DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban tovább folytatom, és tulajdonképpen azt is mondanám, hogy álljunk meg azért itt egy pillanatra. Most mi folyik itt? Egyszerűen ezt már nem tudom felfogni. Én '95-ben végeztem a jogi egyetemen, azt tanultuk, hogy van egy olyan folyamat, hogy jogalkotási folyamat - ugye elfogadásra került 2011-ben egy jogalkotási törvény -, hogy egyes nagyobb jogterületek tekintetében, mint például a magyar, ilyen kis aprócska terület, hogy hitelintézeti szektor, bankok, hitelintézetek, biztosítók, hogy minden, most egy olyan törvényt tárgyalunk ma kilenc óra negyven perc körül, ahol, ha jól körbenézek a teremben... (Zakó László: 21.) Huszonegyen vagyunk, köszönöm, itt segített képviselőtársam... (Zakó László: 21 órakor!) Ja, 21 órakor! Nem vagyunk 21-en, nem tudom, hányan vagyunk, ha jól látom, az ellenzék most már többségben van. És egyszerűen totális érdektelenség mellett zajlik, és egy totális szakmaiatlan háttérrel zajlik ez a vita. Bocsánat, én nem akarom bántani az államtitkár urat, már a múltkor itt egy picit megkritizáltam, mert a költségvetési törvény vitájában volt szerencsénk nem hallani az ő hozzászólását, miután a vitában nem vett részt, most sem látom, hogy különösebben lenne erre szándék. De bocsánat, engedtessék már meg, itt európai uniós irányelv és rendelet átültetésének jogcímén a teljes magyar hitelintézeti törvény lecserélése és egy újnak a beépítése zajlik. És egy új pénzügyi szolgáltatókról szóló törvény és egyébként, úgy mellesleg a pénzügyi szektort érintő, nagyon nagy számú törvény generális módosítása zajlik. Három törvényt tárgyalunk egyszerre! Tehát mi folyik itt? Annyira szép ez az épület - miért sértjük meg ezt az épületet azzal, hogy nem az eredeti funkciója szerint működtetik?

(21.40)

Ez nem törvényalkotás, ami itt zajlik, ezt mindenki tudja; ez védhetetlen. És bocsánat, én azonnal kiszúrtam egy-két dolgot, elnézést kérek; a törvény hatálya alól kivett nemzetközi pénzügyi intézmények kategóriát nézzük meg. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényjavaslat van előttem. Milyen pénzügyi intézményeket vesznek ki a törvény hatálya alól? - amely törvény egyébként, hozzáteszem, nem rossz úgy, ahogy van. Tehát mielőtt még bárki félreérti, és azt gondolja, hogy megőrültem, mert itt mindent ellenzek, az mind nem igaz. Nyilván az Európai Uniónak van egy tőkekövetelmény-irányelve, és van egy tőkekövetelmény-rendelete, egyébként hozzáteszem, az általános indokolásban a kedves kodifikátornak még arra sem volt energiája, hogy leírja a sorszámát annak az irányelvnek és rendeletnek, amelyre hivatkozva úgy, ahogy van, lecserélik a magyar hitelintézeti törvényt. Egyszerűen döbbenet, döbbenet, ami itt van! Van még szükség ránk? - hadd kérdezzem már meg, államtitkár úr. Ön szerint van szükség arra, hogy az ellenzéki képviselők elmondják az észrevételeiket? Legalább erre válaszoljon, ha van szándék; őszinte választ várunk ráadásul.

De bocsánat, akkor egy kicsit hadd csigázzam az érdeklődést, vagy hadd lőjem le a poént: a törvény hatálya alól kivett nemzetközi pénzügyi intézmények között 14. számon - nehogy 13-as legyen, rossz sorszám - a Nemzetközi Valutaalap van. Bocsánat, tudunk olvasni a sorok között, pechjük van, észrevettük. Önök egy olyan hitelintézeti törvénycsomagot tesznek le az asztalunkra, ahol a Nemzetközi Valutaalap számára a 14. számú pontban, az 1. számú mellékletben kiveszik a hitelintézeti törvény hatálya alól a Nemzetközi Valutaalapot, amit elvileg jól fenékbe billentettünk, és elzavartuk Magyarországról. Így van? De bocsánat, akkor miért kell kivenni a törvény hatálya alól? Elvileg itt az zajlik, hogy a sarkunkra álltunk, gazdasági szabadságharc zajlik, megvédjük Magyarországot, és tényleg, objektíve zajlik is ilyen tendencia, ezt nem vitatom el. Eléggé nagy hörgés is van Európában emiatt, hogy Magyarország egy alternatív, ha úgy tetszik, unortodox - hogy a klasszikust idézzem - irányban mozog, bár ez nekünk azért sok tekintetben nem elég határozott nemzeti érdekérvényesítést jelent. De bocsánat, azért hadd emeljük már fel a szavunkat!

Ez a díszes társaság egyébként, a kivett nemzetközi pénzintézmények egy színes kis társaság, most elnézést a hasonlatért, ez nem a rasszizmus megnyilvánulása. 1. Afrikai Fejlesztési Bank; 2. Amerika-közi Fejlesztési Bank; 3. Amerika-közi Befektetési Társaság; 4. Ázsiai Fejlesztési Bank; 5. Európai Alap; az Európai Beruházási Bank a 6-os. Egyre rejtélyesebb szervezetek bukkannak itt elő, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság még emlékeimből az ENSZ - azt hiszem - szakosított szerve. De bocsánat, mi zajlik itt? Itt hegesztgetnek, rakosgatnak, az egész magyar pénzügyi rendszert önök most totálisan átalakítják európai uniós irányelvekre hivatkozva. Hadd kérdezzem már meg, az Európai Unió jogának egyik alapvető tétele, hogy az irányelv az az Európai Parlament és az Európai Tanács által közösen elfogadott, közösen megalkotott norma, amely arról szól, hogy bizonyos jogalkotási kötelezettségeket ír elő az állam a tagállamok számára, amelyet valamilyen mértékben teljesíteni kell, tehát ki kell váltani a joghatásokat, amelyeket az irányelv tartalmaz. Ebben minden tagállamnak megvan egy mérlegelési lehetősége, és ezt soha nem halljuk önöktől, hogy a tőkemegfelelési irányelv esetében önök milyen mozgástérrel éltek. Éltek-e a maximális mozgástérrel? És akkor hadd kérdezzem meg a legfőbb kérdést - és most bocsánat, hogy a 7. perc környékén jutok el ide -, úgy módosítják a hitelintézeti szektort, hogy végre megvédik a magyar embereket a bankoktól, vagy nem. Erre adjanak egy egyértelmű, kategorikus választ, minden más mellébeszélés! Erre várunk választ. És ne mutogassanak a Kúriára, hogy a Kúria majd dönt a devizások ügyében. Ne várjunk a Kúria döntésére! Miért kell a Kúria döntésére várni?

Mi három és fél éve azt mondjuk ebben a parlamentben, hogy a devizaadósságba taszított embereken jogalkotási eszközökkel segíteni kell. Ha jól emlékszem, volt egy nagyon határozott hangú ultimátum a bankszektornak, hogy ha október végéig saját maguk úgymond nem rendezik az átvert devizaadósok kérdését, és nem forintosítják gyakorlatilag erre a devizanemre a számlákat, akkor gyakorlatilag lép az Országgyűlés. Ma november 26-át írunk, és nem történt semmi. Itt a Ház előtt nem az a törvény van, amelyik a devizaadósokat véglegesen és megnyugtatóan megmenti a kilakoltatástól, az öngyilkosságtól, az elmeneküléstől, az éhhaláltól, a kétségbeeséstől, hanem egy európai uniós követelményeknek való megfelelést célzó három törvénycsomag egyben, ami több száz oldal, egy teljesen új rendszer, amely ráadásul mentesíti a Nemzetközi Valutaalapot, a magyar jogrend alól kiveszi. Bocsánatot kérünk, ez nekünk nem jó. Itt bele lehetne menni a részletekbe, de általános vitában vagyunk, én nem kívánok jobban belemenni a részletekbe, egyébként Staudt Gábor képviselőtársam sok, nagyon jogos kritikát, észrevételt elmondott, de ezért önök egyszer könnyűnek találtattak.

Ilyet nem lehet csinálni, még kormányülésen sem lehet ilyet csinálni, egy kormány elé sem lehet behozni javaslatokat így. Hogy gondolják önök, hogy a Steindl Imre által épített csodálatos magyar épületben, a nemzet templomában ilyen módszerekkel operálnak?! Egyszerűen ez egy partizánkodás, ez egy felelőtlen és abszolút méltatlan, nem nemzeti, nem együttműködési és nem rendszer, pedig vannak ennek a rendszernek olyan elemei, amelyek egyébként jó irányba is mutathatnának meg mutatnak, de egyszerűen, ez most egy nagyon-nagyon csúnya dolog, úgyhogy ezzel szemben keresztbe fekszünk, és nem támogatjuk ezt a javaslatcsomagot.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu