KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy az már a Balczó Zoltán képviselőtársam, alelnök úr által elmondottakból is kiderült, a Jobbik nem szállt be abba a balliberális hisztériakeltésbe, amely a téma napvilágra kerülésekor beindult, és amely a mai napig is tart, olyan mértékeket öltve már, hogy egyes antinukleáris szervezetek konkrét levélcunamival árasztják el az országgyűlési képviselők postafiókját. S ahogy azt Vona Gábor elnök úr miniszterelnök úr napirend előtti felszólalására reagálva elmondta, valóban már odáig eljutottunk ebben az informatikai bűncselekmény határát súroló cselekményben, hogy már a képviselők a saját e-mail címükről kaptak levelet, amelyben arra ösztönözték önmagukat, hogy ne támogassák a bővítést, nyilvánvalóan egy informatikai visszaélés következményeként. Tehát semmilyen eszköz sem drága a balliberális pártoknak és a mögöttük álló civil szervezeteknek, amelyek minden eszközzel próbálják megakadályozni az atomerőmű bővítését és az emögött álló folyamatokat. Azt hiszem, hogy egyetlen felelős ellenzéki pártként a Jobbik Magyarországért Mozgalom az, amelyik most is a nemzetstratégiai érdekeket helyezi előtérbe, a nemzet érdekeit, és azt mondja, hogy mind nemzetgazdaságilag, mind külpolitikailag és fenntarthatósági szempontból is szükség van a Paksi Atomerőmű bővítésére.
Miért mondom azt, hogy fenntarthatósági szempontból is szükség van erre? Azért, mert mást sem hallunk, mint hogy kiváltható lenne különböző energiahatékonysági, megújulóenergiaforrás-ösztönzési pályázatokkal és módszerekkel. Mi ezt jelen pillanatban nem látjuk megalapozottnak. Itt van a kezemben a Paksi Atomerőmű 2013-as termelési adatait tartalmazó táblázat, ami az atomerőmű saját újságjából származik, tehát hivatalos helyről. Ez azt mondja, hogy 15 ezer gigawattóra volt az éves megtermelt villamos energia mennyisége, amely a bruttó hazai termelés több mint 50 százalékát, 50,7 százalékát adta a bruttó hazai felhasználásnak, tehát amiben az import is benne van, viszont a 36,4 százalékát. Ha ez a mennyiség kiesne, ezt kellene valamilyen más úton-módon pótolni. Azért nem is energiamennyiségről, nem is villamosenergia-mennyiségről van szó, lássuk be, tisztelt képviselőtársaim.
És milyen megújuló energiaforrások jöhetnének szóba ennek pótlására? Nyilvánvalóan - ez is elhangzott már - a szél-, a napenergia, a geotermikus energia és talán a biomassza jöhetne még szóba mint alternatív megújuló energiaforrás, ugyanis a zöldszervezetek, amelyek az atomenergia kiváltását követelik, a vízenergiát mint megújuló energiaforrást ugyanúgy nem hajlandók elfogadni fenntarthatósági szempontból, mint ahogy az atomenergiát sem fogadják el.
(20.10)
Azt mondják, hogy Németországban az energia 50 százalékát megújuló forrásokból állítják elő, csak közben arról feledkeznek meg, hogy igen, de nagyrészt vízenergia segítségével, hiszen Németország nem rettent meg a vízenergia alkalmazásától, vízerőműveket épített a Dunán és a többi folyóján is. Erre szokták azt mondani, de hát síkvidéki ország vagyunk, nyilván azok, akik nem értenek hozzá, és nem tudják, hogy a Dunán valamennyi vízerőmű a kisesésű erőművek közé tartozik, így igazából a megtermelhető áram mennyiségét nemcsak a folyó esése, hanem a vízhozama is meghatározza. Nyilvánvaló, hogy lehetne gazdaságosan - és erre vannak példák is - energiát termelni, de Magyarországnak, mint tudjuk, nem is elsősorban ezért van szüksége ezekre a létesítményekre, hanem a súlyosan negatív vízháztartás javítása céljából. Azonban most az atomerőmű bővítéséről szóló nemzetközi egyezmény ratifikálásáról szóló törvényjavaslat van napirenden, úgyhogy a vízenergiáról csak egy kis kitérőként ennyit szerettem volna elmondani.
De azt láthatjuk a többi energiaforrás esetén is, akár szélenergiáról vagy napenergiáról beszélünk, hogy azok ingadozó teljesítménye miatt jelen pillanatban is a kelet-közép-európai villamosenergia-rendszer súlyos válságban van, és időnként bizony nagy terheléseknek van kitéve, amiért a Németországból érkező és "agyontámogatott" megtermelt megújulóenergia-mennyiséget igyekeznek eljuttatni sokszor saját tartományaikban az európai vezetékeken keresztül, és ez súlyos problémákat okoz, hiszen a kiszabályozáshoz nem állnak rendelkezésre a megfelelő kapacitások, ezért ha túlzottan nagy mennyiség keletkezik, és éppen nincsenek felhasználási csúcsok, akkor nem tudunk mit kezdeni ezzel az energiamennyiséggel. Ugyanis a kiszabályozáshoz szükséges jelenleg egyetlen valós, hathatós megoldásnak számító szivattyús tározós erőműveket szintén nem támogatják vagy ellenzik azok a zöldszervezetek, amelyek szeretnék kiváltani az atomenergiát. Így hát nem is tudom, mi is maradhatna, hiszen ha nem szivattyús tározós erőművekkel tároljuk ezt az energiát, akkor akkumulátorokkal kellene ezt a mennyiséget betárolni. Nyilvánvaló, képtelenség, vagy ha nem is volna képtelenség és le lehetne gyártani ezt a mennyiségű akkumulátort, mert miért ne lehetne, abban az esetben is ez olyan súlyos környezeti terhelést okozna, és olyan energiamennyiség szükségeltetne hozzá, hogy összességében már az energiaszaldó is negatív lenne, én azt gondolom. Mint ahogy a napelemeknél is ez a helyzet, hiszen a napelemek legyártásához is súlyos energiamennyiség kell, és súlyos környezetkárosítással is jár ezeknek a napelemeknek a hulladékkénti kezelése is. Tehát ha a teljes életciklust nézzük, egyáltalán nem biztos, hogy környezetbarátabb vagy energiaszempontból hatékonyabb, mint az atomenergia. Tehát összességében elmondható, hogy megújuló energiaforrásokkal jelen pillanatban a mi számításaink és a mi elképzelésünk szerint nem kiváltható a Paksi Atomerőmű bővítése.
Elhangzott Balczó Zoltán képviselőtársamtól egy számítás vagy arra való utalás, engedjék meg, hogy erre én is utaljak. Nyilván Vértes András nem nevezhető a Jobbik háttérszakértőjének, azért vettük elő az ő adatait, mert más adat igazából nem állt rendelkezésünkre. Azt mondta, hogy éves szinten 100 milliárd tőke- és 100 milliárd kamatköltség terheli a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban a magyar költségvetést, illetve ezt a beruházást. Ha ezt a 200 milliárd forintot leosztjuk a 2400 megawatt által várhatóan megtermelt 19 ezer gigawattórányi áramra, akkor az jön ki, hogy 1 kilowattóra áram tőke- és kamatköltsége körülbelül 10 forintnak megfelelő összeg. Ha most ehhez még hozzávesszük azt, hogy a jelenlegi paksi blokkok mindenféle kötöttség nélkül már körülbelül 10-12 forintért termelnek meg egy kilowattóra áramot - semmiféle adósságteher, ugye, már ezeket nem terheli -, akkor összességében kijön egy körülbelül 20 forintos nagyságrendű kilowattóraár, ami azonban valószínűleg még ennél is kevesebb lesz, hiszen az új blokkok új technológiával fajlagosan nyilván jóval gazdaságosabban, kisebb költséggel üzemeltethetők. Tehát ez azt jelenti, hogy már az első harminc évben - ugye, hatvan évre tervezik körülbelül ezeknek a blokkoknak az élettartamát - gazdaságosan, piacképesen termelheti meg az energiát. Nem is beszélve a kölcsön visszafizetése utáni időszakról, a működés másik feléről, amikor teljes egészében nyereségesen és a lehető legolcsóbb módon termeli meg az energiát.
Természetes, hogy a radioaktív hulladékoktól való félelem ott él az emberekben, de egyrészt már kísérletek folynak, és kísérleti üzem működik is a radioaktív hulladékok újrahasznosítására, reprocesszálására, hogy ha jók az értesüléseim, ugye, ez is Oroszországban, és ha ez megvalósul, akkor nyilvánvalóan sokkal kisebb lesz az a nagy aktivitású hulladékmennyiség, amit elhelyezni szükséges különböző földfelszín alatti tározó létesítményekben. Ezt leszámítva az atomenergia egy tiszta energiának tekinthető. Nyilvánvaló, hogy nincs olyan technológia, amelynek ne lenne szén-dioxid-kibocsátása, de összehasonlításban mindig jóval alacsonyabb a teljes életciklusra vetített szén-dioxid-kibocsátása, mint bármilyen más energiaforrásnak. És ez igaz a megújuló energiaforrásokra, hiszen összességében azok sem jelentenek üvegházhatású gázkibocsátás szempontjából jelentős javulást. Úgyhogy fenntarthatósági szempontok is indokolják - ahogy az elején is elmondtam - a Paksi Atomerőmű bővítését.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Mi is azt szeretnénk, hogy ha abban az időszakban, amikor az új blokkok élettartama lejár, addigra eljutnánk odáig, hogy már nem lenne szüksége Magyarországnak az atomenergiára, és kizárólag zöld-, megújuló energiákból el tudnánk látni az ország igényeit. Ehhez azonban egy többéves vagy több évtizedes intenzív energiahatékonysági program szükséges, amely nemcsak az épületek szigetelését jelenti, mert ez csak egy félmegoldás, hanem teljes épületgépészeti korszerűsítést és helyi, épületi szinten a megújuló energiák, tehát a nap- és földhő helyi szintű és főleg fűtésre és nem áramtermelésre történő hasznosítását, hiszen ezt lehet gazdaságosan megvalósítani. Hogyha ezek az épületek egyre kevesebbet igényelnek, és a közlekedés korszerűsítése is megvalósul, akkor akár 30-40 százalékkal is csökkenthető Magyarország energiafelhasználása, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, ahogy a technika, a civilizáció fejlődik, egy fokozatos energiafelhasználás-növekménnyel is számolni kell, összességében mégis csökkenthető ez az energiamennyiség, és így már van arra esély a technológiák fejlődésével, hogy megvalósuljon az, hogy Magyarországon tiszta, környezetbarát energiákból lehessen az ország energiaigényét fedezni. Addig is azonban mi az atomerőmű bővítését teljes egészében egy biztonságos, fenntarthatósági szempontból is megfelelő megoldásnak tartjuk az ország számára.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés