BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Mindenekelőtt szeretném megköszönni Turi-Kovács Bélának a felszólalásával kapcsolatos elismerését, még akkor is, ha az Balczó Andrásnak szól. De ez már többször előfordult a parlamentben, a Fővárosi Közgyűlésben, és nem jelent hiúsági kérdést. Őt magamnál többre tartom, de országgyűlési képviselőséget ő nem vállal, tehát valóban velem kell beérni.

(12.30)

A tartalmi részről annyit hadd mondjak el, hogy talán félreértett, képviselő úr. Elsődlegesen nem az a kifogásunk, hogy adott esetben a szakmai részletes vita áttevődne a bizottságokba, például azzal a kiegészítéssel, hogy a bizottság nem tag képviselőnek is nyilván adott esetben szót adhat, hanem a döntéshozatal. Tehát az a kulcskérdés, hogy a módosító javaslatokról történő döntéshozatal nem ajánlás, hanem maga a jogalkotás kerül ezekbe a bizottságokba.

Azt is hadd tegyem hozzá, hogy kormányzati oldalról talán érthető - mondjuk így - a vasfegyelem nagyjából a szavazások során, bár nagyon sok olyan név szerinti fontos szavazás volt, amelyik esetében meg lehetett látni azt, hogy van ott is eltérő felfogás. A Jobbik esetében igen, sokszor előfordul, hogy a frakciónak van egy közös álláspontja, de valaki jelzi, igényli, valami kör számára fontos az, hogy ő másképp döntsön, és ezt például egy nemzeti jogvédő alapítvány képviselőjeként, aki jobbikos képviselő, azzal tudja kifejezni, hogy lehetősége van másképp szavazni, mint a frakció. Tehát nem lehet mindent, és a független képviselőkről még nem is beszéltem.

Az elsődleges kifogásunk nem a vitának az áthelyezése a bizottságokba, hanem a törvényalkotásból, döntéshozatalból kirekeszteni adott esetben a képviselők 70 százalékát, tehát erre utaltam.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu