KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a részletes vitához visszatérjünk. A 2. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, a népszavazás kezdeményezésével kapcsolatos ajánlási pontról van szó.

A fenntartható fejlődés bizottságának ülésén is elmondtam már a mai nap folyamán, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem zárkózik el ettől a kezdeményezéstől, sőt támogattam jómagam is a bizottsági ülésen Jávor Benedek képviselőtársamnak ezt a kezdeményezését, mégpedig azért, mert azt gondoljuk, hogy egy objektív és választási kampányon kívüli politika által kevésbé áthiszterizált tájékoztatási folyamat során lehetőség volna arra, hogy az emberek meglássák, valójában az ő számukra az atomenergia békés célú használata inkább pozitív avagy negatív következményekkel jár-e, és hogy ők el tudják dönteni saját maguk, hogy ezt alkalmazni kívánják-e a saját életükben, illetve Magyarországon, avagy nem kívánják alkalmazni, és annak fokozatos kivonása mellett, amit az LMP követel, megszabadulnának ettől az energiaforrástól.

Azt gondoljuk, egyébként nyilván megvan ebben a saját álláspontunk, hogy a társadalom józan többsége támogatja az atomenergia használatát, hiszen belátja, hogy erre az erőműre mint alapkapacitásra Magyarország energiarendszerében a következő évtizedekben még egészen biztosan szükség van. Hogy ennek az-e az oka, amit Szél Bernadett képviselőtársam elmondott, hogy az elmúlt évtizedekben nem fektettek elég energiát az ezt kiváltó zöldenergiák felfuttatására vagy a technológiák olyan szintre hozására, hogy ezek gazdaságosan kiválthatók legyenek, akkor azt mondom, lehet, hogy ez az oka, lehet, hogy teljesen más az oka, lehet, hogy az az oka, hogy az atomenergia továbbra is egy olyan versenyképes és egy tiszta technológia - a tisztát majd mindjárt el is magyarázom, mielőtt még felháborodást váltana ki -, amely a következő évtizedekben igenis joggal van jelen Magyarországon, és nem kell tőle félni, nem kell tőle tartani.

A tiszta energia kifejezést nyilvánvalóan most itt a klímavédelmi szempontból üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából értem, hiszen tudjuk, hogy működése során minimális üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, a teljes életciklusát tekintve sem jár többel, mint bármely megújuló energiaforrás, hiszen jól tudjuk, hogy ezeknek is van az éghajlatváltozásra hatásuk. Úgyhogy azt gondolom, támogatná a magyar lakosság többsége az atomerőmű kapacitásának fenntartását, amely az új blokkok megépítésében rejlik. Tudniillik manapság a médiában - ugyan ez inkább főleg a kereskedelmi médiákra jellemző - negatív színben próbálják feltüntetni, hiszen a kereskedelmi médiák alapvetően a szenzációra vadásznak, a balesetekre, a katasztrófákra, a hírműsoraik leginkább erről szólnak.

(17.20)

Sajnos, az emberek egy részének erre van igénye, így töményen kapjuk meg Fukusimát, és visszatérünk újra meg újra Csernobilhoz és minden más olyan atomerőművi rendkívül sajnálatos és szerencsétlen katasztrófához, üzemzavarhoz, balesethez, amely a világon bárhol megtörtént az idők folyamán. Ezek valóban hosszú évtizedekre kiható események voltak, azonban fenntartjuk azt az álláspontunkat, azt a már közel évtizedes álláspontunkat a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről, hogy Pakson ilyen veszéllyel reálisan nem kell számolni. Ezzel nem azt mondjuk, hogy nem fordulhat elő, de a valószínűsége rendkívül kicsi, viszont normál üzemi körülmények között az atomerőmű által kibocsátott sugárzás nemhogy nem nagyobb, de sokszor még kisebb, mint bizonyos helyeken a föld természetes háttérsugárzása, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a földből származó radioaktív sugárzás is jelen van mindenhol az életünkben. Ha valaki napokig vagy hetekig nem szellőzteti a lakását, a lakótérben feldúsuló radonszint károsabb lehet a szervezetre nézve, mint ha valaki évtizedeken át az atomerőműben dolgozik, hiszen ott olyan szintű sugárvédelemben részesül, amelynek nyomán nem kell tartania ehhez hasonló sugárszennyezettségtől, sugárterheléstől.

Tehát egyoldalúvá kell tenni a kampányt. Nyilván a veszélyekre, a kockázatokra is fel kell hívni a figyelmet, akár a rendkívüli haváriaesemények kockázatára, akár a radioaktív hulladékok kezelésének a kockázatára - ez benne van a pakliban -, de ugyanúgy az atomenergiával járó előnyökre is fel kell hívni a figyelmet, és ez az, ami hiányzik manapság. Sokkal inkább ebbe az irányba kell a tájékoztatást és a médiaegyensúlyt eltolni, hiszen szerintem jelen pillanatban ez van hátrányban. Elmondtam bizottsági ülésen is, hogy szerintem ha valaki már életében legalább egyszer járt az atomerőműben és megnézte, hogy valójában milyen technológiáról is van szó és hogyan működnek ott a folyamatok, akkor egészen másként gondolkodik már erről a technológiáról, és ha nem is válik attól még a nukleáris technológia pártolójává, de legalább valami képe van arról, mert a legtöbb ember, aki tényleg csak a médiából értesül Fukusimáról, Csernobilról és a többiről, néha egészen félrevezető képet kap arról, hogy mi is történik valójában egy atomerőműben, hogyan működik a nukleáris technológia.

Így a lakosság bevonására az ilyen szintű döntések meghozatalában én azt gondolom, hogy szükség lehet és szükség is van, ezért támogattuk ezt az ajánlási pontot, a népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezést, azonban nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet most itt egy választási kampányban és e törvényjavaslat elfogadásának a feltételéül meghozni, mint ahogy nem is erről szól ez az ajánlási pont. Ezt csak nyugodt körülmények között, választási kampányon kívül, egy hosszabb tájékoztatási folyamat és kiegyensúlyozott tájékoztatás következményeként lehetne Magyarországon megvalósítani.

És amennyiben ezek után is úgy döntene a magyar társadalom, hogy nem kívánja a nukleáris technológiát használni az ő mindennapi életében, hanem a magyar kormányt arra kötelezné, hogy vezesse ki - nyilvánvalóan évtizedek alatt - ezt, akkor viszont el kellene gondolkodnunk azon, hogy mivel próbáljuk ezt majd kiváltani, hiszen jelen pillanatban felelősen állíthatom, hogy nagyon nehéz volna ezt a 2000 megawattnyi kapacitást, ami az új blokkok esetén valószínűleg 2400 megawatt lesz majd, akár megújuló energiákkal, akár más módon kiváltani.

Ehhez még a technológiai fejlődésnek kell egyrészt néhány évtizedet érnie, másrészt pedig olyan energiahatékonysági intézkedéseket kell meghozni, ami szintén évekre, évtizedekre feladatot ad a mindenkori magyar kormánynak. Itt épületenergetikai korszerűsítésekről, a közlekedés korszerűsítéséről, az ipari energiafelhasználás korszerűsítéséről és hatékonyságnöveléséről van szó. Ez egy olyan átfogó program, ami tényleg nem egy kormányra, hanem több kormányzati ciklusra szól egészen húsz-harminc éven keresztül, vagy akár ötven éven keresztül, és fokozatosan csökkenne ezáltal Magyarország energiafelhasználása vagy válna hatékonyabbá.

És valóban, amikor az új paksi blokkok üzemideje majd akár körülbelül hetven, nyolcvan vagy száz év múlva lejár - hiszen az üzembe állástól kezdődően még ötven-hatvan évvel lehet számolni az üzemidőben -, akkor majd el lehet gondolkodni azon, vagy addigra valószínűleg már nem kell gondolkodni rajta, mert ott leszünk, hogy már meglesz a technológia, amivel ki tudjuk váltani. Számos olyan technológia jár ma még gyerekcipőben, amivel valószínűleg majd ki tudjuk váltani, de ma még ilyen áron nem lehet vele villamos energiát termelni.

Az árral kapcsolatban szintén vitánk volt az általános vitában, illetve a médiában elhangoztak különböző számok, hogy milyen gazdaságtalan lesz Paks II., milyen drágán lehet majd vele az áramot megtermelni. Ehhez képest Balczó Zoltán és én is a vezérszónoklatunkban levezettük, pontosan az ATV-n Vértes András részéről elhangzott számokból kiindulva, hogy igenis versenyképes áron fog tudni Paks II. már a beindulása pillanatában áramot termelni, és a kölcsönösszeg kifutása után pedig nyilvánvalóan még inkább növekedni fog a versenyképesség. Ilyen hasonlóan olcsó áron egyébként az LMP által ugyancsak ellenzett vízenergia hasznosítása volna képes villamos áramot termelni, amit megint csak egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártol itt a Parlament falain belül, amiért önök, a többi párt képviselői még egyelőre hideget-meleget szoktak ránk kiabálni, de azt gondolom, hogy idővel majd önök is, legalábbis a józanabbul gondolkodók belátják, hogy Magyarországnak erre nem elsősorban energiagazdálkodási, de vízgazdálkodási szempontból szüksége van.

Most azonban visszatérnék a 2. ajánlási ponthoz és összefoglalnám az általam elmondottakat. Tehát a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja azt az indítványt, hogy az új blokkok megépítését egy népszavazással, egy országos népszavazással erősíttesse meg az Országgyűlés, és amennyiben ez a népszavazás igent mond a bővítésre, akkor hozza meg a megvalósításra előíró konkrét országgyűlési határozatot az Országgyűlés. A mostani nemzetközi egyezmény törvényi erőre való emelését, ratifikálását pedig támogatni fogjuk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu