DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném a jegyzőkönyv kedvéért jelezni és az utókornak is, hogy jelenleg 77 százalékos többséget alkot a Jobbik-frakció az aktív vitában részt vevő parlamenti képviselők között. Ez egy jó jövőkép. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

A mai nap egy víziót is jelent egyben, tehát ajánlom figyelmébe minden választópolgárnak, hogy szokja ezt az érzést, mint ahogy most Ásotthalomban is Toroczkai László személyében is olyan képviselő (sic!) lett, aki nemzeti radikális gondolkodó, és ilyen szellemben fogja majd ott a közösség életét újrarendezni. (Nemény András felé fordulva:) Igen, látom, meg van lepődve MSZP-s képviselőtársam. Tessék szokni a gondolatot, jó? (Derültség a Jobbik padsoraiban.), tehát hogy ilyen arányban vagyunk jelen. Úgyhogy kellemetlen érzés, de meg lehet szokni. Ahogy mondta az egyik jelentős gondolkodónk, Wass Albert, hogy az igazság fáj, de meg lehet szokni...

Forrás: parlament.hu