DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is azon képviselők közé tartozom, akik nagyon sok e-mailt és üzenetet kaptak magyar polgároktól különböző címekkel, de végül is azon irányba hatóan, hogy meggyőzzenek arról, hogy ez a beruházás, ez a szerződés így, ebben a formában elfogadhatatlan és nem támogatható. Megmondom őszintén, hogy engem meggyőztek. (Dr. Schiffer András tapsol.)

Nemcsak velük konzultáltam, másokkal is, olyanokkal, akik végül is tényleg, ismerten is támogatják az atomreaktorok fejlesztését, hosszú távú koncepcióját, és azokkal is beszéltem, akik ennek ellenzői. Tehát ebből fakadóan megpróbáltam egy következtetést levonni.

Nyilván nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre, tehát azt nyilván el kell mondanunk mindjárt az elején, hogy egészen más mederben történhetett volna ez a vita, ha mondjuk, nem a kampány közepén, tehát ha kellő időben - elmondta már mindenki -, társadalmi felkészítéssel, vitával folyik a rákészülés egyáltalán arra, hogy kivel szerződjünk. Ott kellett volna kezdeni a kérdést, hogy kedves magyar polgártársak, nemzeti konzultációt hirdetünk arról, hogy hogyan oldjuk meg az ország jelenlegi ellátását az elkövetkezendő iksz évtizedben, és akkor beszélgessünk erről, tessék alternatívákat mondani. Valaki mondja, mondjuk, Oroszországot ezzel a megoldással, valaki említse, mondjuk, a szélenergiát, a napkollektoros megoldásokat, az azerbajdzsáni gázt vagy bármit, tehát különböző verziókat vegyünk végig. Nem történt meg.

Lett itt egy döntés, ez most így, egy kész helyzetként elénk került, és ezzel kell mit kezdenünk most itt képviselőként, nem tudunk változtatni azon. Helyesebben lehet változtatni, mert minden szerződést lehet módosítani, akár felmondani is, tehát nyilván senki ne gondolja, hogy ha most itt megszavazásra kerül ez az előterjesztés, akkor itt most örökre eldőlt a magyar energia jövője. Úgy gondolom, hogy ez tévedés, mint jogász is azt kell mondanom, hogy minden nemzetközi egyezmény, amely beruházási célú egyezmény, természetesen megfelelő feltételek fennforgása esetén felmondható, módosítható.

Én úgy gondolom, hogy ez nem egy pártügy, éppen ezért az egész nemzetünk fennmaradása szempontjából működő, ilyen jellegű stratégiai kérdésekben nem lehet, nem helyes, ha az ember ezt gyakorlatilag csak ebben a rendszerben értelmezi.

(23.00)

Megmondom őszintén, hogy a kormánypártok és az MSZP vitájában, vagy az összefogás, vagy nem tudom, milyen nevük van, jól összefogtak magukkal, ha jól látom, senki nincs most közülük itt éppen, Nyakó képviselőtársunk képviseli egyedül az összefogás hatalmas hadseregét, tehát róluk egyszerűen süt az, hogy pártpolitikai alapon ítélik meg a dolgot. Nem meggyőzőek. Hiába van olyan komoly szakértőjük, mint Józsa István, aki tényleg már hosszú évek óta elismerést aratott a nagy munkájával, és komoly bevételre is szert tett az általa, vele foglalkozó cég Paks-ügyben. Egyszerűen nem látjuk azt, nem villantják föl azokat, csak azt érezzük, hogy itt valamifajta nagy, dühödt ellenzés van, nem jó ez így, noha tudjuk, hogy 2009-ben még minden jó volt. Nem tetszik ez nekem, és nem látom azt, hogy egyfajta nemzetpolitikai felelősséggel állnának hozzá. Hozzáteszem, ezt azért a kormánypártok részéről se észlelem, hiszen ha ez így lenne, akkor lefolyt volna az a bizonyos előzetes társadalmi konzultáció, egyeztetés, amire egyébként Nyikos képviselőtársam is hivatkozik a jogalkotási törvény kapcsán.

Az Aranybullában biztosított ellenállási jog bizony mindenkit megillet, ráadásul az alaptörvény is ezt a szép, nemes hagyományt a jelenlegi rendszerünkbe emelte. Nézzünk csak oda, a felsőházban vagyunk, ott van a csodaszép jelenet, II. András királyunk kihirdeti az Aranybullát 1222-ben. Úgyhogy azért ez számomra irányadó.

Megmondom őszintén, hogy itt folyt nagyon komoly vita több forrásban, és számomra egyszerűen meggyőzőek azok az érvek, amelyek akár jogi érvek, hiszen ugye, ha megnézzük a szerződést, akkor azért az kiolvasható, egy meglehetősen sok bizonytalanság van ebben a jelenlegi konstrukcióban, például a finanszírozás oldaláról. Most nyilván nem ez az első, mondjuk, azért a jövőnk az első, a gyerekeink jövője az első. Tehát azt kell mondanom, hogy ha azon az áron kell atomreaktorhoz jutnunk vagy atomreaktort és ezt a kockázatos rendszert működtetnünk, hogy mit tudom én, most is minden helyiségben égjen hat villanykörte, és ehelyett csak egy villanykörte égjen, akkor bizony én azt mondom, hogy egy villanykörte égjen, és éljünk egy kicsit szerényebben, mert borzasztóan túlfogyaszt a társadalom mindenütt az úgynevezett felvilágosult Európában, Nyugaton.

De rövidítem a dolgot, figyelemmel arra, hogy nem tudjuk, hogy a kijelölt szervezet majd ki lesz, esetleg melyik oligarcha fog benne részt venni, milyen finanszírozás lesz.

A szerződés 9. pontja nem utal semmire, a később megkötendő megállapodásra utal. Összességében azt kell mondanom, ez az én véleményem, ezt hangsúlyozom, majd Balczó képviselőtársam fogja elmondani a frakció többségi álláspontját, én ezért nem tudom támogatni, úgyhogy én csak abban bízom, hogy valahogy mindenki fölül tud emelkedni a pártmeggyőződésen, és egy olyan felelős döntést tudunk hozni, ami a fenntarthatóság szempontját érvényesíti, és ez nem egy új függésbe taszítja az országot, hanem épp az, hogy az önrendelkezésünket ki tudjuk bontani ezáltal.

Köszönöm szépen. (Dr. Schiffer András tapsol.)

Forrás: parlament.hu