DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen Balczó Zoltán alelnök úrnak, hogy tényleg egy ilyen nagy ívű felszólalással utat mutatott, irányt mutatott az országgyűlési törvény helyes alakítása tekintetében, amit sajnálatos módon a kormánypártok totálisan nem követnek.
Meg kell mondanom őszintén, szeretnék egy névsorolvasást tartani. Benyújtotta az országgyűlési törvény módosítását, amelyről most vitázunk, ha jól számolom (Gulyás Gergely: Hat!), hat képviselő. A hat előterjesztőből jelenleg itt ül - próbálok gondosan körbenézni - kettő, Gulyás Gergely és Cser-Palkovics András. Viszont a KDNP-től három előterjesztő is jegyzi ezt a javaslatot, Harrach Péter, Rétvári Bence és Rubovszky György, meghatározó személyiségei a KDNP-nek. De még Rogán Antal is jegyzi, sok-sok elfoglaltsága mellett nyilván erre is jutott ideje, hogy elmélyedjen az országgyűlési törvény módosításának rejtelmeiben, és az ellenzéki jogok totális korlátozásának irányába továbbmozdítsa társaival együtt a rendszert. Ugyanis - röviden összefoglalom, miről szól ez a javaslat, egyébként a 2., 5., 6., 7. pontokhoz szólok hozzá - ez a javaslat nem másról szól, mint a de facto, ténylegesen kiüresített parlamentarizmus de jure törvénybe iktatása; tehát az önök saját, parlamentarizmust pusztító gyakorlatának a törvénybe iktatása.
Szerintem biztosan döbbenten hallják itt fenn a karzaton azok a fiatalok, akik most nézik ezt a vitát, szinte nem is hisznek a fülüknek valószínűleg, de segítünk nekik, mert fel fogunk most idézni a felszólalásainkban néhány olyan örökbecsű részletet, ami arról szól, hogy itt megengedhetetlen önkény tombol a Házban három és fél éve. Előtte is tombolt ilyen, de meg kell mondanom őszintén, minden várakozást messze meghaladó módon zajlik itt ez. Többek között az, hogy lehetővé teszik ezt a bizonyos helyettesítést, ami egy döbbenet. Valóban, elmondta Szilágyi képviselőtársam, ilyen a világon sehol nincs (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy valaki megoldja, hogy valaki helyette dolgozzon. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés