DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy közeledünk a 2014-es választásokhoz, úgy hatalmasodik el a kormányon a kapkodás és a pánik. Láthatóan az oligarchák nyugtalanok, ezért a miniszterelnök is nyugtalan, mert a kétharmados többségnek hamarosan vége van, és a jövőben majd nem lehet társadalmi kontroll nélkül dönteni a legfontosabb ügyekben, ahogy azt 2010 óta már megszokhattuk.

Pedig egy nagy falat még hátravan, még el kell önöknek intézni egy legalább 3-4 ezer milliárd forintos beruházást, és ez egy olyan összeg, amely mellett az összes nagypárti mutyi a Gripenektől a 4-es metróig szinte csak kisvárosi panama.

A Paksi Atomerőmű bővítéséről van szó, amelyet az MVM máris az évszázad beruházásának tart. Ebben igaza is van, bár nyilvánvalóan más értelemben, mint ahogy most azt önök gondolják. Itt ugyanis egy finanszírozhatatlan, szükségtelen és fenntarthatatlan reaktorépítési tervről van szó, amely a következő száz év összes beruházási forrását felszívná ebben az országban. Éppen ezért, bár a Lehet Más a Politikának nagyon határozott véleménye van az atomenergia kérdésében, szeretném hangsúlyozni, hogy itt most nemcsak erről van szó, hanem még többről van szó. Ez a hazánk és a következő száz évünk eladásáról szól.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök ebben az országban négy évre kaptak kormányzati felhatalmazást, nem százra, akármennyire is az ellenkezőjét hiszik. Önöknek sem elvi, sem gyakorlati értelemben nincs felhatalmazásuk a paksi beruházásra. Elvi értelemben azért nincs, mert sem a választási, sem a kormányprogramjukban egyetlenegy szót sem ejtettek az atomerőmű bővítéséről, innentől kezdve a választóktól önök nem kértek felhatalmazást erre a projektre.

Azt tudjuk, hogy nemzetstratégiai kérdésekben a Fidesznek persze bármikor rendelkezésére áll az a fordulat, hogy bár teljes pálfordulást produkál, ha pillanatnyi érdek, vagy mondjuk, Simicska Lajos első füttyentése úgy kívánja, de azért ez nyilvánvalóan több már a soknál.

Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy itt elvi kérdésekről már nincs értelme, nem lehet vitatkozni önökkel, de akkor nézzük meg, hogy mit mond a gyakorlat, van-e a kormánynak joga belevágni a bővítésbe.

Létezik még a hatályos atomtörvény, amely szerint az előkészítő tevékenység és a bővítés egyértelműen két külön tevékenység, amelyről a parlamentnek külön kell dönteni. Ez akkor is igaz, ha az MSZP-vel összekacsintva önök évek óta együttműködnek és az ellenkezőjét bizonygatják. De még az MVM szerint is csak az előkészítő tevékenységről volt parlamenti döntés, és csak ez szerepel a kormányhatározatként elfogadott energiastratégiájukban. Ráadásul ez az energiastratégia környezetvédelmi és társadalmi megalapozásról rendelkezik, és az Országgyűlés teljes körű, részletes és jóval előre történő tájékoztatását írja elő.

Ehhez képest friss élményem az, hogy még a fenntartható fejlődés szakbizottságának sem sikerült napirendre venni ezt az ügyet, a kétharmad azt is megakadályozta, pedig Orbán Viktor miniszterelnök úr most már a fél világot körbeturnézta az atomterveivel. Legutóbb éppen Japánról szóltak a tudósítások, ahol a miniszterelnök úr arról értekezett, hogy Magyarországra japán technológiai segítséget akarna hozni az atomerőmű bővítéséhez, ami teljes egészében nonszensz, hiszen Japán épp most küszködik egy hatalmas nukleáris katasztrófával, és Japán az, amely nemzetközi segítséget kér azért, hogy ezt a katasztrófát, ami az egész bolygót fenyegeti, meg tudja oldani. Komolyan gondolják azt önök, hogy Japánból kell ide most technológiai segítséget hozni?

Ráadásul itt minden titokban zajlik, önök folyamatosan szabotálják a válaszadást arról, hogy eddig milyen titkos döntéseket hoztak meg. Láthatóan arra készülnek, hogy ezermilliárdokat lapátoljanak ki az országból, száz évre kötelezzék el az országot egy amúgy is teljesen rossz fejlődési irány mellett, és még ahhoz sem veszik a bátorságot, hogy mindezt nyilvánosan felvállalják.

Nézzük meg, mik azok a kérdések, amiket most már jó ideje mondunk, és amelyre sem Orbán Viktortól, sem mástól nem kapunk válaszokat.

Van-e olyan prognózis, államtitkár úr, a válság óta, amely szerint Magyarországnak szüksége van Paks II. áramtermelésére, és azt éppenséggel nem lehet más forrásból finanszírozni? Mennyi pénzébe fog ez kerülni a magyar embereknek? Figyelembe veszik-e azt, hogy a fukusimai katasztrófa óta az atomenergia sokkal drágább lett? Milyen áramárak mellett és mennyi idő alatt tudna ez az erőmű egyáltalán megtérülni? Él-e még bárki, aki most itt ül ebben a teremben, vagy netán azok gyerekei és unokái akkor, amikor megtérül ez a beruházás? És az egyik fő kérdés az, hogy ki és milyen konstrukcióban finanszírozná meg ezt a minimum 3-4 ezer milliárd forintos beruházást. Kinek a hűbéresei leszünk egy fölösleges erőmű kedvéért, államtitkár úr?

Önök az üzleti titokra hivatkoznak folyamatosan, én azonban nem ismerek olyan törvényi előírást, amelyre hivatkozva a Fidesz üzleti érdekében meg lehet tagadni az Országgyűlés előtti számadást. Ráadásul hozzá kell tennem azt, hogy zajlik folyamatosan egy agymosó propaganda ebben az országban, hiszen a magyar emberek Fukusima óta még kevésbé lelkesednek az atomenergiáért, mint előtte.

Önök rezsicsökkentésről papolnak, és eközben eladják az országot az orosz energiaiparnak és Oroszország érdekeinek. Nyilvánvaló, hogy az oroszok már a spájzban vannak, a Roszatom már jóval ezelőtt irodát nyitott Budapesten, és egyedül az oroszok adtak be információim szerint olyan pályázatot, ami a finanszírozásra és az építésre is vonatkozik. Hány évre akarják (Az elnök csenget.) önök eladósítani Magyarországot (Az elnök csenget.) az oroszoknak, államtitkár úr?

Forrás: parlament.hu