MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Befejezném a felszólalásomat, néhány gondolatot még idő hiányában nem tudtam elmondani.
A természeti erőforrásaink fontosságáról is értekezik az anyag, amellyel maximálisan egyet tudunk érteni, és itt természetesen nemcsak a talajaink és a vízkészletünk fontosságáról, hanem például a biológiai sokféleségről is érdemes szót ejteni, hiszen annak a védelme is elsődleges feladatunk kell hogy legyen, főleg akkor, ha 2030-ig tartó stratégiát akarunk kidolgozni. Azért olyan európai ország kevés van, mint hazánk, ahol tényleg az ember egy tíz négyzetméteres pocsolyát leás, és két éven belül nyolc-tíz kétéltű faj megjelenik.
Ez csak egy példa arra, hogy érzékeltessem, hogy ilyen biológiai sokféleséggel nyugat-európai szomszédaink már évtizedek óta nem büszkélkedhetnek, ahol egy lecsupaszított monokulturális agrártáj lett az ország jelentős része.
(0.40)
Itt egy adatot emelnék csak ki az anyagból, hogy Magyarország ökológiai lábnyomára 3,5 hektárt ír. Egyébként ezzel a számmal nagyjából egyet is értünk, és ez nem is egy szörnyen magas szám, ha az úgynevezett fejlett országok számait nézzük, ahol 5-10 hektár között mozoghat ez a bizonyos ökológiai lábnyom, ami sok esetben egy fontos mutató, és mi is használjuk ezt a számot. De, ahogy az anyag is helyesen megemlíti, 2 hektárt - szerintem még annyit sem - engedhetnénk meg magunknak, mint ökológiai lábnyom, és ennek a vizsgálata, ennek a folyamatnak, hogy bizony, mi is minimum ezzel a másfeles értékkel túlléptük azt, ami fenntartható módon megvalósítható, és egyáltalán elképzelhető hosszú távon az országban, ennek a vizsgálatára vannak próbálkozások. Több olyan civil szervezet, nonprofit kft. van, amelyik foglalkozik ezzel a problémakörrel, ezek semmiféle lehetőséget, támogatást nem kaptak eddig a kormánytól, hogy befejezzék, vagy egyáltalán levonják a következtetéseiket a vizsgálataikból, sőt, hogy továbbmenjek, a Kishantos elhíresült esetét idehozva, önök egy olyan nonprofit kft.-t mészároltak le az állami földbérleti pályázatokon keresztül, amely pont képes volt egy ilyen vizsgálatot elvégezni, és alá is tudná támasztani ezeket a számokat. Lehet, hogy éppen tőlük vették ezeket az adatokat, most pedig, mondjuk ki, egy egyszerű bosszú keretében kivégezték ezt a kft.-t.
Sajnálom, hogy szocialista képviselőtársaink nincsenek itt, mert hozzájuk is lenne itt egy-két kedves szavam. A Natura 2000-es területekről is ír maga a koncepció. Minden természeti terület, természetvédelmi terület, beleértve a Naturát is, az országunk 25 százalékát fedi le, ami Európában is egy kiemelkedően magas érték. Én is azon vagyok, hogy minél több ilyen területünk legyen, hiszen fontos az, hogy a jövendő generációknak a lehető legérintetlenebb formában adjuk át ezeket a természeti értékeinket, de azért az igazsághoz hozzátartozik, és ha már ilyen szűk körben vagyunk, akkor mondjuk el, hogy ennek a 25 százaléknak egy jelentős része átverés. Hiszen, amikor a Natura 2000-es területeket ki kellett jelölni, akkor a szocialista kormányok elég nagy késésben voltak ezen feladattal, és egyfajta véletlenszerű repülőgépes légi felmérés alapján az égvilágon minden területet, ahol zöld foltot láttak, bejelöltek Natura 2000-esnek, még azokat a vízterületeket is, ami fölé belógtak az ágak, sőt utakat is bejelöltek gyakran naturásnak, mert a légi felvételekről ez éppen egy erdővel borított területnek tűnt. Tehát azért vonjuk le azokat a részeket ebből a 25 százalékból, és jó lenne, ha a kormány már ezzel a számmal dolgozna, amelyek valójában nem kellene, lássuk be, hogy naturás területek legyenek.
Egyébként ezek a korlátozások, amelyek a Natura 2000-rel jártak, és a tulajdoni lapra a tulajdonosok értesítése, beleegyezése nélkül felkerültek bizonyos korlátozások, és ezzel a jegyzettel, hogy naturás lett a terület, ezzel járnak korlátozások, ezt ezek miatt is érdemes lenne újragondolni. Tudom, hogy nem egyszerű folyamat, és tudom, hogy az Európai Uniónál ez nem megy egykönnyen, de egyszer meg kell vívnunk ezt a harcot, mert sok embernek ez bizony bosszúságot okoz. Ötször szeretném aláhúzni, természetesen, ahol indokolt, sőt olyan terület is van, ahol indokolt lenne, és még nem védett, ott a Jobbik is teljes mellszélességgel amellett áll ki, hogy ezeknek a területeknek az arányát növeljük a lehető legnagyobbra.
A Szigetközről már beszéltem mint vízpótlási kérdésről. Egyébként nagyon logikusan és felépítetten fogalmaznak, és mindenhol kitérnek arra, hogy mennyire fontos a felszíni vízrendezés az árvíz- és belvízkérdések miatt, és a beruházásokat is ösztönözni kell, mezőgazdasági öntözési biztonság, s a többi, s a többi. Tehát önök is látom, hogy tudják, értik a problémát, ugyanakkor a gyakorlatban meg három és fél éve, már több mint három és fél éve látjuk azt, hogy úton-útfélen akadályozzák az ilyen lehetséges megoldásokat, beruházásokat. Most miért várják el, hogy mi elhiggyük azt, hogy 2030-ig valamiféle csoda fog történni az önök gondolkodásában, és mostantól majd ez az öntözési stratégia - hívjuk így - tényleg fontos lesz az önök számára, annak ellenére, hogy egy évvel ezelőttre ígérték azt, hogy az országos öntözési ügynökség feláll, és egyáltalán a stratégia elkészül, és ide a Ház elé kerül. Mind a mai napig ebből nem láthattunk semmit.
Szintén probléma - ma már erről esett szó, de én egy kicsit talán más oldalról is megvilágítanám -, hogy hazánkban évente 2000 hektár nagyságrendű termőföld kerül véglegesen mezőgazdasági művelés alól kivonásra. Ez egyébként azt jelenti, lássuk százalékban is, hogy 1990 óta a mezőgazdasági területek aránya 69-ről 57 százalékra csökkent. Persze, erre mondhatják azt, hogy a lakóparkokat és a lakóingatlanokat valahová építeni kell, de az a helyzet, hogy az országot járva, ismerve elég sok település helyzetét, az esetek döntő többségében építhették volna olyan területekre is, ahol már megszűnt gyárüzemek vannak, ahol már eleve a mezőgazdasági termelés lehetősége korlátozott vagy egyáltalán nem megoldható. Nem beszélve arról, hogy eddig semmilyen módon nem vették figyelembe az aranykorona-értéket, illetve azt, hogy annak a területnek a kiesése milyen hatással van a nemzetgazdaság későbbi fejlődésére, hazánk élelmiszer-előállító képességének lehetőségeire, és ezzel kapcsolatban a koncepcióban sem találok megnyugtató válaszokat, kizárólag ténymegállapításokat és ködös utalásokat.
Áttérve még egy kis gondolat erejéig az agrárgazdaság kérdéskörére, itt is világosan fogalmaz a koncepció, hogy az elmúlt 20 évben az agrárgazdaság mély válságba került, és az agrárium problémáit nagyon érzékletesen ecseteli, ugyanakkor a jövőre vonatkozó megoldási javaslatai között hiányoznak azok a konkrétumok, amelyek arról biztosítanának minket, hogy majd amikor ezt a koncepciót - az önök tervei szerint - háromévente felülvizsgáljuk, beszámol az aktuális kormány az Országgyűlés előtt ennek a koncepciónak az állásáról, hogy akkor majd vidámabb számokat kapjunk, illetve olyan adatok kerüljenek elénk, amelyek azt mutatják, hogy a koncepció 2030-hoz közeledve legalább időarányosan teljesíti az általa vállaltakat. Ezek a garanciák végig hiányoznak a javaslatból.
Néhány konkrétumot hadd mondjak! Itt látjuk ezt a szörnyű adatot, én is alá tudom támasztani, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak 50 évesnél idősebbek jellemzően, minden harmadik mezőgazdasági alkalmazottra ez már igaz, miközben a 30 évesnél fiatalabbak aránya alig éri el a 15 százalékot. Ez egy brutális aránytalanság, nem is hiszem, hogy más szakmában ez előfordulhatna, más területen ilyen aránytalanság nem hiszem, hogy van. Ez egy tény, látszik, hogy értik a problémát, tudják, hogy kellene vele valamit kezdeni, ugyanakkor az agrárgeneráció-váltást elősegítő jogszabályok mind a mai napig váratnak magukra, és ahogy mondtam, a stratégia sem nyugtat meg ezzel kapcsolatban. Miközben Nyugat-Európában egyébként számtalan jó modellt lehet látni, és ha már annyit emlegetik az európai modelleket, bizony ebben a konkrét esetben érdemes lenne tőlük tanulni.
Szintén egyetértek azzal, hogy nem elégséges mértékű a termelői összefogás, nagy a kisgazdaságok kiszolgáltatottsága, és az eddigi kormányok mindig arra hivatkoztak, hogy hazánkban a kommunizmus egy olyan rossz beidegződést hagyott hátra a gazdálkodók között, amely a szövetkezetet mint valami elátkozott rendszert tartja nyilván. Ebben sok igazság is van, de úgy gondolom, hogy az úgynevezett rendszerváltás után most már 24 évvel erre hivatkozni, hogy egyszerűen azért nem tudnak egy normálisan működő szövetkezeti rendszert kialakítani, támogatni, segíteni, mert ezek a beidegződések megvannak a gazdálkodókban, ez már nem elég, úgy gondolom, hogy ennél már sokkal több konkrétum kellene, mint hogy leírjuk a problémát, és ráfogjuk valami olyasmire, ami már több mint két évtizede nem kellene hogy nehezítse az előrelépést. Ráadásul, ha már itt tartunk, a szövetkezeti törvény szintén csúszik, számtalan indokot kitaláltak, hogy ütközik a takarékszövetkezetek államosításával a félig kész koncepció, hogy nem veszi figyelembe az európai uniós lehetőségeket. De könyörgök, négy évük volt arra, hogy ezt a szövetkezeti törvényt olyanná csiszolják, amely az önök által - ismét aláhúzom - helyesen megállapított problémára választ adna.
(0.50)
A növekvő importról is néhány gondolatot: ennek a behozatali növekménynek jelentős oka az, hogy önök hagyták, hogy a kapacitásaink leépüljenek, hagyták, hogy a Nyugatról beömlő élelmiszerek, gyakran csak élelmiszernek hazudott, csúfolt termékek letarolják a hazaiakat a piacról. S itt visszakanyarodnék a szövetkezeti rendszerhez, szintén nem látom azokat a modelleket, amelyek ezt a kettőt összekapcsolnák. Mire gondolok itt?
Lengyelország, amit sok szempontból példaként lehet felhozni, hiszen velünk együtt csatlakozó európai uniós tagországról van szó, ráadásul a kommunizmust is hasonló módon megszenvedte, vele szemben sorra vesztjük el a piacainkat. A tej, a hús és több más termék esetében is lengyelországi termékek tömegével lehet találkozni, méghozzá sokkal versenyképesebb áron, mint a hazai. Pontosan azért, mert ők képesek voltak ezt a szövetkezeti rendszert felépíteni. Megmutatni, megtanítani a gazdálkodóikat, hogy nem minden szövetkezés ördögtől való, és nem minden az államosítással egyenértékű. Ráadásul mindezt a lengyel kormány hol burkoltan, hol kevésbé burkoltan, de kőkeményen támogatta, és az Európai Unióval történő csatlakozási szerződésben is kőkeményen kiállt ezen lehetőségek mellett.
Szintén helyesen tartalmazza a stratégia az európai és hazai földárak közötti különbséget, ugye nagyon érzékletes, és le is írja, hogy 5-50-szeres különbség is lehet minőségtől függően a földárakban. Látható, hogy ez a brutális aránytalanság nemhogy csökkent volna az európai uniós csatlakozásunk óta, hanem talán még nőtt is.
Éppen ezen okok miatt nyújtotta be a Jobbik Magyarországért Mozgalom múlt héten azt a határozati javaslatot, amely a moratórium meghosszabbítását kezdeményezné, hiszen azok az indokok, amelyek miatt a moratóriumot tíz évvel ezelőtt megkaptuk a csatlakozásunkkor, ezen okok nem változtak, sőt inkább még súlyosbodtak, épp ezért, ha a moratóriumot kiváltó okok nem szűntek meg, akkor úgy gondolom, hogy logikus, hogy a moratóriumnak sem kellene megszűnnie. És erre vonatkozóan is nagyon örültünk volna, ha legalább a koncepció leírja, hogy a Fidesz-kormány is érzékeli ezt a problémát, és arra tesz javaslatot, hogy. Most nem azt mondom, hogy fogadják el a múlt héten benyújtott jobbikos javaslatot, de valami hasonló kezdeményezést legalább tárgyalás szintjén a hasonszőrű, a hasonlóan járt országokkal, tagországokkal nekiállnak egyeztetni, és megpróbálják közösen érvényesíteni az érdekeinket.
Nem akarok többször gombot nyomni, úgyhogy gyorsan megpróbálom befejezni. Fejlesztési politikai feladatoknál, ennél a fejezetnél, most az agrárgazdaságról beszélek, a moratórium mellett szívesen láttam volna például a nemzeti vidékstratégiának a beemelését is, hiszen azért ne felejtsük el, hogy 2010-ben, amikor a nemzeti vidékstratégia először napvilágot látott, akkor a vidék alkotmányának nevezték, azt hiszem, jól idézem önöket, ezt a stratégiát, és egyébként megmondom őszintén, hogy jól sikerült az a stratégia. Hogyha a Ház elé került volna, minden bizonnyal még a Jobbik is tudta volna támogatni, de a korábbi ígéreteikkel ellentétben azt sem terjesztették a Ház elé. Persze, ha megtették volna, akkor most nagy bajban lennének, hiszen a nemzeti vidékstratégia, amely 2020-ig irányozta elő a magyar vidék és mezőgazdaság jövőjét, annak az időarányos megvalósulása nagyon elmarad, mondhatom azt, hogy a nullához közelebb áll, mint a három és fél évhez.
Szintén jó lett volna látni a fejlesztéspolitikai feladatok között, természetesen nem lebontva egészen a szaktörvény szintjéig, de legalább említés címén, mondjuk a Nemzeti Földalapkezelővel kapcsolatos gondolataikat. Azért félmillió hektár állami földről beszélünk, amelynek a kezelését a Nemzeti Földalapkezelőnek kellene ellátnia. Hát valamilyen módon természetesen el is látja. Így illő lett volna a 2030-ig szóló stratégiában arról értekezni, hogy mondjuk, egy demográfiai földprogram ennek a földterületnek a keretei között bevezetésre kerülhetett volna, és akkor már mindjárt vissza is tudnánk kanyarodni a népességmegtartó erejéhez a vidékhez, vagy éppen egy szociális földprogram, ami szintén sokkal tágabb kereteket nyitna meg, mint amire első hallásra belegondolna az ember. Tehát jó lenne ezekről is néhány gondolatban megegyezni.
Vagy a nagyüzemek kérdésköre. Tudom, hogy érzékeny probléma, és hogy önök nem jutottak el ennek a megoldásáig, legalábbis azért, hogy ezt őszintén ki tudjuk itt beszélni, hogy önök a korábbi ígéreteikkel szemben miért a nagyüzemeket támogatták. Egyetlen perc hosszabbítást elnök úr, és akkor nem kérek többször szót. Tehát röviden tényleg ezeket akartam elmondani, amelyek, úgy gondolom, hogy vagy hiányoznak a stratégiából, vagy pedig nem megfelelő módon kezeli őket a kormány.
Összefoglalva tehát: helyes helyzetfelismerés az esetek döntő többségében, gyakran még megfelelőnek tűnő válaszok is, de semmiféle olyan konkrét lépéssorozatot, ami elhitetné velünk azt, hogy másképp fog történni a következő néhány év - és három év múlva majd ne ugyanúgy az üres, meg nem valósult lózungokról kelljen tárgyalnunk -, nem tartalmaz a javaslat, így komoly kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez így támogatható-e.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés