SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, Ékes képviselő úr egy olyan dolgot említett, amit sokszor elfelejtünk, hogy amikor kiugrási lehetőségekről beszélünk, akkor ennek az országnak a mérhetetlen nagy szürkeállományát elfelejtjük mint kiugrási lehetőséget. Ehhez kapcsolódóan hadd említsem meg azokat a világra szóló sikereket, amelyeket a Jobbik az elmúlt években is támogatott. Hiszen csak gondoljunk arra, hogy a Jobbik javaslatára kapta meg a Masat-1 kutatócsoportja a Pro Urbe-díjat, a kutatócsoport vezetője, Gschwindt András professzor úr a főváros díszpolgára címet. Hiszen azt mondjuk, hogy ilyen, az űrkutatásban nem annyira az élcsoportba tartozó országnál ilyen jelentős eredményeket tudunk elérni, mint ez a műhold, amelyet megalkottak és ez a kutatócsoport megalkotott, és még sorolhatnánk egy csomó más olyan dolgot, ami akár az űrtechnológiában magyar találmányként napjainkban is jelen van és részt vett. Azt mondom, hogy az ilyen szerződések fontosak ahhoz, hogy töretlenül tovább tudjunk menni ezen az úton, és valóban azokat, akik megérdemlik, akik olyan potenciállal rendelkeznek, és akikre büszkék lehetünk, és ennek az országnak egyébként jelentős bevételeket is termelhetnek, ha megfelelő támogatást kapnak, akkor ez is egy olyan lépés lehet, amellyel előrébb tudunk lépni ezen az úton, úgyhogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen támogatja. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés