DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy tisztességes előterjesztésnek arra a kérdésre mindenképpen válaszolni kell, hogy mit, mikorra és mennyiért. Na, ez a három nem derül ki az önök előterjesztéséből, és mivel az előkészítő anyagokat tíz évre titkosították, így még csak előkészítő anyagokból sem ismerhetik meg a képviselők.
(15.50)
Tehát amikor azt mondom, hogy az MSZP nem atomellenes és nem oroszellenes, akkor kritizálom önöket, hogy szokásos fideszes módszerrel az utolsó pillanatban - a csütörtöki házbizottságon még nem tudták megmondani, hogy mi lesz az előterjesztés - terjesztik a Ház elé, és egy olyan kérdést, amely tényleg széles társadalmi támogatottságot kell hogy igényeljen, csak az alapján lehet egy ilyen döntést meghozni, amely 60-80 évre eldönti az ország energiapályáját, azt önök hazugságokra építve - amit Lázár János elmondott - olyan fals, torz, hibás energiaprognózisra építik, ami csak kudarcot jelenthet.
Önök le akarják hazudni a beruházás árát is. Kérem, ha nézik a sarokszámokat, ez kétszer annyiba kerül, mint amiről önök most tudnak. A jelenlegi Paksi Atomerőmű egy amortizálódott erőmű, jó állapotban van, még húsz évig mehet, de beruházási költség már nincs rajta, ezért tud olcsón termelni. Azt viszont, hogy a későbbiekben milyen áron tudna termelni egy új atomerőművi blokk, azt önök ügyesen elhallgatják, titokban tartják. Egyetértek azzal, aki azt mondta, hogy ez a vita megcsúfolása, mert ez nem is vita.
Arra, hogy nincs verseny: valóban, az oroszoknak versenyelőnyük van. Mikor profitál Magyarország abból, hogy van az oroszoknak versenyelőnye? Ha verseny van, mert akkor le kell menniük az árban a franciákhoz képest, a koreaiakhoz képest, az amerikaiakhoz képest. De ha nincs verseny, akkor Magyarország nem profitál ebből.
A következő a transzparencia. Önök egy szó erejéig beleírják, hogy transzparens módon fogja megversenyeztetni a résztvevőket a Roszatom. Kérem szépen, ez édeskevés. Hazugságban maradtak ebben is. E Ház falai között - nem ebben a teremben, az alsóházi teremben - Orbán Viktor miniszterelnök mondta 2013. február 11-én egy MSZP-s kérdésre, hogy verseny lesz. Ha verseny lenne, akkor lenne miről tárgyalni. Így viszont, hogy önök titkosítanak mindent, hogy nincs verseny, hogy puccsszerűen hozzák ide, a parlament elé, így nincs miről tárgyalni, sem a vitában nem veszünk részt, sem ezt az időkeretes tárgyalást nem támogatjuk.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés