SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Most már lassan több mint 23 év telt el az úgynevezett rendszerváltás óta, és gyakorlatilag a mai napig sem látunk tisztán azzal kapcsolatban, hogy 1990 előtt pontosan kik, hogyan, milyen belső információk alapján, kikkel együttműködve működtették a diktatúra rendszerét.

(20.30)

Kik voltak azok, akik különböző motivációk alapján - mint ahogy hallhattuk - segítették embertársaikról, barátaikról, adott esetben családtagjaikról szóló kompromittáló információkkal a diktatúrát, és segítettek annak fennmaradásában, segítettek abban, hogy a rendszer számára kellemetlen, adott esetben veszélyes elemeket ki tudják szűrni?

Az én nagyapám, apai nagyapám világháborút megjárt, harcokat megjárt ember volt, aki beházasodott egy kulák családba. Soltvadkertre, Bócsára érkezését követően figyelték. A mai napig nem tudjuk azt, hogy kik és mit jelentettek róla. Néhány anyagot megkaptam, a személyéről szóló jelentéseket, amelyekben a nevek rendszeresen ki vannak húzva. Nem tudjuk, hogy kik szerepeltek azokban a jelentésekben. Élethelyzetek, szituációk, 60-70 évvel ezelőtti beszélgetések vannak leírva, mely történetekből hiányoznak a szereplők, hiányoznak, hogy kik voltak ott, kik voltak azok, akik aztán később a jelentést róla megtehették, mert ezek az anyagok ebben a formában a mai napig sem nyilvánosak.

Engem nem érint már ez a pártállami múlt, amit Tóbiás képviselő úr mondott, engem csak annyiban érint, képviselőtársaim, és ne haragudjanak, hogy talán túl személyes dolgot hozok ide, engem annyiban érint, hogy én valójában a mai napig sem tudom, hogy ki volt a nagyapám, és évtizedeken keresztül mit csinált, és mi történt vele. Csak annyit tudok, megboldogult nagyanyámnak is csak annyit mondott, hogy amit nem tudsz, azt nem tudják kiszedni belőled. Nem tudjuk, hogy évtizedeken keresztül mi történt vele.

Felmerülhet akár még annak a lehetősége és a gyanúja is, hogy radikális, köztudomásúan antikommunista nézetei ellenére is lehet, hogy valamilyen kényszerrel, zsarolással kicsikartak tőle egy aláírást, esetleg bármilyen jelentést. Ennek a gyanúja is felmerülhet. De én úgy gondolom, hogy még mindig sokkal jobb lenne, ha ezt tudnánk, tudnánk, hogy mi történt egyáltalán, miért őrült meg a végére, idegileg miért vált labilissá, és miért lett 1978-ban öngyilkos. Ennek oka volt. Nem tudjuk, hogy mi történt. A bizonytalanságnál talán még ez is sokkal jobb lenne.

Ezt a történetet azért hoztam ide önök elé - egyébként én nem készültem ezzel, csak hallgattam ezt a vitát, ami kettejük, hármójuk között kialakult azzal kapcsolatban, hogy most a spicli miért volt spicli, jelentett-e vagy nem jelentett, hiszen ez az egyik sarokkérdése most ennek a javaslatnak, hogy egyáltalán azok, akik jelentettek vagy együttműködtek, azokról lehet-e tudni, nyilvánosak lesznek-e ezek az akták, az aktanyilvánosság, amely kifejezést nagyon sokszor elmondta Schiffer képviselő úr -, mert családok százezreinek vannak hasonló történetei ebben az országban, ebben én egészen biztos vagyok, akik szeretnének végre saját maguk is a saját múltjukkal szembenézni, a saját felmenőik múltjával szembenézni, tudni akarják azt, hogy adott esetben kik voltak azok, akik az ő életüket tönkretették, negatívan befolyásolták, ártottak nekik, még akkor is, ha a közvetlen környezetükből vagy akár a saját családjukból derültek ki vagy kerültek ki ezek az emberek, majd elszámolnak egymással, ha tudnak, ha nem most, akkor majd odafent. Mert azért nagyon sokan, többségük még mindig él. És ott vannak azok, akik már nem élnek, akiknek ittmaradtak a hozzátartozóik, akik pedig azt szeretnék tudni, hogy kik voltak a nagyszüleik, kik voltak a dédszüleik, és mi történt velük.

Nem látom, hogy miért nagyobb vagy miért fontosabb ennél az, hogy adott esetben megvédjünk néhány olyan embert, akinek ez a kérdés kellemetlen lehet, aki akár akarata ellenére működött együtt, aki a mai napig nem számolt el a saját múltjával.

Államtitkár Úr! Önök olyan embereket védenek, akik nem számoltak el a saját múltjukkal, meg a lelkiismeretükkel. Önök ezeket az embereket védik azokkal szemben, akik viszont szeretnék tudni, hogy mi történt velük, mi történt a családjukkal, a családtagjaikkal és a felmenőikkel, és végre tisztán szeretnének látni ebben a kérdésben, adott esetben 50-60 év távlatában is.

Miért ezeknek az embereknek az oldalán állnak, államtitkár úr? 1990-et követően Boross Péterék, annak idején, Gálszécsy András, az akkori titokminiszter - ugye, ez a kérdés már nem új keletű, ezt a vitát, amit most folytatunk, az elmúlt 23 évben már jó párszor lefolytatták ennek a háznak a falai között, először 1990-et követően. Akkor még az volt az indok, hogy nem szabad szétverni a hálózatot, nem adhatjuk ki az adott esetben még most is aktív ügynököket. Gyakorlatilag ez az ürügy annak idején is elsikkadt, mert akkor sem volt a szolgálatoknál teljes takarítás, mert akkor azt mondták, hogy ezeket a szolgálatokat, rendszereket nem lehet egyik percről a másikra lecserélni és újjáépíteni. De nagyon remélem, hogy nem arról van szó, hogy most még mindig olyan ügynököket védünk, akik már akkor is szolgáltak és azóta még mindig!

1991-ben, '92-ben ez az érv még megállhatta a helyét. Van rá negatív példa, akkor is Csehországgal példálóztak. El lehet mondani, hogy mi történt Csehországban, ahol megcsinálták ezt a teljes takarítást, majd pedig az volt, hogy az orosz maffia olyan szinten furakodott be az államigazgatásba, meg a gazdaságba, egész egyszerűen azért, mert nem volt, aki feltartóztassa őket. Ez is egy indok lehetett akkor, hogy kicsit óvatosan. De eltelt 23 év azóta. Nagyon remélem, hogy a szolgálatoknak nincsenek olyan dolgozói és ügynökei, akik 1989 előtt is már állományban voltak. Nagyon bízom benne, hogy nem erről van szó.

De államtitkár úr, akkor önök valakiket mégiscsak védenek! Önök valakiket mégiscsak védenek akkor, amikor az aktanyilvánosság teljessé tételéhez nem járulnak hozzá. Erre a kérdésre válaszoljon, legyen szíves! Egyszerűen, tömören és röviden.

Amikor odáig eljutunk, hogy az a párt itt mellettünk, amelynek mondjuk, egy képviselője nincsen jelen, akkor ennek a pártnak a képviselői, akik jogutódjai azoknak, akikről egyébként ez a javaslat szól, amikor ennek a pártnak a képviselői - bocsánat elnök úrtól és jegyző úrtól természetesen, ők itt vannak -, szóval, amikor ennek a pártnak a képviselői, amikor a Magyar Szocialista Párt képviselői akarnak többet, nagyobb nyilvánosságot, határozottabb szembenézést a kommunista múlttal; ez nem szégyen az önök számára, államtitkár úr?! És most abba ne menjünk bele, hogy persze, igen, ők is az elmúlt 8 évben - az elmúlt 8 év, ugye - megtehették volna, persze, akkor is sok vita volt, fordított volt a szereposztás, akkor éppen az SZDSZ akarta az ügynökakták nyilvánosságát, az MSZP nem. De most van egy helyzet, önöknek van kétharmaduk, ráadásul, nagyon szeretnek rá hivatkozni, a kétharmadukra meg a társadalmi felhatalmazásukra. Vagy pedig akkor arról van szó, hogy nem mernek szembenézni ezzel a felelősséggel? Akkor arról van szó, hogy nem mernek szembenézni azzal a kérdéssel, hogy 23 év után végre önök lesznek azok, akik berúgják az ólajtót és rendet raknak?

Engedjék meg, hogy egy-két gyakorlati kérdésre is rátérjek. Kik lesznek ennek a bizottságnak a tagjai? Mert ez sem mindegy. Ha önök azt akarják, márpedig azt akarják, hogy ez egy félmunkát végző, félkezű bizottság legyen, akkor így fogják elfogadni ezt a törvényjavaslatot, mint ahogy a bizottság tagjainak megválasztása most szerepel. Azaz, híven követik az elmúlt hároméves hatalomgyakorlásukat, ami arról szólt, hogy végigjátszanak egy ilyen bohóckodást a parlament pártjaival, hogy majd most jelölgetünk, meg megállapodunk, aztán mégsem tudunk megállapodni, és akkor majd a 7. § mit tudom én, hanyas pontja lép érvénybe, ha nem tudunk egyhangúlag megállapodni, akkor utána majd meg lehet állapodni kétharmaddal.

Ez egy bohóckodás, államtitkár úr. Ezt önök is tudják, én is pontosan tudom, az a kevés tévénéző, aki még követ minket, ők is pontosan tudják. Az a kérdés, hogy önök eldöntötték-e azt, hogy ebbe a bizottságba csak és kizárólag önök által delegált emberek fognak bekerülni, mint ahogy egyébként meggyőződésem, hogy eldöntötték, sőt afelől sincsen túl sok kétségem, hogy ezeknek az embereknek a listája is már megvan. Tehát most itt lehet ezzel játszadozni, hogy akkor most fölállítunk bizottságot, és majd először jelölőbizottság, utána meg majd jelölteket hozunk ide a parlament elé. Ezt láttuk már az Alkotmánybíróságnál, láttuk a médiahatóságnál meg még egy jó pár más helyen.

Nyilvánvalóan ez így nem elfogadható, államtitkár úr.

(20.40)

Ez csakis azt szolgálja, hogy önök egy pártbizottságot fognak létrehozni, a szónak egy kicsit új keletű értelmében, ez az emlékezet bizottsága egy fideszes pártbizottságként fog működni. Három főt választhat a parlament meg egy főt a miniszter, meg egy főt majd az Akadémia elnöke, de ne legyenek már önzők, fölállt már itt egy jó pár olyan testület az elmúlt három évben, amelyeket papíron, elvileg különböző helyekről választottak meg, illetve delegáltak, de a végeredménye mindegyiknek ugyanaz lett. Van több javaslat is vagy több olyan lehetőség, amin egyébként érdemes elgondolkodni. Az elmúlt húsz évnek - az elmúlt háromnak nem, de az elmúlt húsz évnek - gyakorlata volt, hogy számos ilyen és ehhez hasonló testületbe, kuratóriumba, bizottságba külön kormánypárti és külön ellenzéki képviselőket választottak meghatározott metódus alapján.

Készítettünk erre egy módosító javaslatot egyébként, amelyhez aztán lehet bármilyen különböző kapcsolódó módosító javaslatot benyújtani, államtitkár úr. A módosító javaslatunk majd arra fog irányulni, hogy ezeket a tagokat kizárólag csak a parlament válassza, a bizottság tagjainak a felét a kormánypártok, a felét pedig az ellenzék jelölje azzal együtt, hogy a bizottság elnöke kormánypárti, a mindenkori kormánypártok jelöltjei közé számítódik be, gyakorlatilag az egykori tévé- vagy közszolgálati médiakuratóriumok mintájára. Még egyszer mondom, államtitkár úr, ez egy javaslat, ha nem tetszik, akkor bármit be lehet hozzá nyújtani, sőt, ha megsúgják nekünk, hogy mit nyújtsunk be hozzá, ami tetszeni fog, akkor azt is nagyon szívesen meg fogjuk tenni. Csak ez a kérdés ne maradjon így, mert ha ez a kérdés így marad, ez pontosan garantálja azt, hogy itt nemcsak szőnyeg alá lesz söpörve ez az egész kérdés a törvény által elviekben, hanem a gyakorlati működést tekintve sem fog gyakorlatilag bármi kevés érdemi előrelépés történni, csak annyi egész pontosan, amennyit önök kommunikálni tudnak majd a következő választáskor vagy a következő ciklusban, hogy lám-lám, milyen harcos antikommunista elkötelezettsége van a Fidesznek, és azért folyik itt a múltfeltárás mégiscsak.

Félmegoldás az is, bár ez lehet, hogy nem is tudatos, az is elképzelhető, hogy ez csak egyfajta figyelmetlenség, hanyagság, számomra nem teljesen világos, hogy pontosan mi alapján szabják meg azoknak a körét, akikkel kapcsolatban ez a bizottság vizsgálódhat, vagy egyáltalán kik lehetnek ennek a vizsgálódásnak a céljai, milyen szervezetek, egykori pártok és egyebek, ugyanis ez sem látjuk teljesen teljesnek. Egyrészt szeretnék itt utalni a 20. §-ra, amely arról beszél, hogy a bizottság az alábbi tevékenységet folytatja 1944. december 21. és 1990. május 2., tehát a két Országgyűlés közötti időszak átfogó elemzésével és a kommunista diktatúra működésének feltárásával összefüggésben.

Itt az szerepel, hogy a kommunista hatalom birtokosainak a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó személyes adatainak közzététele. Tehát kizárólag csak a kommunista hatalom birtokosairól beszélünk. Majd ezt követően van a 23. §, amely fel is sorol egy jó néhányat, a KISZ-t, a Kommunista Pártot, a Nemzeti Parasztpártot és a többi, amelyekkel kapcsolatban vizsgálatok folyhatnak.

De miért kizárólag csak eleve a kommunista hatalom birtokosairól beszélünk itt, államtitkár úr? Miért nem beszélünk a kommunista hatalommal együttműködő személyekről, akik lehetnek világi és egyházi személyek is, tegyük hozzá. Félreértés ne essék, nem az egyházat akarom ebbe a kérdésbe berántani, testületileg semmiképpen sem, de bizonyos egyházi személyek adott esetben, úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben érintettek, és vizsgálni lehet, sőt vannak köztük olyanok, akik a mai napig is egyházi szolgálatban állnak, illetve azok a nem egyházi vagy világi személyek, de a lényeg az, hogy ne csak a kommunista hatalom birtokosairól beszéljünk, mert azt a rendszert nemcsak azok működtették, akik a hatalmat birtokolták, hanem mások is.

Egy percet kérek még, elnök úr, és gyorsan befejezem.

És itt van a 23. §, amelyik felsorolja, hogy a bizottság - hivatkozva az előző paragrafusra - meghatározott feladata érdekében többek között vizsgálja a Munkásőrség, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, Ifjú Gárda, Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspártot. Ez a felsorolás sem teljes. Egyébként benne van a Szociáldemokrata Párt, nem teljesen világos, hogy miért Szociáldemokrata Pártként van benne, mert Szociáldemokrata Pártnak 1956-ban hívták (Dr. Schiffer András: Nem, 1945-ben.), államtitkár úr, azt megelőzően Magyar Szociáldemokrata Pártnak hívták, MSZDP-nek egyrészt, és ha már a szociáldemokraták bent vannak, akkor miért nincsen benne ebben a vizsgálatban a Nemzeti Parasztpárt? A Nemzeti Parasztpártot ugyanúgy kommunista aknamunkások működtették, ugyanúgy megvolt a kommunistáknak az ötödik hadoszlopa - hacsak másra nem, mint Erdei Ferencre utaljak, aki azt megelőzően a diktatúra egyik működtetője volt -, tehát ők is, azt hiszem, hogy beférnének ide, és van még több olyan kérdéskör is (Az elnök csenget.), amivel itt ezt a pontot módosítani lehetne.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu