DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy folyamat utolsó, de nem végső dokumentumaként nyújtotta be a kormány ma a tisztelt Háznak a "Nemzeti fejlesztés 2030 - az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióról" szóló javaslatát. Ezzel összefüggésben az Országgyűlés szintén a héten tárgyalja a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény módosító javaslatát is.

Korábban, az említett törvényjavaslat expozéjában már felhívtam a figyelmüket arra, hogy az előző kormányzati ciklusok idején a területfejlesztési politika és a hozzákapcsolódó térségi felzárkóztatási programok sajnos nem voltak képesek kellő mértékben hozzájárulni a területi egyenlőtlenségek mérsékléséhez. Így nem is segítették elő a kiegyensúlyozott fejlődést. A területi szakadék felerősödött, és a bizonyos térségek közötti gazdasági és társadalmi különbségek jelentősen megnőttek. Az előző kormányzati ciklusok alatt végbement negatív folyamatok megfordítása érdekében már eddig is számos intézkedést hoztunk.

Ennek az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepciónak - amelyet a továbbiakban OFTK néven fogok rövidíteni - a benyújtása, mint ennek a folyamatnak az egyik jelentős állomása, természetesen több célt szolgál. Jelesül azt, hogy az ország fejlesztéspolitikája, a területi tervezés és az ebből eredő szabályozás egy összefüggő, egységes rendszert alkosson. A másik célja az, hogy egységes fellépéssel, hathatós és következetes intézkedésekkel járuljon hozzá az ország dinamikus fejlődéséhez. A harmadik fontos cél pedig, hogy csökkenjenek a területi egyenlőtlenségek, és ezáltal területileg is kiegyensúlyozottabban fejlődjenek a magyar települések.

Az OFTK-ról, tehát a koncepcióról szólva, most három lényeges szempontra hívom fel a figyelmüket. Először is az OFTK a nemzet fejlesztési és területfejlesztési céljainak kijelölésével, a célok elérését szolgáló eszközök korszerűsítésével, az ország által elért eredmények alapján megalapozottan fogalmazza meg hazánk jövőképét. Eszerint Magyarország 2030-ban Kelet-Közép-Európa egyik vezető gazdasági és szellemi központja lesz, lakosságának biztonságos megélhetést biztosító, az erőforrások fenntartható használatára épülő versenyképes gazdasággal, gyarapodó népességgel, megerősödött közösségekkel, javuló életminőséggel és környezeti állapottal.

A másik fontos szempont a hazai fejlesztéspolitika és az európai uniós támogatások közötti összhang megteremtése. A koncepció keretében a nemzeti igényeknek megfelelően középtávon, tehát 2014 és 2020 között kijelöltük azokat a stratégiai pontokat, amelyek az ország hosszú távú céljainak megvalósulását szolgálják. A nemzeti prioritások igazodnak az Európai Unió által megfogalmazott programozási keretekhez. A nemzeti prioritások alatt azonosított fejlesztési célterületek az uniós források felhasználásának keretét képező 2014-2020-as fejlesztési programok területeit is jól megalapozzák.

A harmadik szempont az ágazati és a területi tervek közötti összhang megteremtése. Az eddig egymástól elkülönítetten működő önálló ágazati stratégiákkal és programokkal szemben e kormány feladatának tekinti, hogy végre egységes keretbe foglalva, együtt kezelje a nemzeti fejlesztési és a területfejlesztési koncepciókat. Korábban ez nem így volt.

Arra törekszünk, hogy hosszú és középtávon is összhang jöjjön létre az ágazati és a területi fejlesztéspolitikák között. A koncepció alapján kerülnek meghatározásra az átfogó célok, valamint a fejlesztési prioritások. Ezzel végre egy olyan egységes és harmonikus rendszer kerül kialakításra, amely képes hozzájárulni hazánk dinamikus fejlődéséhez.

Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! A most önök előtt lévő dokumentumban az eddigieknél hatékonyabban működő, áttekinthetőbb országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióra tettünk javaslatot. Én bizonyos vagyok afelől, hogy a koncepció elfogadása a nemzeti célkitűzéseink megvalósítását szolgálja. Elősegíti a kiegyensúlyozott fejlődést a területi egyenlőtlenségek csökkentésével. Hozzájárul ahhoz, hogy az ország megújulásának, stabilitásának és fenntartható fejlődésének a kormányprogramban is megfogalmazott céljait megteremtse.

Mielőtt ezt az expozét megírtam, körbenéztem az anyag előéletéről, hiszen magam november 8. óta vagyok ebben a pozícióban, és arról győződtem meg, hogy kollégáim a kormányban, az NGM vezetői az elmúlt egy évben rendkívül széles társadalmi egyeztetésre bocsátották ezt a vékonynak korántsem mondható, nagyon érdekes dokumentumot.

A dokumentumot több mint 60 szervezet, az MTA különböző intézményei és más társadalmi szervezetek, intézmények látták, több száz javaslatot tettek ennek a módosítására, melyek zömét átvezettük. Tehát azt kell mondjam, hogy nem egy rövid idő alatt megszületett, ám a társadalommal, a társadalmi szervezetekkel alaposan át- és megtárgyalt papír került önök elé. Nem könnyű olvasmány, de nagyon érdekes. Több napot szántam rá, míg megismerkedtem ennek megállapításaival és javaslataival, és azt mondhatom, hogy ez nem egy egyszerű vízió, amely 2030-ig úgy valakinek a fejéből csak úgy kipattant, mint annak idején Zeusz, hanem egy olyan komoly anyag, amely tényleg egy fontos, követhető jövőképet vetít az ország elé, és azokat a célokat fogalmazza meg, amelyeket érdemes elérni és követni. Ennek érdekében én azt gondolom, hogy érdemes vitára, általános vitára befogadni. Azon bizottságok, nagyon tisztelt parlamenti bizottságok, amelyek ezt megvitatták, és amelyeken én is részt vettem, ahogy én érzékeltem, hasonló módon gondolkodtak.

Ezért, tisztelt elnök úr és tisztelt képviselőház, arra kérem önöket, hogy ezt a koncepciót szíveskedjenek megvitatni és lehetőség szerint elfogadni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu