DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Én azt gondolom, hogy az általános vita során azokra a nagyon fontos érvekre, amelyek, hogy így mondjam, a különböző parlamenti pártoktól elhangzottak, én válaszoltam.
Egyetlenegy gondolat, ami megint megütötte a fülemet. Azt gondolom, és itt a jegyzeteimben szerepel is, és úgy gondolom, nem véletlenül állítottam azt az általános vita során, hogy a Jobbik miért nézi le a magyar gazdákat, miért nem bízik a magyar gazdákban, hogy ők el tudják dönteni, hogy a helyi földbizottságba kiket választanak, és miért feltételezi ezt a magyar gazdákról, hogy ezt a pozíciót arra fogják felhasználni - ahogy önök is itt elmondták az általános vita során -, hogy majd akik a bizottságban benne vannak, azok sokkal több földdel fognak rendelkezni. Nem is tudom, önök közül mondta itt valaki az este folyamán, hogy majd nézzük meg, hogy néhány év múlva a bizottság tagjai közül kinek mennyivel növekszik a földterülete.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök hogy akarják a magyar vidéket, ha ezt feltételezik a gazdákról? Ne haragudjanak, nemcsak az előző törvényben elmondottak, hanem ebben a törvényben elmondottak is egyértelműen arról árulkodnak, azt igazolják, hogy önök csak politikai haszonszerzésből, politikai célból hivatkoznak állandóan a magyar vidékre, a magyar gazdákra, miközben a magyar gazdákról meg azt feltételezik, hogy azok, akik ebben a bizottságban lesznek, korruptak lesznek, és maguknak fogják a földeket kiutalni, vagy úgy fognak dönteni. Elnézést kérek, én úgy gondolom, hogy azért a magyar gazdatársadalom ennél többet ér. Én nem fogom azt mondani Magyar Zoltánnak, mint amit Font Sándor mondott, hogy 1992-ben még az óvodában volt. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) De azért azok a gazdák, akik a magyar gazdatársadalom gerincét jelentik, azért ennél sokkal többet érdemelnek, tisztelt képviselőtársaim.
Úgy gondolom, hogy a részletes vitában önök közül bárki hozzászólhatott volna, illetlenségnek tartom, hogy amikor valaki beszél, akkor önök belekiabálnak. Tudom, hogy a Jobbik Magyarországnak ez a stílusa, mert nincs mondanivalójuk a parlamentben. (Moraj a Jobbik soraiban. - Az elnök csenget.)
Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés