DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Papcsák Úr! Először is szeretném leszögezni, hogy se kishitű, se irigy nem vagyok, viszont teljes mértékben eltökélt vagyok abban, hogy a Fidesz most már tényleg álljon le azzal, hogy fideszes polgármesterek sorra lobbizzák itt a parlamentet a saját ötleteikkel, és arra használják fel a kétharmadot, hogy átvigyék azokat az elképzeléseket, amelyeket egy normál jogalkotási rendben egyáltalán nem így kellene megvalósítani.
Vagy ön szerint, tisztelt polgármester úr, normális dolog az, hogy kapunk egy törvényjavaslatot, ami semmi másról nem szól, mint hogy egy jogalkotási vákuumot hozunk létre, amelybe aztán majd azt pakol mindenki, amit akar, mint ahogy a Városligetben is azt épít majd mindenki, amit akar, e szerint a javaslat szerint? Kiemelt beruházássá nyilvánítják az egészet, egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy ez Budapest más részeit, úgymint, mondjuk, a Várat, vagy mint például a Népligetet hogyan érinti, és fogják és elkezdenek ezzel itt foglalkozni, a parlament előtt.
Azt gondolom, hogy ez mindennek a teteje, hogy önök erre használják fel a hatalmukat. Tudomásom szerint önök januárban ki szeretnék írni a pályázatot, és direkt elkértem a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, és azt válaszolta dr. Vas Imre, hogy nincsenek konkrét tervek. A média tele van azokkal az ötletpályázatokkal és mindenfajta elképzelésekkel, ami már hónapok óta a Városligettel kapcsolatban megy.
Papcsák úr, adjon nekem egy egyenes választ arra: vannak konkrét tervek, vagy nincsenek konkrét tervek a Városligettel kapcsolatban? (Koszorús László: Taps? - Szabó Rebeka tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés