DR. KOMORÓCZKI ISTVÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselő Urak és Hölgyek! A tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó 2011/85/EU tanácsi irányelv a 2011. évi magyar elnökség egyik legnagyobb sikerét hozó jogszabálycsomag, az úgynevezett 6-os csomag egyik fontos eleme. Ez az uniós rendelkezés azért született, hogy erősödjön az Európai Unió tagállamainak költségvetési fegyelme. Mint önök előtt emlékezetes, az irányelv egy olyan jogi rendelkezés, amely konkrét célokat tűz a tagállamok elé. A megvalósítást azonban a tagállamokra bízza, így lehetőség van a sajátos nemzeti körülmények figyelembevételére is.
Tisztelt Képviselők! A javasolt törvénymódosítás lényege tehát a következő.
1. Az irányelv államháztartási számvitelre és statisztikára vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően a jövőben a Kincstár honlapján meghatározott rendszerességgel közzé kell tenni a központi kormányzati szektor, az önkormányzati alrendszer, illetve a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek költségvetési adatainak kormányrendeletben meghatározott körét. Továbbá részletes átvezetési táblázatot kell szintén a Kincstár honlapján rendelkezésre bocsátani, amely bemutatja, miként történik a pénzforgalmi szemléletű adatoknak az Európai Unió ESA '95 elnevezésű statisztikai módszertana szerinti adatokra való átszámítás.
A törvényjavaslat értelmében ki kell terjeszteni az államháztartási törvény belső kontrollrendszerről szóló rendelkezéseit a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekre is.
(21.20)
2. pont. A javaslatunk tartalmazza, hogy az államháztartásért felelős miniszternek minden évben két alkalommal makrogazdasági és költségvetési előrejelzést kell az adott évre és az azt követő három évre készítenie. A költségvetési tervezésnek az így készült legfrissebb előrejelzésen kell alapulnia. Az előjelzést, valamint annak módszertanát nyilvánosságra kell hozni.
Tisztelt Országgyűlés! Új számszerű költségvetési szabályok kerülnek bevezetésre, amelyek bevezetését nem a hazai makrogazdasági folyamatok igénylik, teszik szükségessé, hanem az uniós irányelv átültetésének kötelezettsége. A bevezetni javasolt új szabályok a kormányzati szektor egyenlegére vonatkozó szabályokon keresztül teljesítik az alaptörvényből és az uniós rendelkezésekből következő komplex követelményeket. A szabály működésének hitelessége érdekében az alaptörvényből és az Európai Unió jogából következő egyenlegszámítás módját és az ahhoz szükséges paramétereket nyilvánosságra kell hozni, ami biztosítja a szabály működésének átláthatóságát, és így lehetővé teszi annak ellenőrzését is.
A szabály meghatározza egyrészt, hogy a kormányzati szektor egyenlegét úgy kell meghatározni, hogy a törvény szerinti államadósság-mutató csökkenjen, másrészt a kormányzati szektor egyenlegének összhangban kell lennie a strukturális egyenlegre középtávú költségvetési célként meghatározott célértékkel.
Végül a rendelkezés számszerű költségvetési szabályként előírja, hogy a kormányzati szektor egyenlegének hiánya nem lehet nagyobb, mint a bruttó hazai termék 3 százaléka. Ez utóbbi szabály alkalmazásától átmenetileg csak akkor lehet eltekinteni, amennyiben azt az Európai Unió joga lehetővé teszi, és amennyiben a gazdasági ciklus kedvezőtlen alakulása miatt az éves bruttó hazai termék csökkenést mutat, azonban ebben az esetben a költségvetési törvényjavaslatban erről részletes indokolást kell adni.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat értelmében megváltoznak a középtávú tervezés szabályai. A középtávú központi költségvetési keretek minden évben április 30-ig kormányhatározatban kerülnek elfogadásra a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított fejezetek szerinti bontásban. A középtávú tervezés új rendszere a tárcák, valamint a kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó fejezetek aktív középtávú tervezését igényli. A fejezetet irányító szerveknek meg kell küldeniük az államháztartásért felelős miniszternek a középtávú szakmai és költségvetési tervüket, amely tartalmazza többek között a tervezett bevételi és kiadási főösszegeket. Ha egy adott év vonatkozásában eltérés mutatkozik a megelőző évben az adott esztendőre meghatározott főösszegek valamelyikétől, akkor azt a kormányhatározatban, illetve az egyes fejezetek által készítendő szakmai és költségvetési tervekben is minden esetben külön indokolni szükséges.
A javasolt módosítás alapján a kormány az Országgyűlésnek benyújtandó központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot a középtávú költségvetési keretrendszerben rögzítettek figyelembevételével készíti elő. A kormánynak a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat indokolásában tájékoztatást kell adnia a középtávú költségvetési keretrendszerben rögzítettek alakulásáról, indokolással együtt be kell mutatnia a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, továbbá eltérés esetében ismerteti annak indokait.
Tisztelt Ház! Összefoglalva elmondható, hogy az ismertetett törvényjavaslat benyújtásával a kormány - amellett, hogy eleget tesz Magyarország uniós tagságából fakadó kötelezettségeinek - segíti a hazai fiskális politika fő céljainak megvalósítását is. A kormány megalakulása óta elkötelezett az államadósság megfékezése, az ország pénzügyi sérülékenységéhez jelentős mértékben hozzájáruló magas külső adósság csökkentése és az ország gazdasági helyzetének stabilizálása mellett.
Mára már meggyőzően látszik, hogy a kormány ezen a téren tett erőfeszítései eredményre vezettek: a gazdaságban bekövetkezett a fordulat, a stagnálást növekedés váltotta fel, tartós növekedési pályára állt a magyar gazdaság, és idén Magyarország végre kikerült a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás alól is. A kormány tehát messzemenően elkötelezett a fegyelmezett költségvetési politika folytatása mellett, ezért hasznosnak látja újabb olyan törvényi rendelkezések megalkotását, amelyek az ország gazdasági stabilitását és az államadósság csökkentését biztosítják, és az európai uniós kötelezettségeinkkel is összhangban állnak.
Kérem önöket, tisztelt képviselőház, hogy a jelen törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés