SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Józsa képviselő úr, sajnálom, hogy bekiabáltam, de most bekiabálás nélkül is elmondom a véleményemet ezzel kapcsolatban. Szóval, ne haragudjon, az, hogy most már eljutottunk odáig, hogy önök oktatnak ki minket arról, hogy a külhoni magyarság érdekében hogyan jó, és kell, lehet és szabad fellépni vagy hogyan nem - én azt hiszem, hogy önöknek itt sok mindenről nem kellene hogy ebben az Országgyűlésben beszéljenek, vagy legalábbis nem ildomos, az egyik a nemzeti érdekérvényesítés, főleg, ami az elszakított területek magyarságát érinti. Nem szorulunk rá az önök kioktatására, képviselő úr, Gaudi képviselőtársam most nincs már itt, hogy megvédje magát. Gaudi képviselő úr arról beszélt, hogy hogyan kellene és hogyan lehetne a nemzeti érdekeket érvényesíteni a Délvidék esetében, még akkor is, hogyha ez, valljuk be, nem is feltétlen szorosan kapcsolódott a tárgyalt javaslat témájához. Ettől függetlenül képviselőtársam álláspontját azért hadd védjem meg - ez az egyik.

A másik, és akkor kicsit fordítsuk visszájára: az meg önöknek, kedves kormánypárti képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy nem túlzottan hízelgő, hogyha azt a fajta kül- és nemzetpolitikát, amiről itt ma Németh Zsolt is tanúbizonyságot tett az Országgyűlésben, na most, hogyha ezt az MSZP elismeréssel illette, akkor komoly baj van. Ez sajnos megint a Jobbik álláspontját támasztja alá. Ma az Országgyűlésben, amikor egy felháborító esetről szólaltam fel, Délvidéken elbontottak egy Trianon-emlékművet, ebben kértem a magyar kormánynak a segítségét, Németh Zsolt államtitkár úr nem azoknak az oldalára állt, akik itt kárt szenvedtek, akik szerettek volna erről a nemzeti tragédiáról megemlékezni, hanem gyakorlatilag azoknak az oldalán foglalt állást, akik ezt az emlékműbontást támogatták. Ha ezt a politikát az MSZP dicséri, akkor én az önök helyében mélyen elgondolkodnék azon, kormánypárti képviselőtársaim, hogy jó úton járnak-e a nemzetpolitikájukkal.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu