HERMAN ISTVÁN ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megnyugvással tölt el, hogy az ellenzék az előterjesztett törvényjavaslatot a kifogásaik és észrevételeik mellett támogatandónak ítéli meg, és mind a két esetben a módosító indítvány támogatásáról biztosították az előterjesztőket. Annál is inkább öröm ez számunkra, mert világos és egyértelmű mindannyiunk számára, hogy a megváltozott munkaképességűeknek az életkörülményei e törvényjavaslattal mindenképpen előnyösen változnak. Örvendetes ez, és nagy tisztelettel kérem is, hogy szavazataikkal erősítsék meg, hiszen mind a két módosító indítvány ezt célozza.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés