DR. BITAY MÁRTON ÖRS vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azokkal a mendemondákkal, amiket ön itt felsorolt, hogy ki látott már fideszes képviselőt azok közül, aki nyert, nem kívánok foglalkozni, de interpellációjának néhány részletére mégis kitérnék.

Azt állítja, hogy óriási vihar van a földpályázatok közül. Ahova ön elment, ott tizenöten tüntettek. Én ezt azért nem nevezném olyan óriási viharnak. A tizenötből egyébként négy ember nyert azon a pályázaton, csak nem volt elégedett azzal, hogy mennyit nyert, többet szeretett volna nyerni. Volt azonban egy tüntetés, ez való igaz, ahol a kormány mellett tüntettek, azért tüntettek, hogy ön ne járja végig az országot, és ne ugrassza össze a gazdákat egymással.

Szeretném néhány dologra felhívni a figyelmét, mert arról beszélt, hogy tönkretettük az agráriumot. Nézzünk néhány példát! Talán emlékszik rá, amikor levágott szarvasmarhafejek társaságában volt kénytelen átvenni a gazdák petícióját, miután a tejágazatot tönkretették. Vagy talán emlékszik a Hajdú-Bét-ügyre, ahol azért elég tragikus kimenetele volt annak a munkának, amit Bajnai Gordon és önök végeztek. Talán emlékszik arra a több tucat vágóhídra, amit sikerült bezárni a nyolcéves kormányzásuk alatt.

S ha már hozott néhány hektár példát, akkor én is hoznék egy-két hektár példát. 2009 őszén és 2010 tavaszán 45 ezer hektárt adtak önök, nem pályázat útján, hanem egyetlenegy tollvonással bérbe, harminc embernek! 45 ezer hektárra a "földet a gazdáknak" program több mint ezer fiatal gazdálkodót hozott ki győztesként. Ez egyébként a Balaton területének a kétharmada, ha már meg szeretnénk mutatni, hogy pontosan mi az a munka, amit elvégeztünk. Amikor önök dolgoztak, a 600 ezer hektár állami termőföldnek 600 bérlője volt. A 221 ezer hektáron, amikor a "földet a gazdáknak" programban eredményt hirdettünk, 6 ezer nyertes lett. Megtízszereztük az állami földet használók számát.

Egyébként pedig, képviselő úr, azt gondolom, talán nem is az a legfontosabb kérdés, amit ön felvetett, hogy a "földet a gazdáknak" program ön szerint milyen kritikákat jelent, vagy hogy mik azok a problémák, amiket ön fölvetett. A legfontosabb kérdés az, hogy ha kinyitjuk a Demokratikus Koalíció programját, a következő mondatot találjuk benne: olyan új szabályozásra van szükség, amely megengedi, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdasági társaságok, "nagyüzemek" is megvásárolják a földet. Tisztelt Képviselő Úr! Én azt szeretném kérdezni öntől, hogy egyetért-e azzal a programmal, amit Gyurcsány Ferenc hirdetett, aminek az a lényege, hogy gazdasági társaságok is vehetnek földet. Önöknek az fáj, tisztelt képviselő úr, hogy nem az önök haverjai, a nagyüzemek nyerték ezeket a földterületeket, hanem a családi gazdaságok. S önöknek az fáj, hogy nem engedjük, hogy a társas vállalkozások és a gazdasági társaságok Magyarországon földet vegyenek. Önök pont abban érdekeltek, hogy ezek a kft.-k vegyenek földet, aztán ki tudja, hogy ezeket a kft.-ket később ki fogja megvásárolni, akár belföldön, akár külföldön.

Tisztelt Képviselő Úr! Én azt gondolom, hogy sokkal hasznosabb lenne, ha azzal foglalatoskodna, hogy a zsebszerződések elleni küzdelemben azt a törvényt, amit most megszavazhattak volna, aminek az eredményeként gátat vetünk annak, hogy spekulánsok, külföldről érkező befektetők vegyék meg a magyarországi termőföldet, megszavazzák. Önök voltak az egyetlenek, akik nem szavazták meg, mert az önök nagyüzemi haverjaiknak nem érdeke az, hogy Magyarországon a magyar föld a családi gazdaságok kezében maradjon.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu