DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor megpróbálok most egy-két olyan ajánlási ponttal kapcsolatban álláspontot elmondani, ami a kétperces vitasorozatban nem hangzott el, de úgy gondolom, hogy fontos és meghatározó jelentőségű.

A rendfenntartással kapcsolatos témakörben több módosító javaslat érkezett be, a 14-es, 15-ös, 16-os, 17-es. Ezekről szeretnék beszélni. Megmondom őszintén, nekem a legszimpatikusabb egy nagyon fontos alapelvet fogalmaz meg, a 17. ajánlási pont szerinti javaslat. Remélem, hogy Gulyás Gergely nem a vita lezárását próbálja kezdeményezni, a klotűr intézménye ismerős, de az a kétségbeesett kormánypártok szokásos eszköze, hogy a vitát megszüntessék, kiiktassák. Mindenesetre én addig is mondom gyorsan, hátha még el tudom mondani.

Tehát a 17-es javaslat a következőről szól: Schiffer András azt javasolja, hogy legyen a szükségesség és arányosság a fő alapelve a rendfenntartásnak. Próbáljuk már ezt az egész önkényes rendszert kiiktatni az életünkből, ahol egy csúnya nézés már lassan, egy magunk elé elmorgott mondat, egy felmutatott molinó egyszerűen most már folyamatosan, visszatérően bírságolási alapot szolgáltat! Ez tulajdonképpen olyan véleményekhez vezet, amit én most olvastam itt a kuruc.info nevezetű kiváló portálon a tegnapi felszólalásom kommentjei között, hogy igen, körülbelül az zajlott, hogy Borbély Lénárd elment a bizottsági elnökhöz panaszkodni, hogy Gaudi Tomika csúnyát mondott rám, akkor utána megbüntették, sarokba térdepeltették Gaudi-Nagy Tamást, s a többi. Tehát egy homokozónak nézik valóban tulajdonképpen, ezáltal homokozóvá, játszótérré alakul az Országház, és nem azáltal alakul így, hogy rendetlenség van, hogy itt markáns vélemények vannak. Bocsánat, ha ilyen határozottsággal, markánssággal álltak volna ki 1990-től kezdődően az itt ülő állítólagosan magyar képviselők a parlamentben, akkor nem rabolták volna szét az országot, meg lehetett volna akadályozni az elszámoltatás blokkolását, igenis ki lehetett volna űzni a hatalomból az egykori kommunista hatalom birtokosait, meg lehetett volna akadályozni azt, hogy az igazságtételt megfúrják. Most Sólyom László kifogásolja, hogy jaj, istenem, a könyvéről nem számolt be az MTI. Az a Sólyom László most az igazság bajnoka, aki az Alkotmánybíróság elnökeként személyesen felel azért, hogy a kárpótlás azzá silányult, amivé silányult, hogy a restitúció nem vált lehetővé, hogy a kommunista elitet nem zárták ki a hatalomból és nem zárták börtönbe. Tehát olyan keménységgel, mint ahogy a Jobbik fellépett, és ahogy elfoglaltuk a pulpitust, igen. Lehet, hogy nem volt elegáns dolog, de egy határozott, erős lépés volt, erőt kellett mutatni, meg kellett mutatni, mert nem adnak más mozgásteret az embereknek, nem adnak más lehetőséget az embereknek, mintsem hogy azt mondják, hogy kifejezzék: nem, nem, elég volt!

Azért itt rettenetesen komoly súlya van annak, hogy a rendfenntartás körében hogyan és milyen formában léphetnek fel a képviselőkkel szemben. Éppen ezért ez a 17-es javaslat nagyon jó, amikor azt mondja, hogy a véleménynyilvánítási szabadság által védett cselekmény csak abban az esetben korlátozható, ha elmaradása az ülés lefolytatását megakadályozná, súlyosan elnehezítené, illetve, mondom, a szükségesség és arányosság, tehát a cél elérésére kevésbé korlátozó intézkedést kell alkalmazni. Nagyon jó alapelvek ezek, én úgy gondolom, hogy ezt már a gyakorlatban is lehetne most alkalmazni. De nem alkalmazzák. Tehát ha lenne egy kicsi nyitottság önökben arra, hogy ne a hatalmaskodás, ne a véleményelfojtás vezesse önöket, hanem egy nagyvonalúság, tudják, hogy mennyire más lenne a megítélése a tevékenységüknek? Hát önmagában ettől még nagyobbak lennének a tetszésindexek. Nem kellene ilyen költséges rezsiháborút folytatni, hanem szépen, kulturált ülésvezetéssel, demokratikus vélemények megengedésével és nem tiltásával és elfojtásával szerintem nagyon-nagyon kellemes légkörű parlament lehetne. Persze nem az a feladat, hogy kellemes legyen itt a légkör, itt az a feladat, hogy mi ütközzünk, ha kell, a minket megválasztó választópolgárok legjobb akaratának érvényesítése érdekében. Tehát nem arról szól a parlament, hogy szeressük egymást, gyerekek, szó nincs róla, de nyilván a diplomáciai, hogy mondjam, az emberi kulturált érintkezés szabályait be kell tartani, és ezt szolgálná ez az alapelv, Schiffer András módosító javaslata. Ez egy nagyon komoly dolog lenne. Hozzáteszem, minden törvényi rendelkezésnek a végrehajtása a garanciája. Az, hogy képesek-e a levezető elnökök valóban mértéktartók lenni, elegánsak lenni, nagyvonalúak lenni, nem kicsinyesek, nem önkényeskedők, nem beszűkült tudatállapotúak, nem gyűlölködők, s a többi, s a többi; nem akarok konkrét eseteket és neveket idézni, mindannyian tudunk sok esetet felidézni.

Tehát rendfenntartás. A 14-15-ös javaslatok szintén ezt a témát feszegetik. Schiffer András ki kívánja venni a 49. § (4) bekezdés helyébe lépő rendelkezést, amely a kivezetés intézményéről szól, vagy pedig az ülésről történő kizárás lehetőségét és a tiszteletdíj csökkentését, ha a Ház tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsít. Itt megint azt mondom, mindennek az a titka, hogy egy határozott hangú, keményen fellépő, kicsit indulatos vagy nagyon indulatos ellenzéki képviselőt hogyan kezel a levezető elnök. Ha önkényt mutat vele szemben, ezáltal még jobban olajat önt a tűzre, akkor nyilván még radikálisabbá válik a válasz, míg ha bölcsen kezeli, és tulajdonképpen azt mondja, hogy jól van, mondja el, kicsit vegye vissza a hangvételt, de egyébként hallgassuk meg, hogy mit mond, az már egészen másként kezelné. De az, hogy itt önkényeskedés van, kizárják az ülésnapból vagy tiszteletdíjakat csökkentenek... Nem üt agyon a tiszteletdíj bárkit, gondolom, de hát mégiscsak, ha valaki tisztességesen végzi a munkáját és megdolgozott érte, és fel tud mutatni több tucat órányi felszólalást vagy több száz módosító javaslatot, nem úgy, mint Kubatov Gábor, aki, ha jól láttam a statisztikát, egyetlenegy plenáris ülési felszólalással nem tud büszkélkedni ebben a ciklusban, és egyetlenegy előterjesztést írt csak alá. Azért elnézést kérek, ez nem a választópolgárok hülyének nézése? Akkor Mark Twaint kell megint visszaidéznünk, igen, itt hülyítik az embereket, és mi arról próbáljuk meggyőzni az embereket, hogy sajnos őket hülyítik, és ne engedjék ezt.

A Ház rendjét mi sérti? Elmondok egy esetet. Tegnap volt egy látogatócsoportom, hat középkorú asszony és egy idősebb úr; vagy kettő úr volt, bocsánat, és öt asszony. Őket gyakorlatilag megkülönböztetett bánásmódban részesítette első pillanattól kezdve a házőrség, felvonult körülöttük tíz házőr, és folyamatosan fenyegetően kísérgették őket tomfával az oldalukon, majd amikor azt a súlyos rendsértést elkövették volna, hogy vécére szeretett volna menni némelyikük, akkor ezt megtiltották nekik. Bakos Emil gazdasági főigazgató-helyettes odajött, és közölte, hogy látogatócsoport tagja nem mehet vécére az Országházban, mert ez sérti az Országház rendjét. És az is sérti, ha én a Vadász-terembe meg szeretném őket hívni egy ebédre, mert az valószínűleg rettenetesen bántja az ott békésen falatozó képviselőket. Azért, mert a néppel találkoznak. Na most, szó szót követett, én még szerettem volna az alkotmányügyi bizottsági ülésre is bevinni őket, be is jöttek, utánunk eredt tíz házőr, a tomfáját gyakorlatilag majdnem hogy lóbálva, és utána fenyegetően közölték, hogy ha nem jönnek ki ezek a látogatók az ülésteremből, akkor kivezettetik őket. És ezek a szerencsétlen emberek, ezek a tisztességes magyar emberek egyszerűen meg voltak döbbenve, és nem értették, hogy mi zajlik. Utána pedig húsz házőr körbevett minket gyakorlatilag, és visszatartottak minket körülbelül fél óráig, se előre, se hátra. Kénytelen voltam felhívni Morvai Krisztina európai parlamenti képviselőt, akinek a brüsszeli látogatócsoportjához tartoztak ezek a vendégek, akiknek én megígértem annak idején, hogy meghívom őket a házba, és ő szólt kihangosított telefonnal az élősoros kordont álló házőrökhöz, hogy egy picit most már vegyenek vissza. Ugyanazt éltem át, mint 2006 környékén vagy 2006 után a budapesti utcákon a Gergényi és a Bene rendőreitől! Hát álljon már meg a menet! Mi zajlik itt? Meddig tűrjük még ezt? Hát a magyar polgárokat megilleti a jog, hogy bejöhessenek a karzatra. Milyen jó volt, amikor a vita elején itt volt egypár fiatal, és tényleg figyeltek, érdekes volt. Miért nem adjuk meg ezt a lehetőséget, miért bánunk így emberekkel? És utána lógó orral távozni kellett az épületből azért, mert fenyegetjük a házrendet meg egyebet.

(13.20)

Szóval, annyira irreálisan kiterjesztően értelmezik ezt a Ház tekintélyének a védelmét, hogy közben elfelejtik - a fától nem látják az erdőt -, hogy az sérti a Ház tekintélyét, ha így bánnak a magyar polgárokkal, vagy így bánnak a magyar képviselőkkel, akiket legitim módon választottak meg, közel egymillió ember választotta meg a nemzeti radikális frakció tagjait, és rendszeresen megengedik maguknak az olyan jellegű címkéző kitételeket, mint legutóbb például Nagy Andor, jelenleg Magyarország izraeli nagykövete, beleközölte a világba, a Szombat című havilapban, hogy a Jobbik antiszemita párt. Tehát hogy engedheti meg magának egy ember ezt, aki ráadásul Magyarország külképviseletein képviseli Magyarországot, nem is akárhol, az egyik stratégiainak nevezett partnernél? - ő fogalmazott így.

Tehát ezek a 14., 15. javaslatok nagyon jók; tartok attól, hogy ez hasonló sorsra fog kerülni, mint az összes ellenzéki módosító javaslat, de ezt kellett mondanunk.

Nagyon szimpatikus nekem a 20. pontban a sajtónyilvánosság garanciájáról szóló javaslat, amit Schiffer András terjesztett be, és a következőről szól: "A bizottság ülésén a sajtó képviselőinek részvételéhez szükséges feltételeket biztosítani kell." Ha erre nincs mód az (1) bekezdés szerint, akkor ezt pedig az 59. § szerint kell biztosítani. Látom, már fel is vetették azt, hogy túlterjeszkedés történt, nem házszabályszerű az előterjesztés, nehogy esetleg az történjen, hogy valóban a sajtó, ha komoly számban érdeklődik egy bizottsági ülés iránt, akkor azt véletlenül közölni lehessen a társadalommal.

Hozzáteszem, az Európai Parlament működése sok tekintetben nem nevezhető demokratikusnak, de van egy szimpatikus elem többek között, ez pedig az, hogy az összes bizottsági ülést élő közvetítéssel sugározzák. Bárki bármelyik európai parlamenti bizottsági ülést szépen élőben megtekinthet, erről felvétel készül, és ebből készülnek azok a felvételek, amelyek aztán a magyar médiában megjelennek. Egyedül Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő veszi a fáradságot komolyan magának, hogy ilyen jellegű anyagokat egyáltalán csináljon, tájékoztassa a hazai közvéleményt arról, hogy mit csinál ott. Deutsch Tamás például európai parlamenti képviselőként most a kuruc.info üldözésében látja megvalósítani politikai pályafutását. Nem fog sikerrel járni, ezt ezúton üzenjük neki.

Mindenesetre egy tény: biztosítani kell a bizottsági ülések nyilvánosságát. És megmondom őszintén, az a pökhendi, az a lekezelő, az a szemtelen, arrogáns hozzáállás, amit a kormánypárti képviselők tanúsítanak rendszeresen a munkájukat végző ellenzéki képviselőkkel szemben - tudják mit? -, érdekes módon megváltozna, amikor egy egész ország előtt ülve kellene olyan mondatokra ragadtatni magukat, hogy siessünk már, fejezzük már be, szétbeszélik az ülést, miért mondanak véleményeket az előzetes letartóztatásról és egyebekről, hát micsoda szemtelenkedés ez. Tehát gyakorlatilag, ha ez élő közvetítéssel lenne közvetítve... - nem egy nagy dolog ma már, ezt nálam sokkal jobban tudják itt a fiatalabb generációhoz tartozók, hogy egy-két kameraállással tökéletesen, minimális költségbefektetéssel meg lehetne oldani a közvetítést. És hozzáteszem, ez nemcsak azért lenne jó, mert preventív jelleggel az önkényeskedést kiszűrné, hanem tájékoztató hatása is lenne. Hozzáteszem, már csak azért is, mert ahogy Balczó Zoltán képviselőtársunk elmondta, döbbenetes dolog történik, tehát átkerül a törvényalkotásnak egy jelentős szelete a plenáris ülésről, eldugják a bizottságokba. És ezekben a bizottságokban fognak a részletes viták zajlani, a szavazások a módosító javaslatokról, és szépen az ismeretlenség homályába el lehet bújni, majd ki lehet adni egy sajtóközleményt, hogy igen, 16:2 arányban így és így alakult a döntés, ennyi, viszontlátásra. De az, hogy milyen viták voltak emögött, milyen érvek, milyen ellenérvek, milyen alternatívák jelentek meg, az már úgymond el fog veszni a homály ködében.

Ezt mi nem szeretnénk, mi szeretnénk az átláthatóságot növelni, és szeretnénk, hogyha a választópolgárokat felnőttnek néznék, szeretnénk, ha a választópolgárok kontrollja, ellenőrző hatalma érvényesülne. Ez az ellenőrző hatalom egyébként az Országgyűlés feladata is lenne, hát folyamatosan blokkolják évek óta azt, hogy az úgynevezett végrehajtást ellenőrző albizottságok érdemben működjenek a bizottságokban, rendszeresen akadályozzák azt, hogy az előző nyolc évet vizsgáló bizottságok működjenek. Például nálunk, az emberi jogi bizottságban nincs elnöke a végrehajtást ellenőrző albizottságnak, Szabó Timea lemondása vagy mandátummegszűnése vagy átigazolása óta. Nincs ellenzéki alelnöke az emberi jogi bizottságnak, ami egy botrány, önmagában egy botrány. Ha a brit alsóházban ilyen történne, ott ripityára törnék a berendezést. Egy kicsit komolytalan ez az egész így, nem, uraim, hölgyeim?

Úgyhogy ezek nagyon erős módosító javaslatok. Nyilván a legkönnyebb az, amit most tesznek, szépen beszélgetnek hátradőlve, jól érzik magukat - nehogy zavartassák egy picikét is magukat, kedves képviselőtársaim ott szemben. (Erdős Norbert: Figyelünk közben!) De semmi probléma, jön még kutyára dér. Mindenesetre ezek a javaslatok kijelölik a menetirányt a demokrácia megvédése és érvényesítése tekintetében. És hozzáteszem zárójelben, amikor Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila beszél együtt a demokrácia megvédéséről, akkor az embernek röhöghetnéke támad, vagy nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Egy biztos: ilyen hiteltelen emberek, mint ez a bukott baloldal egész társasága, ne próbálja már a demokráciát megvédeni, egyedül mi vagyunk demokratikusak ebben a parlamentben.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu