MICHL JÓZSEF (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Azt gondolom, hogy ilyenkor, adventben, karácsony előtt nagyon sokan vannak úgy a világban, hogy az egész évben elmulasztott jótetteiket megpróbálják behozni a karácsony előtti napokban.

Engem nagyon megnyugtatott ez a válasz a tekintetben, hogy a kormánynak nincs szüksége arra, hogy most kapkodjon, az utolsó pillanatban karácsony előtt, hanem az egész éves tevékenysége jól példázza azt mindazok alapján, amit hallhattunk az államtitkár úrtól, hogy a kormány igenis komolyan veszi a leghátrányosabb helyzetben lévőket, a legnehezebb sorban élőket és azokat a fogyatékos polgártársainkat, akiknek az élete nagyon súlyos és nagyon nehéz körülmények között zajlik.

Én azt remélem és abban bízom, hogy mindaz, ami most itt elhangzott, a kétkedőket nagy részben meg tudta nyugtatni, és arról tudta meggyőzni, hogy van értelme ennek a munkának, és érdemes ezt így folytatni.

Köszönöm szépen. Elfogadom a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu