FARKAS GERGELY korjegyző: Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, hogy fáradjanak a nevük kezdőbetűjének megfelelő táblával jelzett asztalhoz, ahol megkapják a szavazólapokat.
Felhívom figyelmüket, hogy a korábbi alakuló üléseken kialakult gyakorlatnak megfelelően vigyék magukkal, és a szavazólap átvétele előtt szíveskedjenek felmutatni képviselői igazolványukat. A szavazólap átadására csak ennek ellenében kerülhet sor. Ezt követően a névjegyzéken a felvétel tényét, kérem, aláírásukkal igazolják.
A szavazás ideje alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselők, illetőleg a szavazásban közreműködők tartózkodhatnak. A titkos szavazás során a képviselők szavazatát senki, semmilyen módon nem ellenőrizheti. Azokat semmilyen technikai eszközön rögzíteni nem lehet, és erre a képviselő sem teremthet lehetőséget.
Kérem képviselőtársaimat, hogy a korjegyzők munkájának megkönnyítése érdekében a szünet megkezdésétől szavazzanak.
Tájékoztatom önöket, hogy a titkos szavazás megkezdését és befejezését az üléstermi csengő is jelzi.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés