DR. PUSKÁS IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita nagyszerű és szükséges dolog is, viszont a vitának megvan az a kellemetlen velejárója, hogy olykor-olykor fontos és kevésbé fontos dolgok összesimulnak és már-már az sem biztos, hogy a vita figyelője, hallgatója egészen egyértelműen el tud igazodni abban, hogy mi az, ami fontos ebben a kérdésben, és mi az, ami mellékes, ne adj' isten, mi az, ami egy őszinte álláspont, és mi az, ami felvett álláspont.

(19.30)

Ebben a vitában, azt gondolom, ez egy meglehetősen fontos kérdés, és talán azért is érdemes, hogyha megpróbálunk rendet vágni ebben a kérdésben, és ha megpróbálunk olyan kérdéseket feltenni, amelyekre adott válaszokkal világossá válik, hogy mi az, amiről itt most beszélünk, miről szeretnénk dönteni, és kinek miért fontos ez.

Az első rátekintésre úgy nézhet ki, minthogyha ebben a kérdésben, a Paksi Atomerőmű megújításának a kérdésében, az e mögött álló nemzetközi egyezmény törvénybe iktatásának kérdésében egymásnak feszülne ellenzéki és kormánypárti oldal, minthogyha ezek az álláspontok már sok-sok éve így stagnáltak volna, és a felek beásták magukat ezekbe a lövészárkokba, miközben, hogyha a valóságot próbáljuk megvizsgálni, akkor tudjuk jól, sokszor elhangzott, de érdemes hangsúlyozni, hogy valójában a 7 fős LMP-frakció az, amely valóban egy olyan elvi álláspontot képvisel a parlamentben, amely szembehelyezkedik a másik állásponttal. Az ő elvi álláspontjuk már ugyancsak elhangzott, de érdemes hangsúlyozni: önmagában az atomenergiával mennek szembe, sokkal inkább valami másfajta energiaforrást szeretnének. Ez egyrészről persze szimpatikus, talán még egyszer majd népszerű is, de nyilvánvalóan az ország vezetői, irányítói, a parlament számára érdemes mérlegelni, hogy mikor milyen álláspont az, amely kivitelezhető, amely adott esetben az ország érdekeit szolgálja. És természetesen esetleg most úgy tűnhet, minthogyha a baloldali ellenzék is a jelenlegi előterjesztés ellenzője volna, ennek megfelelően igyekeznek fülénél-farkánál előrángatott érveket is találni arra, hogy magukat ebben a színben feltüntessék, miközben számos alkalommal hangsúlyoztuk, hogy szó nincs erről, hiszen elmondhatjuk, évtizedek óta egyértelműen az az álláspontja a baloldalnak, hogy szükség volt a Paksi Atomerőműre, szükség van, és a Paksi Atomerőmű megújítása vagy más szóhasználattal a Paksi Atomerőmű fejlesztése is egyértelműen az ő álláspontjukkal egyezett, hiszen 2010 előtt, a kormányzásuk időszakában számos olyan kormányzati döntés született, az a bizonyos 2009-es parlamenti döntés is, mondhatni azt, hogy teljes egyöntetűséggel született meg, amely arról szólt, hogy a Paksi Atomerőmű bővítése Magyarország érdekeit szolgálja.

Az is elhangzott már ebben a Házban a mai napon, hogy a baloldalnak azok az emblematikus vezetői, akik korábban akár kormányfőként, mint Bajnai Gordon, álltak az ország élén, vagy most a miniszterelnök-jelöltként feltűnő Mesterházy Attila is még 2010-ben is és az azt követő években is többször kiálltak amellett, hogy a Paksi Atomerőmű bővítése szükséges az ország számára. Tehát nyilvánvalóan most valóban ez az ellenző álláspont nem szól másról, mint hogy két hónap múlva Magyarországon választások lesznek, és nyilvánvalóan ez egy olyan téma, amelyben érdemes a kormánnyal szembehelyezkedni. Úgy gondolják, hogy azt a jelentős hátrányt, amit vélhetően pillanatnyilag elszenvednek ebben a versenyben, ezt a hátrányt nem lehet ledolgozni úgy, hogy azt mondjuk, mi is ezt gondoltuk eddig, most is ezt gondoljuk, támogatjuk ezt az álláspontot, hiszen ezzel nyilvánvalóan ebben a versenyben nem lehet a felzárkózást célként kitűzni ezzel a magatartással. Ezért vannak ezek a fülénél-farkánál előrángatott érvek, amelyek elsősorban formai kifogásokat támasztanak, hogy hogyan nyújtotta be a kormány, hogyan tárgyalt a kormány, mennyi idő volt az előkészítésre, mennyi idő volt a felkészülésre. Ezek általában azok az érvek, amikor az ellenzéknek valójában nincs tartalmi, érdemi mondanivalója, nincs tartalmi, érdemi ellenvetése, de mégiscsak ki kell fejezni az ellenzékiséget, ki kell fejezni azt, hogy ő ezt a dolgot nem tudja támogatni, és ezek az érvek jönnek elő.

De tegyük fel ebben a vitában, azt gondolom, a valóságos kérdéseket, és akkor próbáljunk azért mégiscsak rendet vágni ebben a kérdésben, hogy miért születik ez a döntés, és ez miért szolgálja az ország érdekeit.

Először is, mi az a megoldandó kérdés, mi az a kihívás, amelyre választ kell keresnünk? Ez a kihívás nyilvánvalóan az energiaigény, a gazdaság, a háztartások energiaigénye. Kétségtelen, a világ elég régóta úgy működik, hogy az energiaszükséglet nem csökken, hanem az energiaszükséglet a társadalom számára egyre növekszik, következésképpen nem egyszerűen csak az a kérdés, hogy mi történik majd akkor, ha a Paksi Atomerőmű ma működő négy blokkja leáll 2032 és 2037 között, ami, tudjuk, azt jelenti, hogy Magyarország energiaszükségletének ma is nagyon jelentős hányadát teljesíti, szolgálja - mi történik akkor? Nyilvánvalóan, ahogy utalást tett erre Balla Mihály úr is, ebben az esetben Magyarországnak valamilyen módon ezt a kieső energiamennyiséget pótolnia kell. Ezt megteheti úgy, hogy megvásárolja külföldi szolgáltatóktól. Nyilvánvalóan ezzel Magyarország kitettségét, függőségét növeli, ebben az esetben Magyarország kiszolgáltatottá válik, még inkább kiszolgáltatottá válik, vagy pedig olyan energiaforráshoz jut, olyan energiafejlesztéssel él, amely ezt a kieső mennyiséget, vagy ahogy utaltam rá, az energiaszükséglet általában nem csökken, hanem növekszik, tehát feltételezhetjük és joggal jelezzük előre, hogy arra az időszakra egyébként Magyarországon az energiafogyasztás, az energiaszükséglet nagyobb lesz, mint ma, ebből következően nemhogy egyszerűen azt a kieső mennyiséget kell pótolni, hanem annál nagyobb mennyiséget kell szolgáltatni. Ez tehát az a kihívás, amelyre Magyarországnak választ kell, választ kellett adnia, és nyilvánvalóan ezért van az a folyamat, amelyről itt már sokszor beszéltünk, amelynek különböző állomásai vannak, olyan állomásai, amelyek legitimitása valóban megkérdőjelezhető volt, azok a fajta paktumok, amelyek 2007-ben és 2008-ban a Gyurcsány-kormány idejében voltak, amelyeknek nem volt parlamenti felhatalmazásuk, és az a stációja, amely 2009-ben egy nagy parlamenti egyetértésben nyilvánult meg, és ennek a következő stációi az az energiastratégia, amelyet elfogadott a parlament, és nyilvánvalóan az a nemzetközi egyezmény, amely ma itt van előttünk, merthogy erre a kihívásra a kormány az előző évek, mondhatni, évtizedek logikus folytatásaként azt a választ kívánja adni, hogy Magyarországon az atomenergia, az atomerőmű megújítása az, amely erre a kérdésre választ ad.

Fontos hangsúlyozni, hogy itt most valóban az a kérdés, hogy bővítésről van szó, vagy éppenséggel a kapacitás megújításáról van szó. Nyilvánvalóan a dolog ritkán szokott úgy működni, különösen egy atomerőmű beruházása kapcsán, hogy december 31-én még működik Pakson az 1-es, 2-es, 3-as meg a 4-es blokk, január 1-jén pedig már az 5-ös meg a 6-os ki fogja ezt váltani. Valószínűleg mindenki feltételezi, hogy ez nehezen volna megszerkeszthető, már csak azért is, mert tudjuk, hogy ezek a blokkok, a ma még működő blokkok sem egy időben kezdték el a működésüket, következésképpen ezeknek a blokkoknak a kivonása sem egyetlen időpillanatban történik, tehát nyilvánvalóan az országnak az a stratégiai igénye, az a stratégiai érdeke, hogy ez a fajta fejlesztés megelőzze azt, hogy ezeknek a blokkoknak az időbeli leállása megtörténjen. Tehát valóban lesz olyan időpillanat, ez években mérhető, amikor ez a kapacitás több lesz, azt is mondhatjuk, ez a kapacitás megduplázódik, de vélhetően ezeknek a blokkoknak a leállásával, az 1-4-es blokkok leállásával ez a kapacitás valójában csak egy megújításnak mondható. Tehát ezért is érdemes ezeket a fogalmakat tisztázni, mert nyilvánvalóan ebbe is bele lehet kapaszkodni és bizonyos érveket mondani vagy esetleg valakinek a szavahihetőségét megkérdőjelezni.

Nos, tehát ez volt a kihívás, a válasz pedig nem egy újszerű, nemcsak egyszerűen a parlament, a korábbi ciklusban itt létező parlament tevékenységének a folytatása, az akaratának a folytatása, hanem érdemes tisztázni a Ház falain belül, hogy a társadalom elfogadottságát is, a társadalmi elfogadottságot is mögé lehet ennek a dolognak állítani, hiszen amióta létezik Magyarországon az atomerőmű, azóta nyilvánvalóan mérik az elfogadottságát, mérik azt, hogy az emberek mennyire bíznak meg az atomerőműben, mennyire tekintik azt biztonságosnak, mennyire fogadják el az atomenergiának ezt a békés hasznosítását energiaforrásként. Ezek a mérések azt mutatják, hogy a magyar társadalom többsége biztonságosnak tekinti a Paksi Atomerőművet, ami, ugye, megalapozott, hiszen egyrészt a működése ezt a biztonságérzetet alátámasztja, másrészt pedig mindazok a nemzetközi vizsgálatok, amelyek mérlegre tették a Paksi Atomerőművet, azt igazolták, hogy a világ legbiztonságosabb erőművei közé tartozik a Paksi Atomerőmű.

(19.40)

Ezért is van társadalmi elfogadottsága. Ezért van nyilvánvalóan Magyarországon alapvetően az atomenergiának nagyon komoly társadalmi elfogadottsága.

Tehát érdemes azt is nem mellékesen megjegyezni, hogy amikor ilyenfajta nemzetközi szerződésről tárgyalunk, akkor nem a társadalom ellenében tesszük ezt, nem valamiféle olyan dologról van szó, amikor azt mondjuk, hogy az emberek gondolnak valamit, de ezt ők rosszul gondolják, mert egyébként az a helyes, hogy atomerőművet megújítunk, hanem azt mondhatjuk, hogy nemcsak a parlamenti állásfoglalások voltak eddig egyértelműen mellette ennek a fejlesztésnek, hanem egyértelműen a társadalom többségének is az elfogadottságát, támogatását elnyerte korábban is és elnyeri ma is.

Milyen következményekkel jár ez a fejlesztés Magyarországra nézve? Milyen energetikai következményekkel, milyen gazdasági következményekkel jár, milyen társadalompolitikai következményekkel jár? Nyilvánvalóan a Paksi Atomerőműnek a megújítása azt jelenti, hogy Magyarország energiafüggősége nem növekszik, hanem csökken, hiszen - ahogy erről szó volt - nyilvánvalóan egyrészt a párhuzamosan működő időszakban, amikor hat blokk fog működni Pakson, akkor egy olyan kapacitás áll Magyarország rendelkezésére, amelyből az energiaszükségletének egy nagyon jelentős hányadát tudja fedezni, ami egyértelműen az ország energiafüggetlenségét erősíti, ami, azt is mondhatjuk, joggal mondhatjuk, hogy nemzetstratégiai kérdés. Magyarországnak a függetlenségét, biztonságát szolgálja mindez.

Milyen gazdaságpolitikai következményei lesznek ennek a fejlesztésnek? Egyrészt az építés során egy nagyon komoly injekciót ad a magyar gazdaságnak, hiszen az a 40 százalékos részvétel, amellyel az építésben magyar vállalkozások részt vehetnek - ahogy a számok már elhangzottak -, önmagukban is rendkívül imponálóak. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok vállalkozásnak nagyon komoly lehetőséget biztosítanak a magyar piacon, nagyon sok embernek fog ez munkalehetőséget teremteni, és ami nem mellékes össztársadalmi szempontból, hogy komoly bevétele támad ezáltal a magyar költségvetésnek, és komoly gazdasági növekedést jelent az ország számára. Mint ahogy nyilvánvalóan ezeknek a blokkoknak a megépülése után is ez a gazdasági növekedés folyamatosan tetten érhető, ez a magyar gazdaságban a hatását továbbra is ki fogja fejteni, következésképpen ez a fajta beruházás, nem véletlenül mondjuk, hogy ez a, mondhatni, utolsó száz évnek biztosan a legnagyobb magyar fejlesztése, ennek a gazdasági hatása rendkívül kedvező lesz a magyar vállalkozói szférára, a magyar foglalkoztatás ügyére és a költségvetés helyzetére.

És ebből érdemes azt a megállapítást is megtenni, hogy az az aggodalom, valljuk be őszintén, politikai megfontolású aggodalom, miszerint ez a magyar államadósság növekedését fogja eredményezni, ez egyrészt azok részéről, akik katasztrofális adósságba kergették Magyarországot, itt a baloldal megduplázta gyakorlatilag Magyarország államadósságának a mértékét a nyolcéves kormányzása alatt, tehát részükről eléggé hiteltelen ez az érvelés, másrészről viszont nem is megalapozott, hiszen nyilvánvalóan az a fajta lehívási mód, ahogyan ez történhet a fejlesztés előrehaladása által, ez elporlasztja ennek a mértékét, másrészről pedig az a gazdasági növekedés, amellyel joggal számolhatunk, ellensúlyozza ennek a mértékét, és kimondhatjuk, hogy az államadósság ezen fejlesztés kapcsán, ezen fejlesztés alatt is folyamatosan csökkenni fog. Ez a megállapítás joggal megtehető.

Arról nem is beszélve, hogy valóban ez nem egy olyan hitelfelvétel, mint a szocialisták által történt IMF-hitel, ami gyakorlatilag úgy került be az országba, hogy észre sem vettük, semmi nyoma nem maradt, itt nyilvánvalóan egy olyan erőműnek a megépítését szolgálja, amely 60 éven keresztül szolgálja az ország érdekeit.

Nos tehát, nyilvánvalóan a gazdaságpolitikai hatása egyértelmű, és azért szóljunk egyetlen gondolattal a társadalompolitikai hatásáról is. Amikor arról beszélünk, hogy Magyarország érdeke az, a magyar emberek érdeke az, hogy olcsóbban jussanak az energiaforrásokhoz, ennek érdekében tesszük most már a harmadik rezsicsökkentést, ennek a fenntarthatósága nyilvánvalóan akkor megalapozott, akkor bízhatunk ebben, ha olcsón tudjuk előállítani az energiát, és az atomenergia még mindig a legolcsóbb energiaforrások közé tartozik. Ezt a két számot érdemes mondani: Pakson 12 forint egységnyi energia előállítása, a zöldenergia pedig 35 forint. Tehát ha ezt a két számot összevetjük, eléggé egyértelmű a különbség. De szólhatnánk más energiaforrások kapcsán is ezekről a számokról.

Tehát amikor arról beszélünk, hogy a Paksi Atomerőműnek a megújítása szükséges, akkor ennek kapcsán arról is beszélünk, hogy a rezsicsökkentés fenntartható, a rezsicsökkentés folytatható, mert egy olcsó energiaforrásnak a megteremtése válik ezzel lehetővé.

Nos tehát, tisztelt Ház, azt tudom mondani, hogy Magyarország érdekeit szolgálja az a nemzetközi szerződés, amely most előttünk van. Ez energiabiztonságunkat szolgálja, gazdasági növekedést szolgál, foglalkoztatásnövekedést szolgál, és Magyarországon az olcsó energiához való jutásnak a lehetőségét szolgálja. Ezért támogatjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu