ROMÁN ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor Bajnai Gordon kapcsán fájdalomról beszélek, azt nem rosszindulatból és főleg nem ok nélkül teszem, hanem azért, mert úgy tűnik, a volt miniszterelnök kitartóan ragaszkodik ehhez a szóhoz. Legutóbb november 9-én hagyta el a száját a következő mondat: "Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen."

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Mielőtt rátérnék arra, hogy pontosan kiknek és hogyan fog fájni, idézzük fel, hogy kiknek és hogyan fájt már egyszer, amikor Magyarország miniszterelnökét Bajnai Gordonnak hívták. Engedjenek meg egy felsorolást a teljesség igénye nélkül. Két évre befagyasztották a közszféra fizetéseit, megszüntették a tizenharmadik havi nyugdíjat, és előrehozták a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését. Csökkentették a táppénzt, 23-ról 20 évre csökkentették és befagyasztották a családi pótlék összegét, csökkentették a gyes és a gyed folyósításának időtartamát. Ezenkívül megszüntették a szocpolt, 20-ról 25 százalékra növelték az áfát, és végül, de nem utolsósorban, tisztelt képviselőtársaim, ahelyett, hogy csökkentették volna a már akkor is csillagászati magasságban járó rezsiköltségeket, megszüntették a nem túl nagy segítséget nyújtó gázár- és távhő-kompenzációt.

Ha ez nem lenne elég, említsük még meg, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól felvettek 13 milliárd euró hitelt; ezt törlesztette eddig kamatostul a lakosság, fejenként 400 ezer forintot. Ez valóban fájt mindannyiunknak, tisztelt hölgyeim és uraim.

Tudják, a baloldallal az a probléma, hogy egyetlen gazdaságpolitikai módszert ismernek, a megszorításokat. Ez történt már Bokros Lajos idejében, majd a Gyurcsány-kormány alatt is, ahol persze azzal hitegettek, hogy nem kell félni, nem fog fájni. Ám mégis fájt, persze csak azt követően, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este, a gazdaság állapotáról, a hiányról, és majd csak a választások után szorítottak meg.

De most, kérem, egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha újra Bajnai Gordon lenne a miniszterelnök. Mint ígérte, fájni fog. Noha a gazdasági programját nem tárja a közvélemény elé, csak homályos utalásokat tesz, azért ebből is kiderül egy-két dolog. Először is, progresszív adórendszert vezetne be, magyarul: visszahozná a munkát büntető többkulcsos adórendszert, kiegyezne a bankokkal, tehát jelentősen csökkentené vagy eltörölné a bankadót. Hogy az így kieső több száz milliárd forintot miből pótolná, arról csak találgathatunk. Mivel nincs új a nap alatt, feltételezhetjük, hogy ugyanaz történne, mint 2010 előtt, vagyis ennek az árát megint a magyar családokkal fizettetnék meg, ismét csökkenne a gyes, nőnének a középosztály járulékterhei, és veszélybe kerülne a családi adókedvezmény.

(14.50)

Ez valóban fájna, ismét fájna, és a családoknak, a fiataloknak, a munkából élőknek fájna.

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, nem árt tehát emlékeztetni arra, hogy kiknek okoztak fájdalmat Bajnai Gordon megszorításai, és hogyan orvosolta ezeket a kormány az elmúlt három évben.

Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu