslat elénk került, és ahogy most erről tudunk vitatkozni.
(21.00)
Ez a szokásos sietség, ami azt eredményezte, hogy gyakorlatilag szombat déltől vasárnap estig vagy hétfő reggelig állt rendelkezésünkre idő, hogy ezt áttanulmányozzuk. Hát, ezt már említettem ma korábban, hogy erre tulajdonképpen már nem is nagyon lehet szavakat találni. Nagyon érdekes az, hogy önök folyton azt kérik rajtunk, ellenzékieken számon, hogy miért nem előlegezzük meg a bizalmat a kormány bizonyos tevékenységeivel szemben. Hát, komolyan, ilyen eljárással, ilyen körülmények között egészen egyszerűen nem is tudom, hogy ilyen kérdések hogyan szoktak eszükbe jutni. Mert ugye, ha az igazi szándék az lenne, hogy miután közös szívügyünk a magyar termőföld helyzete és védelme, akkor azt gondolom, ezt nem ilyen módszerrel, nem ilyen eljárással kellett volna most idehozni, és nem most, ezen a késői órán és nem ilyen hirtelenséggel vitatkoznánk.
És hát szeretném kérdezni, hogy nem mondták-e még önöknek azt, hogy nem muszáj mindent megtenni, amit megtehetnek. Ugyanis néha nagyon fontos az, nem is tudom, ebben az esetben nagyon is célravezető lett volna, ha egy kicsit elegánsabb megoldás irányába mennek el. Mert erre szerintem szükségünk van a mindennapokban. És amióta én ennek a tisztelt Háznak a tagja vagyok, azóta erre nagyon-nagyon kevés példát láttam. Azért ez elég fájó, be kell hogy valljam. Persze, ha az elegáns megoldások keresése és alkalmazása nyilvánvalóan nem jön belülről, akkor kár erőltetni, és nem is lehet. Mi korábban is jeleztük, hogy sokkal több értelme lenne alaposan végiggondolni az ilyen sietséggel beterjesztett törvényeket ahelyett, hogy utána a kapkodás miatt folyamatosan javítgatni kelljen őket, folyamatosan visszajöjjenek. Nem kell nagyon messzire menni, a hegyközségi törvény is nagyon szép példa volt erre.
Ha nagyon röviden akarnám erről a beterjesztett javaslatról a véleményünket megfogalmazni, vagy ezt az egészet leírni, akkor tulajdonképpen nagyon egyszerűen csak azt kell mondani szerintem, hogy olyan ez a segédtörvény, amilyen maga a földtörvény, az a bizonyos júniusban elfogadott, aminek, ugyebár a fő irányával kapcsolatosan, azt hiszem, nagyon sokat vitatkoztunk az elmúlt hónapokban. Az nyilván az önök számára is köztudott, hogy az LMP annak az irányával nem értett egyet, nem is szavazta meg, ebből következően a részletszabályozást sem tudjuk támogatni. De nyilvánvalóan, miután nem értettünk egyet azzal a júniusban elfogadott földtörvénnyel, ezért fordultunk Szabó Mátéhoz, az alapvető jogok biztosához, és kértük tőle, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, és kezdeményezze az új földtörvény alkotmányossági vizsgálatát, illetve a jogszabály módosítását.
De hát igazából ez a júniusban elfogadott földtörvény olyan földtörvény, ami az elmúlt 25 évben kialakult birtokkoncentrációt fagyasztja be, és nagyon sajnálom, hogy én ma nem olvastam a Magyar Hírlapot, és Gaudi képviselőtársam olvasta föl azt a hirdetést, amit talált a Magyar Hírlapban. És hát igen, ez egy picit érdekes, hogy egyébként milyen irányba haladunk, és közben milyen hirdetéseket látunk. Na, de hát ettől elszakadva, itt számos részletszabályt tartalmaz az előttünk fekvő csomag, de hát ugye, azt mindannyian tudjuk, hogy az ördög a részletekben rejlik, én azért néhány javítanivalót szeretnék javasolni az előterjesztéssel kapcsolatban.
Délelőtt is fölvetettem már, hogy az adásvételi szerződésnek az elővásárlásra jogosultakkal való közlése területén azért lenne mit javítani a nyilvánosság érdekében. Ugyanis a gyakorlati tapasztalatok meg a hozzám és hozzánk érkezett visszajelzések azt mutatják, hogy a kifüggesztések esetlegessége sok visszaélésre ad lehetőséget. Ezért javasolnám kiterjeszteni a kifüggesztési kötelezettséget, pontosabban kiegészíteni az elővásárlásra jogosult telekszomszédok írásbeli értesítési kötelezettségével is. Aztán ugye, itt fölmerült több képviselőtársamtól az osztatlan közös földtulajdon kérdése. Erre például fölmerült egy olyan javaslat részünkről, hogy a közös tulajdonban álló földek használatának szabályaihoz be lehetne iktatni egy olyan határidőt, ami az osztatlan közös földtulajdon teljes megszüntetésére irányulna. Ez az időpont akár lehetne 2016. január 1-je is. Ha a résztulajdonosok eddig a határidőig maguk nem szüntetik meg a közös tulajdont, az állam maga tegye ezt meg, megvásárolva azt tőlük. Bár a kormány azt rögzítette, hogy az osztatlan közös tulajdon megszüntetése kiemelt politikai célja, ezt már többször hallottuk, de nem találkoztunk, illetve nem emlékszem, hogy erre vonatkozóan hallhattam valaha is egy konkrét dátumot, tehát egy határidőt. Nem találkoztam azzal, hogy erre megszabtak volna határidőt. Ugye, azt mindannyian tudjuk, hogy az osztatlan közös földtulajdon akadályozza a gazdaságos és ésszerű gazdasági tevékenységet, és megnehezíti egyes esetekben bizonyos támogatások igénylését.
Aztán a termőföld kényszerhasznosítására vonatkozó szabályoknál is azért akad javítanivaló. A kényszerhasznosítás, ugye, az a terület, ami szintén sok visszaélésről híres. És hát ugye, ez az egyik ilyen tipikus esete az úgynevezett földrablásnak, amit sajnos Magyarországon is látunk. Az egyik legismertebb eset éppen a Nyerges Zsolt- és Simicska Lajos-féle Mezort Zrt. esetében történik Lepsény környékén. Ennek megakadályozására itt is az elővásárlási és az elő-haszonbérleti joghoz hasonlóan szükség lenne a kényszerhasznosítási hirdetmény írásbeli, lakcímre postázott közlésére az összes érintettel. Enélkül pedig nyilvánvalóan továbbra is levajazható lenne az egész történet. Ezért lenne fontos, hogy ez a lépcsőfok beépülhetne ebbe. Továbbá szükséges lenne annak a megakadályozása is, hogy egy gazdálkodó szervezet sok éven keresztül kényszerhasznosítsa ugyanazt a földrészletet, miközben a helyi gazdák azért teljesen reménytelenül várnak arra, hogy megpályázhassanak, illetve megpályázni megpályázhatnak, de elnyerhessenek földrészleteket.
Ma délelőtt felvettem még az alhaszonbérleti lehetőséggel kapcsolatosan azt a véleményemet, hogy ez fölösleges kiskaput tart fenn a spekulációt illetően. Simon Attila helyettes államtitkár úr a bizottsági ülésen ezt elismerte. Persze, nyilván megindokolta, hogy ez miért van benne, de azért szeretném ide is hozni, hogy ezt továbbra is aggályosnak tartjuk.
A Nemzeti Földalappal kapcsolatban pedig szeretnék még egy javaslatot megemlíteni. Az lenne a javaslat, hogy az állami földre pályázóknál az NFA kötelező módon ellenőrizze a földtörvényben meghatározott birtokmaximumot. Fontos, hogy az erről szóló pályázati nyilatkozathoz az NFA minden esetben kérje be a földhasználati összesítő eredeti vagy hitelesített másolatának becsatolását, és ne lehessen ettől eltérni. Ugyanis a birtokmaximumok tényleges betartatása elsődleges fontosságú a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében, és ennek a visszaélésnek a lehetőségét ki kell zárni.
Itt a földhasználati nyilvántartásról szeretnék még egypár szót szólni. Azok a gazdálkodók, akik segítettek abban, hogy kérdéssel fordulhattam hozzájuk ezt a törvényjavaslatot illetően, egyértelműen azt mondták, hogy ez olyan bonyolult, és megpróbálom szó szerint idézni, hogy ezt még az sem fogja tudni megcsinálni, aki ezt az egészet megfogalmazta. Lemodellezték-e vajon ezt a folyamatot? És ha egy pikírt megjegyzést megengednek, akkor lassan már földhasználati nyilvántartó képzést kellene indítani.
De nem is szaporítanám tovább a szót. Végül is összefoglalva, az LMP frakciójának az a véleménye, hogy a felsorolt okok miatt, mi eredetileg sem értünk egyet az elfogadott földtörvény irányával, szándékaival, illetve a beterjesztés módja sem indokolja azt, hogy mi ezt a javaslatot támogatni tudjuk.
(21.10)
És ez nagy fájdalmunk nekünk is, hogy az üzemszabályzási törvény nem kerül ebben a ciklusban a Ház elé. Ami meg nyilvánvalóan azért történik így, mert önök nem szerették volna azt, hogy megint megnyíljon egy olyan vita, amiben igencsak élénk kritika érhette volna önöket, és nyilvánvalóan ezt a politikai kockázatot nem szerették volna fölvállalni, és ezt helyettesítik most ezzel az előttünk lévő törvényjavaslattal. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés