NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Több mint egy órával ezelőtt úgy hagytuk abba az ülést, illetve úgy kértek szünetet a tisztelt ellenzék képviselői, hogy házszabályellenesnek gondolták a bizottság által benyújtott ajánlást. Elég egyértelmű, ezt a Magyar Országgyűlés honlapjáról nyomtattuk ki, ez a törvényalkotás folyamatát mutatja, ebben szerepel a részletes vita, a részletes vitára bocsátás, és a részletes vitára bocsátás után azok a műveletek, amelyek megtehetők. A részletes vitára a bizottság értékeli és állást foglal a támogatott módosító indítványokról egy ajánlásban, és a részletes vita során még a bizottság véleményezi a kapcsolódó és bizottsági módosító indítványokat, és mindkét esetben a bizottság, és főleg a kijelölt bizottság önmaga is nyújthat be ajánlást, illetve javaslatot az Országgyűlés számára. Pontosan ezek azok a biztosítékok, amelyek nem egy lineáris törvényalkotási folyamatot engednek meg, hanem minden egyes résznél bizottsági beavatkozást, ráadásul úgy, hogy önök nem érik el a parlamentben az egyharmadot az emberek jóvoltából, de minden bizottságban megkapták a lehetőséget arra (Göndör István: Nem igaz! - Az elnök csenget.) - de igaz -, hogy az ellenzéki képviselők egyharmaddal képviseltessék magukat, és egyharmaddal minden egyes javaslatot be lehet hozni a parlament elé. (Zaj az ellenzéki oldalon. - Az elnök csenget.)

Másrészt szeretném önöknek mondani, hogy Balczó Zoltán levezető elnök úr is hibát követett el, hiszen a házszabály, amelyet egyébként négyötöddel fogadtunk el (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Nem lehet bírálni az ülésvezetést!), tehát a kormányzó pártok és az ellenzék közösen fogadta el a házszabályt...

Forrás: parlament.hu