DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, ha az a kérdés, hogy álmegoldás-e: álmegoldás volt az a javaslat, amit önök dolgoztak ki, hogy itt a törvényességi felügyeletet az ügyészség tudná ellátni. Hadd utaljak arra, hogy éppen a februári változások még inkább módosították és bővítették azt a lehetőséget, ahogy a jegyzők el tudják látni ezt a feladatot.
Néhány pontra reagálnék, amin, úgy látom, feleslegesen aggódik. Az egyik a jegyzők túlterheltsége, tehát hogy mennyire lesznek túlterheltek a jegyzők. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy közel évi ötmillió államigazgatási ügy intézése került el a járási hivatalok hatáskörébe, ez nyilvánvalóan a jegyzőket nagyon nagy mértékben tehermentesíti, és a jegyzőknél kizárólag olyan feladatok maradtak, amelyek a helyi viszonyokhoz, a helyi sajátosságokhoz igazodnak, illetve szükséges hozzá a helyi, sajátos ismeret, és a társasházak törvényes működésének vizsgálata, felügyelete éppen ilyen, ami a helyi ismeretet igényli.
Tisztelt Képviselő Úr! Hadd utaljak arra, hogy a bírói eljárások mindig nagyon hosszadalmasak, ezért úgy gondolom, hogy a jegyző az a hatóság, amely az ügyfelek számára a legkönnyebben elérhető, a legjobban ismeri a helyi viszonyokat, ismeri azt is, hogy mi minden viszonyok és problémák merülhetnek fel a társasházak kezelésénél; birtokvédelem, zajvédelem és így tovább. Úgy gondolom, hogy aki helyben van, az tud ebben igazán segíteni.
Képviselő úr említi azt, hogy honnan lesz erre forrás, vagy hogy miért nincs benne a költségvetésben. A költségvetési törvény nem biztosíthat minden egyes feladatra külön-külön forrást, a költségvetési törvény most is elég vastag, de azért valljuk be, az rettentő lenne, ha minden egyes állami feladaton belül apró pontokhoz lenne ilyen biztosítva, tehát itt nem elkülönített forrással kell számolni. De felhívom a tisztelt képviselő úr figyelmét arra, hogy a jegyző, ha úgy tetszik, munkaszervezete, a polgármesteri hivatal, amelynek elismert létszámához a központi költségvetés megfelelően biztosítja a szükséges költségvetést, tehát a forrásokat, a helyhatóságok költségvetésében és annak támogatásában található meg ez. Tehát úgy gondolom, hogy a fedezet rendelkezésre áll.
A tisztelt képviselő úr említette még, hogy milyen jogi lehetőségek vannak. Éppen a múlt héten elfogadott módosítás megállapítja a jegyző által a törvényességi felügyeleti eljárás során alkalmazható jogi eszközöket, ennek keretében az ellenőrzés során a dokumentumok rendelkezésre bocsátására kötelezheti a közös képviselőt, valamint azokat helyszíni ellenőrzés során is megvizsgálhatja. Ugyancsak fontos, hogy a jegyző részére biztosított keresetindítási jog is nagy segítséget jelenthet a társasházaknak, a tulajdonosok ugyanis megfelelő szaktudás hiányában nem tudják minden esetben megítélni, hogy az adott közgyűlési döntés megtámadása megalapozott lehet vagy sem, érdemes-e a hosszadalmas és költséges bírósági eljárást megindítani. A jegyző a vonatkozó szabályokra kellő ráhatással bír, és képes előzetesen felmérni a törvénysértések vagy a társasházi alapdokumentumok megsértésének súlyosságát.
Úgy gondolom, összegezve, tisztelt képviselő úr, hogy egy olyan megoldást sikerült találni, amelyik valóban a helyi problémákra tud helyi választ adni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés