VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Több száz éve II. József császár a Habsburg Birodalom lótenyészet-fejlesztése érdekében Csekonics vértesszázados javaslata alapján jelölte ki lótenyésztési bázisul Mezőhegyes mai területét. Az elmúlt közel 230 év alatt a mezőhegyesi ménes, illetve a ménesbirtok 170 évig magyar koronabirtok volt, ezt követően állami tulajdon, amelyet vagy szétválasztottak ménesre vagy birtokra, vagy ismét összeszerveztek. A 2004 előtti privatizációval létrejött, és lett magántulajdon a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.
Mezőhegyes lakossága az elmúlt 230 év alatt nem ismerhette meg sem az egyéni, sem a családi gazdálkodást, hisz a föld nem lehetett magántulajdonban. A téeszesítés az '50-60-as évek elején Mezőhegyesen megbukott, még az állami presszió ellenére is. Az elmúlt években korszerű gazdaság jött létre, amely komoly sikereket ért el például a vetőmagtermesztés területén. A magántulajdonban lévő társaság jelenleg mintegy 420 főt foglalkoztat teljes munkaidőben, és a nyári idénymunkák során több mint ezer ember jut tisztes jövedelemhez.
Az elmúlt hetekben az NFA több mint 3 ezer hektár földterület 2016 év végétől érvényes bérleti jogát hirdette meg olyan területekre, amelyek a vetőmagtermesztés részei. Ezzel hosszú távon fogják ellehetetleníteni az eredményes gazdálkodást.
A mezőhegyesi vetőmagtermesztés és az ezt szakszerűen biztosító termőterület megtartása nemzetgazdasági és kiemelt élelmezésbiztonsági érdek. Czerván György államtitkár nemrégen azt nyilatkozta, hogy a jövőben még nagyobb védelmet kapnak a vetőmagtermesztők, ezért is érthetetlen ennek a sikeres ágazatnak az ellehetetlenítése, hiszen a térség ökológiai adottságai, vetőmag-termesztési és -feldolgozási tradíciója, tapasztalatai, logisztikai előnye az ország egyik legsikeresebb kukoricavetőmag-termesztőjévé tette a Ménesbirtok Zrt.-t.
Ha megvalósul az önök elképzelése, akkor a munkanélküliek száma több száz fővel nő, mintegy 1500 fővel növekszik a szociális rászorulók száma. (A Terembiztos Szolgálat tagjai levágják és elviszik a karzatra kifeszített molinót. - Az elnök csenget. - Moraj, derültség.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés