DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! (Dr. Józsa István dr. Lamperth Mónikával egyeztet.) Bocsánat, csak azt hittem... (Dr. Józsa István: Nem, mehet.) Semmi gond.

Lassan hagyománynak tekinthető, egy olyan törvényjavaslatot nyújtottunk be, amely az egészségügyi ellátás átfogó szabályozását célozza meg. Úgy gondolom, ez annak az egyértelmű jele, hogy az egészségügyben tervszerű, átgondolt és lépésről lépésre megvalósuló építkezés folyik. A mostani törvényjavaslat nem tartalmaz drámai változásokat, váratlan, sokkoló meglepetéseket, lépésről lépésre, a szakmai szervezetekkel és az érintettek képviselőivel folyamatosan egyeztetve egy átgondolt, elfogadható és hosszú távon is fenntartható fejlesztést viszünk végbe.

A kicsit több mint 3 év után azért érdemes áttekinteni, hogy honnan indultunk, és hogyan érkeztünk idáig. 2010-ben egy, az összeomlás szélén álló ágazattal néztünk szembe, helyre kellett hoznunk azokat a hibákat, amelyek egy előző tevékenységhalmazból származtak, és a működőképességet veszélyeztették. A Semmelweis-terv alapján az egészségügy átalakításának egy máig érvényes stratégiai dokumentuma alapján kezdtük el a munkát, a betegek érdekében jelentős változtatásokat tudtunk elindítani és elérni. Ezt anélkül tettük, hogy a rendszerben komolyabb fennakadás, zavar vagy ellátási gond alakult volna ki, vagy komolyabb ellenállással kellett volna szembenéznünk. Úgy gondolom, mindez a közös munkának, a problémaalapú egészségpolitikának és a partnerségnek köszönhető. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki az egészségügy rendszerében dolgozott, a betegszervezeteknek, a szakmai szervezeteknek, hogy ezekben a munkákban a partnereink voltak, és a jövőben is a munkánkat, bízom benne, hogy észrevételeikkel és javaslataikkal segítik. Nagy eredménynek tartom, hogy célirányosan tudjuk felhasználni egy rendszerstratégia mentén a fejlesztésekre rendelkezésünkre álló európai forrásokat, és azt lehet mondani, hogy ez a 300 milliárdnyi forrás most nem egy széttagolt fejlesztési rendszer mentén, hanem egy rendszerstratégia mentén kerül felhasználásra.

Mindenképpen fontos beszélnem arról, hogy 2010 óta a népegészségügy területén olyan változások történtek, amelyek már egy lakossági szemléletváltásban is leképezhetőek. A legújabb dohányzási szokásokkal kapcsolatos felmérések a nemdohányzók számának a növekedését, a dohányzók számának a csökkenését és a szívinfarktusok számának egyértelmű csökkenését mutatják. Tehát annak a felelősségünknek is eleget kívánunk tenni, hogy egészségtudatosabb, egészségesebb legyen az ország. A szívinfarktusok területén már látjuk az elmozdulást, és egészen biztosak vagyunk benne, hogy közép- és hosszú távon a daganatos megbetegedések számában is változás történik. A népegészségügyi termékdíj, a transzzsír kivezetése az élelmiszerekből, ezek mind olyan lépések, amelyeknek közép- és hosszú távon nagyon komoly hatásuk lesz.

Hosszan sorolhatnám még, hogy mennyi minden történt az elmúlt három és fél évben. A mai napon jelentettük be a következő mentőgépjármű-beszerzéstender eredményét és a szerződés aláírását. Már láttuk a gyárban az első alkatrészeket, úgyhogy augusztusig bezárólag 178 új mentőautó áll be a rendszerbe. Beszélhetnénk még a gyógyszerárcsökkentésről is. Minden ellentétes információ ellenére több mint 1500 gyógyszerért kell kevesebbet fizetni a patikában, és nemcsak az országnak, nemcsak az államnak, hanem a lakosságnak is csökkentek a gyógyszerkiadásai.

Most a rendszer finomhangolására van szükség. Ennek az elemeit találják meg a most futó T/13099. számú törvényjavaslatunkban. A tervezet módosítja az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló törvényt, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényt, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényt, az egészségügyről szóló törvényt, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt, az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvényt, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátásról, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvényt, és ezenkívül néhány más jogszabály esetén tartalmaz kisebb technikai módosításokat.

(19.30)

Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló törvényben azt a közhiteles nyilvántartást egészítjük ki, amely jelenleg is tartalmaz adatokat az egészségügyi szolgáltatók által foglalkoztatottakról. A nyilvántartás az egészségügyi dolgozó szakképzettségével, munkakörével, munkaidejével, távolléte tényével egészül ki, valamint a szabad foglalkoztatási jogviszonyban működő és a bejelentés alapján működő egészségügyi szolgáltatók adataival. A nyilvántartással érintett szolgáltatói kört változási bejelentési kötelezettség terheli. Rengeteg gondot okozott korábban, hogy nem rendelkeztünk az egészségügyi munkaerőről, egészségügyi emberi erőforrásokról részletes adatokkal. Ennek mentén ez nagyon komoly előrelépést jelent.

Az egészségügyi adatkezelési törvényben a veleszületett rendellenességet bejelentő orvosok körének pontosításával, a bejelentési kötelezettség felső korhatárának eltörlésével, valamint a bejelentendő adatkör megfelelő bővítésével lehetővé tesszük a veleszületett rendellenességek és ritka betegségek valós gyakoriságának meghatározását, a tényleges esethalmozódások felismerését, valamint a rendellenességek nemzetközi összehasonlításban való teljes körű epidemiológiai elemzését és a prevenció hatékonyságának javítását. Fontos egészségpolitikai cél, hogy a hatékony gyógykezelés érdekében a háziorvoson túl más kezelőorvosok is hozzáférjenek a betegek kórelőzményeihez, elkerülve ezzel az esetleg feleslegesen ismételt vizsgálatokat és hozzájárulva a szükséges informáltsághoz. A kezelőorvos adatmegismerésének módja, terjedelme, valamint az érintett beteg tiltakozására vonatkozó rendelkezés is pontosításra kerül.

Fontos a Ház falai között elmondanom, hogy odakint, az internet világában olyan szinten osztják meg az emberek manapság az egészségüggyel kapcsolatos, a családi állapotukkal vagy magánéletükkel kapcsolatos adatokat, hogy itt mindenképpen egy versenyfutást kell kezdenünk az idővel, és az ellátórendszerünk hivatalos adatbázisaiban kell megtalálnunk az ilyen jellegű fejlődés lehetőségét. Vagy azzal kell szembenéznünk, hogy egy teljesen privatizált egészségügyi adathalmazt, önállóan, önszorgalomból feltöltött egészségügyi adathalmazt fognak felhasználni internetes marketingcélokra, úgyhogy ennek a folyamatnak egy nagyon fontos állomása, hogy összekötjük a kezelőorvosokat a létező adatokkal, és biztosítjuk számukra a felhasználást.

Az egészségbiztosítási törvényben az uniós rendeletekkel való összhang megteremtése érdekében szükséges kizárni a megállapodás alapján egészségügyi ellátásra jogosultak körét az egészségügyi ellátások külföldön történő igénybevételéből. A javaslat egyben egységesíti a megállapodás alapján egészségügyi ellátásra jogosultak külföldön történő ellátásra jogosultságának kizárását. Az E-alap védelme érdekében szükséges pontosítani az életvitelszerűen külföldön tartózkodók által történő, jogosulatlanul igénybe vett szolgáltatás megtérítésére vonatkozó szabályozást.

Az országos várólista tekintetében könnyebben kezelhetővé válik, hogy mely biztosítottak kérték a legkorábbi ellátási időponthoz képest a későbbi ellátás igénybevételének lehetőségét. Nevezhetjük ezt egyfajta kényelmi előjegyzésnek. Ezáltal az egységes nyilvántartás alapján kiszűrhető, hogy ezekben az esetekben nem került sor időközben a várólistán történő helyváltoztatásra, hanem az a biztosított kérésére történt. A várólista vezetésének ellenőrzése hatékonyabban, célzottabban és pontosabban történhet meg majd, kisebb adminisztratív teherrel.

Amint említettem, Magyarországon régóta húzódó probléma az egészségügyi emberi erőforrások nyilvántartása, és egy súlyos egészségügyi emberi erőforrás problémával kell megküzdenie. A probléma kezelésének egyik legfőbb eszköze az egészségügyi dolgozók jövedelmi helyzetének javítása, ami a többszörös finanszírozás vagy a béremelések kapcsán egy megkezdett folyamat részünkről; számukra egy kiszámítható jövőkép, valamint az ágazati munkaerőpiac keresleti és kínálati oldala találkozásának elősegítése. Ez biztosíthatja, hogy az egészségügyi szakembereket megtartsuk az országban, hozzájussanak a magyarországi lehetőségekkel kapcsolatos információhoz. A fiatalok egészségügyi szektorba vonzását, az egészségügyi emberi erőforrás hosszú távú tervezhetőségének megalapozását is segíti egy rendezett nyilvántartás.

Annak érdekében, hogy ezeket rendszerszintű beavatkozások mentén tegyük, tervezett beavatkozások mentén tegyük, ezeknek az intézkedéseknek az értékelését, az egyéni karrierutakat monitorozni kell tudjuk. A személyazonosításra alkalmas adatok segítségével azonosíthatóak azok a mintázatok, hogy az egészségügyi dolgozók jellemzően hol, milyen képesítéssel, milyen aktivitással dolgoznak az ellátórendszerben. Korábban egy egyszerű működési nyilvántartásra alapozott módszertan nem tette lehetővé a valóban aktív egészségügyi dolgozók létszámának és képzettség szerinti megoszlásának pontos meghatározását. Olyan adatbázisokat örököltünk, hogy nem tudtuk, ki él, ki aktív, ki melyik szakvizsgájában dolgozik. Erre tekintettel szükséges az adatok pontosítása, bővítése.

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ a betegjogok érvényesítése kapcsán meghatározó szereplője az ellátórendszernek, ezért indokolt egyértelműsíteni és kiemelni a központi hivatal helyét és viszonyát az egészségügyi ellátórendszer többi szervéhez a betegjogi sérelmekkel kapcsolatos eljárásban. Az egészségügyi szolgálatban évek óta egyre nő azon szereplők száma, akik úgynevezett közreműködői jogviszonyban nyújtanak egészségügyi szolgáltatást, amely alapvetően nem egy önálló szolgáltatói tevékenység, hanem az őt igénybe vevő egészségügyi szolgáltató nevében történő ellátás nyújtása. A jelenlegi szabályok szerint ezen közreműködők is működési engedéllyel végezhetik tevékenységüket. A módosítással egyes közreműködői tevékenység a hatóság részére történő bejelentéssel és egyidejű nyilvántartásba vételével megkezdhető, így számukra egyszerűsödik a tevékenység megkezdéséhez szükséges adminisztratív eljárás.

Az egészségügyi államigazgatási szerv számára 2011. január 1-jétől előírás, hogy az alapellátási körzetekről nyilvántartást vezessen. Jelen módosítás az adatszolgáltatás rendje tekintetében tartalmaz pontosítást, és meghatározza a nyilvántartás kötelező adattartalmát. Az Országos Mentőszolgálat 2014. január 1-jével átveszi a sürgősségi betegellátást koordináló tevékenységet, és szakmai indokok alapján a sürgősségi ügyeletellátás hatékonyságának növelése érdekében integrálja a működő mentésirányítási rendszerbe, növelve az ellátásra szorulók egészségügyi biztonságát. Ez nem jelenti a sürgősségi ellátórendszer újraszabását. Ez azt jelenti, hogy országos szinten koordinálva lesznek az ezzel kapcsolatos információk, beosztások. Nem lehet indoklás nélkül ügyeletet visszamondani majd. A mentőszolgálat nemcsak elkészíti és kiadja az ügyeleti rendet, hanem a sürgősségi ügyelet ellátását koordinálja, irányítja és felügyeli, és az ezen tevékenységei során tapasztalt szabálytalanságokat is a jogszabályban meghatározott módon kezeli. Ezáltal jön létre egy országosan erre felhatalmazott szerv, eddig ez csak a központi régió, Budapest ellátása tekintetében létező gyakorlat volt.

Lássuk ezek után a törvényjavaslat gyógyszerügyekkel kapcsolatos módosítását! Több, gyógyszerpolitikával és gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos szabályozást is pontosítunk. A jövőben azon kis- és középvállalkozások, amelyek a gyógyszer-gazdaságossági törvény megsértésével nem folytatnak szabályszerű kereskedelmi gyakorlatot, nem számíthatnak enyhébb elbírálásra kis- és középvállalkozói státusukra hivatkozva. Bizonyos esetekben megjelenik a gyógyszerészeti államigazgatási szerv határozatainak fellebbezésre tekintet nélkül történő végrehajthatóságának lehetősége. A gyógyszer-támogatási rendszerben a betegellátás biztonságát növeli az úgynevezett preferencia-ársávba tartozó gyógyszerek körének kiszélesítése. Az eddigi 10 helyett 15 százalékra emelkedik az a tartomány, amelyben az egészségbiztosító által lefolytatott eljárás során a gyógyszerek a preferált státussal kapcsolatos támogatási előnyöket élvezik.

A biológiai gyógyszerek esetében módosul a társadalombiztosítási támogatásból történő kizárás feltétele, a delistázási korlát 30-ról 50 százalékra történő megemelésével. Ezáltal a támogatásban maradó gyógyszerek köre szélesebbé válik, ami a betegek és a rendelő orvosok számára választékbővítést jelent. A bővítés szintén a betegellátás biztonságát fogja fokozni. A kedvezményezetti státusú gyógyszer fogalmának bevezetésével és ezen gyógyszerek támogatására vonatkozó alapvető szabályok, valamint a forgalombahozatali engedély jogosultjai számára előírt kötelezettségek és kivételszabályok megállapításával a betegek gyógyszerellátása javul, és az eddig egyedi importeljárással beszerzett gyógyszerek válnak könnyebben elérhetővé.

A közforgalmú gyógyszertárakban történő gyógyszerészi tulajdonhányad növelését szolgáló patika-tőkeprogram hatékonyabb működése, illetve a családi vállalkozásban működő gyógyszertárak elismerése érdekében kizárásra kerül az elővásárlási jog intézménye azon gyógyszertári üzletrészek esetében, ahol a tulajdont a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. a gyógyszerész vételi jogával terhelten szerzi, illetve amikor az átruházás családtagok között történik.

(19.40)

Tovább erősödik a gyógyszerészek hitelképessége a patika-hitelprogram keretében felvehető kölcsönök tekintetében.

Az új pszichoaktív anyagok listázására vonatkozó jogszabály-módosítással a vegyületek akkor is bejelentésköteles gazdasági tevékenység alá esnek, ha a kockázatértékeléssel megállapítható veszélyességük nem éri el a kábítószerek és az azokkal egy tekintet alá eső pszichotróp anyagok használatával járó kockázati szintet.

A gyógyászati segédeszközök tekintetében megjelenik a házhoz szállítás esetében a közreműködő igénybevételének lehetősége a nem támogatott, illetve a miniszteri rendeletben meghatározott támogatott gyógyászati segédeszközök tekintetében.

Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt is módosítjuk. Az ellátórendszer struktúrájára vonatkozó jogalkotás az elmúlt években következetesen törekedett a kapacitások változásának követhetőségére, az átláthatóság biztosítására. Ezért a korábbi módosításaink a kapacitások nyilvántartásának pontos szabályozását, valamint az eljárások eredményeként megállapított kapacitásváltozások nyilvánosságának biztosítását tűzték ki célul. Most is ezt az irányt követjük, átfogóan módosítjuk a többletkapacitások befogadásával, valamint azok visszavonásával összefüggő szabályokat. Ennek eredményeképpen egyértelműbb lesz a többletkapacitások befogadásával kapcsolatos eljárásrend. Pontosítjuk, hogy milyen esetekben és milyen eljárásban kerülhet sor a többletkapacitások befogadására.

Úgy gondolom, hogy hosszú és eredményes utat tettünk meg az elmúlt három és fél évben. Engedjék meg, hogy megismételjem, amiről korábban itt az Országgyűlésben már beszéltem. Az egészségügy mindannyiunk közös ügye, ezért közös érdekünk, hogy egy jól működő, színvonalas, emberarcú, hosszú távon fenntartható ellátórendszert hozzunk létre. Köszönöm az egészségügyi bizottság résztvevőinek, hogy a törvényjavaslat bizottsági vitája során egyhangúlag támogatták a törvény általános vitára való alkalmasságát. A bizottsági vitában tapasztalt konstruktivitáshoz hasonló folytatásban reménykedve kérem, hogy vegyenek részt a vitában, s támogassák törvényjavaslatunkat.

Köszönöm a figyelmet, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu