SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A 7. ajánlási ponthoz szeretnék kapcsolódni, amit Balczó Zoltán már kifejtett, és ami arról szólna, hogy a képviselő jogait személyesen gyakorolja.
Miért lenne ez fontos? A helyettesítést mindenképpen el kellene felejteni, hiszen azért egyezzünk meg valamiben! Az országgyűlési képviselő munkája, hogy részt vegyen a bizottsági üléseken, a munkája, hogy részt vegyen a plenáris üléseken. Sajnos most is látszik, hogy munkaidőben mennyi képviselő van itt bent jelen pillanatban, és ami még fontosabb, hogy azzal, hogy ha helyettesítést lehet a bizottságokban gyakorolni, azzal újabb kiváltságot óhajtanak adni az országgyűlési képviselőknek, hiszen az országgyűlési képviselők az önkormányzati törvényben kimondják, hogy az önkormányzatokban nem lehet helyettesítést gyakorolni.
Az önkormányzatokban kötelező személyesen ott lenni az önkormányzati képviselőnek, akkor miért indokolt az, hogy ugyanezek az országgyűlési képviselők, akik az önkormányzatokban ezt megtiltják - egyébként nagyon helyesen -, azok itt saját maguknak felmentést adnak az alól, hogy munkaidőben, munkavégzés céljából beüljenek a bizottsági ülésekre. Egyetlenegy olyan munkahelyet nem ismerek ma Magyarországon, ahol a munkáját valaki úgy végezhetné el - munkaidőben -, hogy ő nem megy be, nem végez tevékenységet, majd helyette valaki helyettesítésként - mit tudom én! - majd esztergálni fog vagy bármit csinálni fog.
Uraim, ez egyszerűen nonszensz! Arra kérnénk önöket, vegyék figyelembe azt, hogy ha kitüntették a bizalmukkal önöket a választópolgárok, és a választópolgárok bizalmából önök bent lehetnek az Országgyűlésben, bent ülhetnek egy országgyűlési bizottságban, akkor kutya kötelessége egy országgyűlési képviselőnek a bizottsági munkában és a plenáris ülésen is részt venni a munkában, munkaidőben bent lenni a helyén.
Kérem, hogy támogassák ezt a módosító javaslatunkat. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(12.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés